MOL Liga: egy győzelemre a címvédéstől

2016.03.16. 21:25 |

Szoros csatát vívott a MAC Budapest és a DVTK Jegesmedvék együttese a Tüskecsarnokban, amelynek végén ismét a miskolciak örülhettek. 3-0-ra áll a DVTK javára a négy győzelemig tartó finálé.

A második miskolci találkozót két Jegesmedve-eltiltás követett, Jesse Dudás és Pavuk Attila kapott egy-egy meccset, mindketten a MAC 89-ese ellen voltak szabálytalanok a döntő második meccsén. AZ így felszabadult légiós helyen Jarko Leppanen kapott ismét lehetőséget, miután egy ideje felépült a sérüléséből, de Clarke érkezése óta nem jutott szóhoz a Jegesmedvéknél. A MAC keretébe visszatért Pozsgai Tamás, aki betegség miatt hagyta ki az előző két meccset, míg Tomas Klempa kezét épp a döntő első meccse alatt műtötték, számára minden bizonnyal véget ért a szezon az elődöntő befejeztével.

1. HARMAD

A felek az első percekben hiába igyekeztek, igazán veszélyes helyzet egyik oldalon sem alakult ki, bár érezhető volt némi vendég-fölény, amiből a játékrész közepén két gyors gól is született. A 10. percben Galanisz talált be, majd másfél perccel később Tóth Adrián tette el Bálizs mellett a saját kipattanóját. A gyors miskolci vezetés nem kis zavart okozott a házigazdák játékában, de a ligaújonc rendezni tudta sorait. A szünetig nem változott az eredmény.

Galanisz Nikandrosz (DVTK): „Mi mást kívánhatnánk, mint 2-0-s vezetést? Megbeszéltük a taktikát, amit mindenki betart, és egyelőre minden rendben. Valami hasonló történik, mint az első meccsen. Keményen beleálltunk a csatába, és ha így folytatjuk, boldogok leszünk a végén. Harmadról harmadra, cseréről cserére haladunk, aztán meglátjuk, ez mire lesz elég.”

2. HARMAD

A második játékrészben már egészen más arcát mutatta a MAC, és bár a szünet után a fővárosiak alapembere, McDonald – bizonyára sérülés miatt – nem tért vissza a cserepadra, a 31. percben végül megkezdte a felzárkózást. Az első sor négy a négy ellen felezte a hátrányt, Jeff Hayes középről eleresztett lövése talált utat Gyenesen át a kapuba. Teljesen felpörögtek a csapatok, majd’ kétszer többet lőttek kapura, mint az első játékrészben, a góllövés viszont ismét a MAC-nak sikerült. Sagert volt szabálytalan előnyben, majd miután Tokaji visszatért a házigazda támadhatott emberfórban, amiből Drew Olson egyenlített a 37. percben.

Jeff Hayes (MAC): „Az első harmad után sokkal keményebben indítottuk a másodikat, ekkor jobban ment. Muszáj volt többet és jobban korcsolyáznunk, gyorsabban és ügyesebben járatnunk a korongot, ebből alakultak ki a helyzeteink. Ez nagyon fontos mérkőzés számunkra.”

Tóth Adrián (DVTK): „Az előző meccsen 0–3-ról jöttünk vissza, most a MAC 0–2-ről, ez ilyen széria. Kicsit talán ráültünk a kétgólos vezetésre, sok eladott korongunk volt, ami megbosszulta magát. Fegyelmezetten kell játszanunk, oda figyelnünk a védekező harmadban, a támadóban pedig sokkal határozottabban játszanunk!”

3. HARMAD

A harmadik harmad igazi playoff hokit hozott, mindkét fél foggal-körömmel küzdött, de tulajdonképpen egymás játékát rombolták, igazán szép helyzetek ritkán alakultak ki. Ahhoz, hogy hosszú ideig döntetlen maradt az eredmény, kellett pár nagy kapusbravúr mindkét oldalon. Aztán a harmadik harmad feléhez közeledve Bálizs mentett óriásit kétszer is, de mikor fellélegezni látszott a MAC Jon Booras szerzett korongot és visszaszerezte a vezetést a DVTK-nak. Rögtön ez után jutott emberelőnyhöz a házigazda, de jól működött a Jegesmedvék speciális egysége, ahogy Gőz Balázs kiállításánál is. A végjátékban a MAC-nak esélye sem volt kapuslehozatalra, egy góllal győzött a DVTK, továbbra is veretlen az idei rájátszásban is, ráadásul már csak egy győzelemre van a címvédéstől. Ennek ellenére a holnap 18 órakor kezdődő találkozó biztosan nem lesz sétagalopp, a MAC bizonyára megtesz majd mindent, hogy folytatódhasson a széria.

Majoross Gergely, MAC Budapest: – Meg kell értenünk, hogy vagy hatvan percig hozzuk a maximumot, vagy nem leszünk elegek sajnos. Nem vagyunk annyira jók, hogy megengedhessünk egy-egy rossz periódust, ami ezúttal konkrétan egy harmad volt. Egyre több a hiányzónk, akiket nem tudunk pótolni, és amikor az ellenfél feljebb kapcsolt, mi nem tudtunk. Nem adjuk fel, láttuk sok olyat a történelemben, hogy csapatok ilyen mélységből is nyertek. Ha összeszedjük magunkat fizikailag, lesz még esélyünk. Igazolni nem tudunk, legfeljebb a juniorból hozhatunk fel játékost, a cél, hogy ne adjunk könnyen a bőrünket csütörtökön sem.

Jason Morgan, DVTK Jegesmedvék: – Úgy kezdtünk, ahogy akartunk, de a második harmadban levettük a lábunkat a gázpedálról, hokiban pedig eltűnhet a kétgólos előny is. Viszont sok az ügyes játékosunk, mély a keretünk, s ha úgy játszunk, ahogy tudunk, akkor megvan az eredménye. Minden nap úgy készülünk, hogy nyerni akarunk. Az ellenfélnek vannak sérültjei, de ilyen a hoki, ilyen a rájátszás. Bármikor kész vagyok ünnepelni, de előtte még van dolgunk…

Jon Booras (DVTK): "Nagyon jó érzés győztes találatot szerezni. Mindig jó besegíteni a csapatnak, nekem pedig szerencsém volt a korongokkal. Egyszerre csak egy meccsel foglalkozunk, úgyhogy mostantól csak holnapra gondolunk. Aztán, ha nyerünk, akkor készen állunk majd az ünneplésre."

MOL LIGA, DÖNTŐ, 3. MÉRKŐZÉS

MAC Budapest - DVTK Jegesmedvék 2-3

A TOVÁBBI PROGRAM

Március 17., csütörtök, 18.00: MAC–DVTK
Március 19., szombat, 20.30: DVTK–MAC*
Március 21., hétfő, 18.00: MAC–DVTK*
Március 23., szerda, 18.00: DVTK–MAC*
*ha szükséges

Fotó: Gróf Barbara

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV