MOL Liga: Túlléptük a tavalyi nézőszámot

2014.01.20. 23:06 |
A hétfői játéknap után megdőlt a tavalyi alapszakasz nézőrekordja.

Az előző szezon alapszakaszának nézőrekordja már a hétfői meccsek után megdőlt! Három összecsapást játszottak hétfőn, Pesterzsébeten a Ferencváros legyőzte az Újpestet, a másik két mérkőzésen a DAB az Érsekújvár, a Brassó pedig a Miskolc ellen nyert.

A Miskolci Jegesmedvék igazi villámrajtot vettek, hiszen 17 másodperc elteltével már meg is szerezték a vezetést. Az egyik hazai védő röviden passzolt társához a saját kapuja mögött, Metcalfe megszerezte a korongot, és hátulról gyors mozdulattal behúzta azt Kozuch kapujába. Nyomott a Csíkszereda, a Miskolc azonban jól védekezett, Gyenes pedig nagyon jól védett, így újabb gól már nem esett a harmadban. A második játékrész miskolci helyzetekkel kezdődött, de Kozuch minden esetben védett. A 30. percben egyenlített a Csíkszereda, Curilla lőtt középtávolról a hosszú sarokba . A 33. percben éppen kivédekeztek a Macik egy emberhátrányt, amikor a kapu mellett két miskolci védő között Bíró ütött bele a korongba, amely valószínűleg Gyenesről pattant a kapuba. A harmadik harmad első felében – amikor végre egyenlő létszámban játszhattak a csapatok – a Miskolc enyhe fölényt harcolt ki, de a helyzeteik kimaradtak. A vége előtt egy perccel Bob Dever kért időt, majd kockáztatott, lehozta Gyenest. Ez rosszul sült el a miskolciak szempontjából, mert Becze üres kapus gólt lőtt.

Az utolsó előtti derbit Pesterzsébeten rendezték. A Ferencváros kezdett jobban, domináltak, és ennek meg is lett az eredménye: a 11. percben Potila szerezte meg a vezetést, majd 5 perccel később egy kapu mögül bejátszott korongot Sijka értékesített. 9 másodperc volt hátra a harmadból, amikor Ojanen növelte háromgólosra a különbséget. A második játékrész elején szépített az UTE, Sweeney volt eredményes. A mérkőzés derekán a Fradi emberelőnyben játszott, amit Pál gólra is váltott. Összeszedték magukat az újpestiek a fináléra, és egy percen belül egygólos különbségre jöttek fel: előbb Coleman, majd Pichler talált be. A végén kapuslehozatallal próbálkoztak a vendégek, de visszafelé sült el, és Kiss beállította az 5-3-as végeredményt.

Az Acélbikák lövést sem engedélyeztek az érsekújvári csapatnak az első játékrész nagy részében, sőt, Léránt révén egy érdekes bedobás után a vezetést is megszerezték! Aztán jött egy négy perces emberelőny, amit Hurtaj és Uhnák révén tökéletesen használt ki a zöld-fehér csapat. Remek középső harmaddal fordítani tudtak a Bikák. Előbb Kiss Ákos egyenlített a harmincnegyedik percben, majd egy perccel később újra elléptek a zöld-fehérek Dubec révén. A harminchetedik és a harmincnyolcadik percben azonban előbb Papp Viktor, majd Hüffner révén újra magához ragadta a vezetést a Dab.Docler csapata. Az utolsó harmadban aztán mindkét csapat inkább a támadásra koncentrált, gólt azonban először csak az 59. percben ért el Ladányi - üres kapura. Egy perccel később az újból kapus nélkül játszó Érsekújvár is betalált, Caladi volt eredményes. Ugyanebben a percben Nagy Richárd egész pályát átívelő lövése mindent megpecsételt.

ASC Corona Brasov - Miskolci Jegesmedvék  6-3 (3-0, 1-1, 2-2)

misBob Dever (vezetőedző, Miskolci Jegemedvék) - "Nagyon jól kezdtünk, de – főként a második harmadban – nem tudtuk a saját játékunkat játszani a rengeteg emberhátrány miatt. Holnap jobban kell játszanunk, szükségünk van a pontokra."

Dab.Docler - HC Nové Zámky  6-4 (1-2, 3-1, 2-1)

dabStephan Lundh (vezetőedző, Dab.Docler) - "Úgy érzem, igazi közönségcsalogató mérkőzés volt! Nagyon örülök, hogy sikerült megszerezni a tizennegyedik győzelmünket sorozatban! Egy kis kihagyást kivéve az egész mérkőzést irányítottuk, megérdemelten szereztük meg a három pontot! Bár pár gól bennünk maradt, nagyjából mindenkivel elégedett lehetek, Sevela is remek formát mutatott!"

nzRobert Spisak (vezetőedző, HC Nové Zámky) - "A Dab.Docler volt az erősebb csapat a mai napon. A kapusunk jól játszott, és az emberelőnyös játékunkkal is elégedett lehetek, de ez ma ennyire volt elég."
 
uteAncsin János (edző, UTE) - "Elengedtük az elején a Ferencvárost. A második harmadot döntetlenre hoztuk, a harmadikat pedig megnyertük, de ez is kevés volt a diadalhoz. A végén lehoztuk a kapust, de sajnos nem sikerült. Gratulálok az FTC-nek."

ftcDobos Tamás (vezetőedző, FTC) - "Két harmadot jól játszottunk, sajnos Győri sérülésével megbomlott a védelmünk. Pleszkán kiválóan védett, de a végén sikerült bebiztosítani a győzelmet. Gratulálok a csapatnak."


Fotó: Mudra László (dabdocler.hu)

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV