MOL Liga: szoros kezdés után Volán-győzelem

2015.11.30. 20:19 |

Fejér megyei rangadót rendeztek a Raktár utcában hétfőn, ez volt a nap egyetlen találkozója, amelyet az M4 Sport is műsorra tűzött.

Fehérvár AV19 – Dunaújvárosi Acélbikák 5-3

Vincze lőtt kapura emberelőnyben, Szabó beleért a kapu előtt Lindoff pedig egy pillanatra szem elől veszítette a pattogó korongot, Shupe pedig kiválóan ismerte fel a lehetőséget és megszerezte a vezetést a házigazdáknak. Nem sokkal később éppen ő volt viszont, akit a büntetőpadra küldtek a játékvezetők, az emberelőnyben Smith adott keresztpasszt Peterdinek, aki kivárt, míg Scola egy hajszálnyit túlcsúszik a kapuvas vonalán, majd az üresen maradt hosszú oldalon a kapuba pöckölte a korongot. A játékrész végén Vazan veszélyeztetett többször a hazai kapunál, de a kimaradt helyzetek után, Reiszt húzta vissza, így a Volán játszhatott előnyben, de a DAB védelme nem sok területet adott ellenfelének. A kiegészülést követően Peterdi és Vazan összjátékánál Scolának kellett nagyot védeni, hogy változatlan 1-1-es állással mehessenek pihenőre a felek.

A második harmad elején a DAB volt kezdeményezőbb, a játékrész közepéhez közeledve Németh Péter ugorhatott ki egy eladott korongból, de védeni tudott a Fehérvár kapusa. A folytatásban felpörgött a házigazda is, lényegesen több helyzet alakult ki mindkét oldalon, mint az első húsz percben. A második szünet előtt három perccel pedig a DAB védője adta el a korongot saját harmadában, pechjére épp Shupe-hoz került, aki ismét gyorsan kapcsolt, a kapu elé lőtt, ahol a levegőben érkező korongba kiválóan ért bele Holmberg, így gólnak örülhetett a hazai közönség.

Az EBEL keretből áthívott Vincze Péter idei első MOL Liga találkozóján kis híján gólt is szerzett a harmadik harmad első másodperceiben, szólóban vezethette Lindoff kapujára a korongot, de a csel után végül a kapu mellé lőtt fonákkal. A folytatásban kivédekezett egy kettős hátrányt a Dunaújváros, de amint kiegészült volna, újabb kisbüntetést kapott az együttes, a védelem pedig nem bírta tovább az ostromot. A kék vonalon álló Vokla bombázott középről, a korongba pedig Arany ért bele jól a kapu előtt. Az Újváros magas bottal való játékot reklamált, de a játékvezetők visszanézték a találatot, érvényesnek bizonyult, így kétgólos előnyre tett szert a Volán. Ahogy fáradt a vendég együttes, úgy jött fel a Volán, a harmad felénél már három volt közte, Reisz lőtt újabb gólt. Másfél perccel később tovább növelte előnyét a Fehérvár, Tóth Gergő juttatta át a pakkot Lindoff mamutjai között. A rövidzárlat után viszont Revák adott kiváló passzt középre az alapvonal alól, az érkező Németh pedig kapásból kilőtte a felső sarkot. Tovább hajtott a vendég együttes, ebből újabb gól született az 59. perc elején, a Vazan-Peterdi-Odnoga hármas dolgozott meg keményen a találatért. Az utolsó fél percre kapusát is lehozta Lee Gilbert, de együttesen nem tudott közelebb kerülni a Volánhoz, így két góllal győzött a házigazda.

 

Tyler Dietrich, Fehérvár AV19: Lassan kezdtünk, majd felpörögtünk, de nem mindig voltunk élesek. Összességében elégedett vagyok és örülök a győzelemnek. A szezon elején a légiósok vitték a hátukon a csapatot, de sosem akarunk egy fejnehéz együttes lenni, úgyhogy örülök, hogy már a fiataljaink is meccsről meccsre kiveszik a részüket a sikerből.

Lee Gilbert, Dunaújvárosi Acélbikák: Két harmadon kereszül nagyon jól tartottuk magunkat, de azt látni kell, hogy hat játékosunkat kellett nélkülöznünk. Gratulálok a Fehérvárnak, ma egyértelműen az övék volt a jobb csapat, megérdemelten győzött. Nekünk az a dolgunk, hogy mindent megtegyünk, így készülünk a következő találkozónkra is.

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV