MOL Liga: rájátszásba juthat ma a Csíkszereda

2013.02.22. 10:51 |
Érsekújváron a Miskolcot fogadják, a Brassó az életéért küzd.

csíkHSC Csíkszereda – ASC Corona Brasovbra
(kezdési időpont: 19.30)

Három mérkőzése maradt hátra a HSC Csíkszereda jégkorongcsapatának a MOL Ligában, ahogy a Brassónak is. Pénteken a brassói Corona együttesét látják vendégül Gál Sándor tanítványai, akik ha győznek, akkor biztos résztvevői a rájátszásnak. Hazai környezetben most mutatkozik be először Gál Sándor, a HSC Csíkszereda új edzője. A tét óriási, ez leginkább a vendég együttesre igaz, hiszen amennyiben vereséget szenvednek, minimálisra csökkennek a továbbjutási esélyeik. Azonban a HSC együttesének sem mindegy a találkozó kimenetele, mivel egy rendes játékidőben aratott győzelemmel biztos résztvevői lennének a MOL Liga rájátszásának. Amennyiben a csíki csapatnak nem sikerül itthon tartani a három pontot, akkor még két mérkőzésnyi ideje lesz javítani. Vasárnap a Ferencváros, míg hétfőn a Dunaújváros érkezik vendégségbe a Vákárba. A cél a 85. pont megszerzése, ami garantálja az elődöntőbe való jutás jogát.

Ifj. Antal Előd (edző, HSC Csíkszereda) - Az alapszakasz talán legfontosabb mérkőzése következik pénteken. A győzelem reményében állunk fel a jégre, hiszen amennyiben itthon tartjuk a három pontot akkor a további mérkőzések eredményétől függetlenül bejutunk a rájátszásba. Ki szeretnénk használni a hazai pálya előnyét és ebben a szellemben is készültünk egész héten. Az edzéseinket ezúttal nem délelőtt, hanem délután tartottuk. Sérültünk továbbra is csak egy van Bíró Ottó, míg Molnár Szabolcs már a csapattal készült, de hogy játékra képes-e az a mérkőzés előtt fog eldőlni.

Greg Lindqvist (vezetőedző, ASC Corona Brasov) – A szezon a végéhez közeledik, a hátralevő három meccsünkön három győzelemre van szükségünk. Csak magunkban bízhatunk, nem szabad arra várni, hogy majd a többi csapat segít nekünk elérni a célunkat, hogy bekerüljünk a MOL Liga rájátszásba. Egyre jobban és jobban játszunk, a legutolsó magyar túránkon szerintem megmutattuk, hogy jó úton haladunk. Ennek ellenére mindenki tudja, hogy Csíkszeredában nem egyszerű játszani, de nekünk az a feladatunk, hogy ott folytassuk, ahol abbahagytuk. Koncentrálnunk kell, figyelnünk kell a védekezésre az egész meccsen. Mindkét csapatnak győzelemre van ma szüksége, igazi rájátszás hangulatú meccs lesz, egy hatvan percig tartó háború, amit remélem, mi nyerünk.

nzHC Nové Zámky - Miskolci Jegesmedvékmjm
(kezdési időpont: 18.00)

Idegenben fejezi be a MOL Liga alapszakaszát a Miskolci Jegesmedvék csapata. Pénteken Érsekújváron, vasárnap pedig Újpesten lépnek jégre a Macik.

Tim Kehler (vezetőedző, Miskolci Jegesmedvék) - Úgy gondolom, hogy egy profi sportolónak mindig a győzelem a célja, ez kellő motiváció. Kétségtelen, hogy kényelmes pozícióban vagyunk, míg a még kiadó két play-off helyre három csapat pályázik. Az egyik lesz pénteken az ellenfelünk. Az Érsekújvár mindig veszélyes ellenfelünk volt, most egészen biztosan nekünk fognak esni, hiszen – a többi eredmény alakulásától függően – akár már holnap bekerülhetnek a rájátszásba. Fel kell tehát készülnünk a várható nagy rohamokra, a védekezésünknek stabilnak kell lennie. Ez a legutóbb sikerült, hiszen csak egy gólt kaptunk. Abban mindenki biztos lehet, hogy nem taktikázunk, teljes erővel fogunk játszani.

Robert Spisak (vezetőedző, HC Nové Zámky) - Még két forduló van az alapszakaszból, pénteken Miskolcra látogatunk és hétfőn Újpestre. Az év legnehezebb hétvégéjének nézünk elébe, mivel az alapszakasz utolsó hazai meccsét játsszuk itthon. A Miskolc egy remek csapattal rendelkezik, már hosszú évek során bizonyítja folyamatosan, hogy oda tartozik élmezőny élére, és remek személyiségekkel rendelkezik. Hazai pályán nagy küzdelmet várok, mivel a múltkori meccsünket itthon elvesztettük 1:2-re. Arra teszem a felkészülést ezekben a napokban, hogy jó kapus teljesítmény mellett, agresszív védekezésből kiinduló gyors ellentámadásokat tudjunk indítani, amiket szeretnénk kihasználni, és gólokra váltani. Bízom benne, hogy a közönség szép számban látogat ki az alapszakasz utolsó hazai meccsére, és jó meccset láthatnak majd.

A MOL Liga állása:

Hely Csapat M 3p. 2p. 1p. 0p. +/- Pont
1. Dab.Docler 46 32 4 2 8 200:105 106
2. Miskolci Jegesmedvék 46 26 3 4 13 197:127 88
3. HSC Csíkszereda 45 23 3 5 14 145:134 80
4. HC Nové Zámky 46 24 3 1 18 153:133 79
5. ASC Corona Brasov 45 21 5 3 16 160:129 76
6. Ferencváros-ESMTK 46 6 5 3 32 114:201 31
7. Újpesti TE 46 3 2 7 34 83:223 20


Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV