MOL Liga: MAC, Volán és HSC győzelem

2015.11.15. 21:44 |

Három mérkőzésre került sor a vasárnapi meccsnapon a MOL Liga alapszakaszában. Magyarország Kormánya a tragikus párizsi eseményekre tekintettel 2015.11.15-ére nemzeti gyásznapot rendelt el, így az MJSZ Versenybíróságának kezdeményezésére egy perces néma gyászszünettel kezdődtek a találkozók.

MAC Budapest – FTC 6-2

Az Újpest elleni rangadóját követően, bár idegenben játszott, a fővárosban maradt az FTC, a Tüskecsarnokba látogatott. A MAC mindössze 18 éves védője megszerezte első MOL Liga-gólját a találkozó elején. Egy ellentámadásnál Terbócs szerzett korongot, Saarenpaa-hoz passzolt középre, aki a balszélre továbbította a korongot Stipsicznek, a fiatal védő pedig kilőtte a rövid felsőt. A játékrész közepén Rafaj korcsolyázott fel a jobbszélen, majd a hosszú oldalra lőtt, a korong pedig Bálizs mamutja fölött zúgott a hálóba. A szünet előtti utolsó percben viszont ismét egygólos hazai vezetésnek örülhetett a közönség, a finn légiós szerzett korongot a sarokban, Quinnhez passzolt a kékre, az ő lövésébe ért bele jól Terbócs.

A második harmad első felében a MAC került emberelőnybe, Olson passzolt Hayes-hez, aki a kapu elé korcsolyázó Klempa ütőjére tette a pakkot, a szlovák innen már megoldotta. Két perccel később egyenlő létszámnál is a házigazda volt eredményes, Terbócs kapott korongot Nagytól, aki a támadó harmadig vitte azt, majd Saarenpaat szolgálta ki, a finn pedig kilőtte a rövid alsó sarkot. A harmad vége előtt az FTC támadhatott előnyben, Manninen passzából Valecko lőtt a kékről a pakk Bálizs mamutjai közt talált utat a kapuba.

A 48. percben ismét Klempa volt eredményes, az Ágoston kapuja előtt kavarodásból végül Hayes kipattanóját juttatta a gólvonal mögé. A MAC 89-ese végül két gólpassza mellé egy gólt is szerzett az utolsó előtti percben, a Quinntől kapott korongot lőtte mértani pontossággal a hosszú oldalra.

Majoross Gergely, MAC Budapest: – Az előzetes tervünk az volt, hogy a saját játékrendszerünkön belül tudjunk maradni hatvan percen keresztül – ezt ötvenötig nagyságrendileg meg is valósítottuk. Az első harmadban öt-hat percre letértünk az útról, de ezen kívül uraltuk a meccset, csak győzelmünk aránya volt kérdéses. Gratulálok Stipsicz Bencének az első góljához.

Greg Lindqvist, FTC: – Az első öt percben csak egy csapat volt a jégen, és az nem mi voltunk. Aztán összeszedtük magunkat, de a második harmadban, négy egynél el is dőlt a mérkőzés. A MAC jobb csapat, s noha voltak helyzeteink, mi nem lőttük be őket, míg az ellenfél igen.

 

Dunaújvárosi Acélbikák – Fehérvár AV19 2-3

Rengeteg helyzetet dolgozott ki a DAB az első harmadban, azonban élni egyikkel sem sikerült, szólók, előny és végletekig kijátszott akció is kimaradt. Igaz, Duscheknek is akadt dolga a másik végen, egy alkalommal - óriási bravúrral - a háta mögül ütötte ki a pakkot a botos kesztyűvel.

Összesen öt találatot hozott a második harmad, a gólgyártást a 23. percben Németh kezdte meg, első próbálkozása után a lecsorgót pöccintette vissza a kapu mögül, a kapus lábáról pedig a gólvonal mögé pattant a pakk. Két perccel később Bushbacher lőtt Scola lábai között a hálóba. Három perccel ezután egy emberelőnyben Szabó, két perccel később Holmberg lőtt gólt, a 35. percben pedig Krogh is betalált.

Hiába állt Duschek helyére is mezőnyjátékos, lehetősége ugyan akadt a házigazdának, de maradt az egygólos különbség.

Lee Gilbert, Dunaújvárosi Acélbikák: - Nagyon jól kezdtük a meccset, rengeteg helyzetet dolgoztunk ki, aztán szépen lassan a gólok is jöttek. Egy kis kihagyás elég volt, hogy eladjuk az előnyünket. Fiatal a csapatunk és továbbra is gondok vannak azzal, hogy hatvan percen keresztül koncentráljunk.

Tyler Dietrich, Fehérvár AV19: - Mindkét oldalon sok lehetőség volt, nekünk is igyekeznünk kellett, hogy előbb egyenlíteni, majd fordítani tudjunk. Sok munka volt a ma estében, jól játszott az ellenfél, de örülünk a három pontnak.

 

Debreceni HK – HSC Csíkszereda 0-3

Sikerrel kezdett magyarországi körútjának első állomásán az erdélyi együttes. Az első harmad második felében Bors lövését védte Vay, de a kipattanót Berlevnek sikerült bekotorni. Ez volt a játékrész egyetlen találata.

A másodikban hiába volt lényegesen több büntetése a vendég együttesnek a debreceni előnyből vendég-gól született, ráadásul kettő is. A 23. percben Berlev duplázott, a 26.-ban Mironov egyéni akciója végén mutatott 0-3-at az eredményjelző.

A záró húsz percben nem változott az eredmény. A megszerzett három ponttal a HSC beérte Dunaújvárost a tabellán.


Ladányi Balázs, Debreceni HK: – Legutóbb Miskolcon egy harmadot ajándékoztunk az ellenfélnek, most kettőt. Egyelőre nem értem, hogy a harmadik harmadban mutatott játékunkat miért nem tudjuk állandósítani.

Artur Oktyjabrov, HSC Csíkszereda: – Azon túl, hogy az eredménnyel elégedett vagyok, a csapat játéka is elégedettséggel töltött el. Most először azt csinálták a játékosaim, amit kértem tőlük.

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV