MOL Liga: kiegyenlítettebb, mint valaha

2015.12.14. 20:31 |

Az ötödik Újpest fordított és kis híján győzött a favorit DVTK ellen, a sereghajtó Brassó a rájátszásért küzdő Acélbikákkal játszott szoros meccset, míg a hetedik Csíkszereda a tabella negyedik helyén álló Debrecen fölött aratott egygólos győzelmet.

 

ASC Corona Brasov – Dunaújvárosi Acélbikák 1-3

A tegnapi négygólos vereségét követően ma már Dunaújvárost fogadta a brassói Corona együttese. A rájátszásról már biztosan lemaradó házigazda az épp hatodik helyen álló DAB orra alá igyekezett borsot törni. A playoffot jelentő utolsó helyért szoros a küzdelem, az Újváros helyét könnyedén átveheti még a Csíkszereda és az FTC is, de az UTE sem sokkal előzi meg, így az Acélbikák számára minden egyes pont kiemelten fontos. A kapuban az elmúlt hét játékosa, Duschek kezdett, a másik oldalon Tőke, aki szintén elnyerte ezt a címet nemrégiben. A 7. percben Pysarenko szerzett vezetést a házigazdának, majd rögtön emberhátrányba is került a Brassó, és a statisztika szerint tulajdonképpen sikerült kivédekeznie azt, valójában épp, hogy visszajöhetett Fodor, máris landolt Tőke kapujában a korong. Németh volt eredményes.

A döntetlen első harmadot követően a másodikban hosszú ideig nem esett gól, a mérkőzést inkább kiállítások tarkították. A 38. percben végül Szepessy Máté szerzett vezetést Dunaújvárosnak Lencsés Tamás közreműködésével.

A harmadik harmadra maradt a paprikás hangulat, az 54. percben Bíró Mátyás és Szepessy Bálint nézeteltérését követően előbbi összesen tizenhat percnyi büntetést kapott, utóbbi megúszta kettővel. Ez után kettős előnyben is játszhatott a DAB, de nem tudott betalálni. Végül az 59. percben a Debrecenből nemrégiben átigazolt Garrett Milan talált be a Brassó üres kapujába fél perccel azután, hogy Keresztes Ottó lehívta Tőkét az egyenlítés reményében. A kapus visszaállt, az eredmény már nem változott az utolsó percben, így három ponttal gazdagodott a DAB.

Keresztes Ottó, ASC Corona Brasov: – Nagyon sok helyzetünk volt, de nem használtuk ki őket, ennek tetejébe buta hibákat követtünk el. A korongot ügyesen járattuk, viszont az emberhátrányos játékunkon dolgoznunk kell.

Lee Gilbert, Dunaújvárosi Acélbikák: – Nagyon versengő meccs volt, mi pedig szerencsések, mivel a Brassó tűnt a jobbnak, a hokiban ez is előfordul néha, hiszen legutóbb nekünk kellett volna győznünk, de kikaptunk, most fordítva történt.

 

Sport Club Csíkszereda – Debreceni HK 4-3

Míg vasárnap este a Csíkszeredai Sport Club egy álmos meccsen húzta be a győzelmet a Dunaújvárosi Acélbikák ellen, addig hétfő este ez már nem volt elmondható a Debreceni HK ellen. A felek igazán pörgős, izgalmas mérkőzést játszottak. A meccset újfent a csíkiak kezdték jobban, akik azonnal igyekeztek próbára tenni Vay éberségét, aki állta a sarat egészen a 6. percig. Ekkor a kék-fehér együttes előnybe került és sikerült is kihasználnia Ozols életerős lövése révén. A 10. perc elején Peksa szenvedett sérülést, a Sport Club kapuja előtti kavarodásnál lerepült a sisakja, egy korcsolya pengéje pedig megvágta az arcát. Amíg ápolták, Ruczuj korcsolyázott be, ekkor adódott jó lehetőség a vendégek előtt. A csíkiak sora rosszul állt fel a bulihoz, a pakk Trosinhoz került, aki védhetetlen gólt ragasztott. Alig három perc múlva vissza is tért a hazaiak cseh kapusa, az eredmény a harmad végéig már nem változott.

Az első szünetet követően a DHK is keményebben állt bele a meccsbe, egy kapuvassal indított, majd sikerült meglepnie a házigazdát. Szikrázó meccs kezdett kialakulni. A 28. percben Dancsfalvi lőtt gólt Peksának a rövid oldalon. Alig négy perc múlva viszont Molnár Zoltán egyenlített, majd pár perc múlva Mironov ugrott ki egy az egyben egy rossz vendégcserét kihasználva és mattolta Vayt. Az előnyt Péter Róbert akár azonnal növelhette volna, de Vay bravúrral védett. A harmad izgalmai viszont itt még nem értek véget. Előbb Saluga nem tudta a pakkot az üres kapuba betenni egy kontra után, majd Berta löketét fogta Peksa hatalmas bravúrral. Harmadikra viszont nem tudott menteni. Egy lecsorgó lövés átbukfencezett a cseh kapus lábai között.

Az utolsó harmad előtt így döntetlen volt az állás, további izgalmakat ígért a meccs. A felek nagyrészt egymás püfölésével voltak elfoglalva, amelyet a játékvezetők eléggé szabadjára engedtek, de a közönség ezt élvezte. A 45. percben pedig egy kapu előtti kavarodásnál Vay alól kicsúszott a pakk, amelyet a szemfüles Mironov juttatott a hálóba. A folytatásban az első percekben látott adok-kapok ment. Kemény hoki zajlott a jégen, még Ozolst is sikerült a cserepadra kiütközni. A Sport Club a hajrában a vendég harmadban tartotta a pakkot, így Vay le sem tudott korcsolyázni a végén, hogy extra játékos mehessen be helyette az egyenlítés reményében.

Artur Oktyabrjov, Sport Club Csíkszereda: - Az egész mérkőzés folyamán nagyon kemény jégkorongot mutattunk. Úgy látom, hogy fiúk ráéreztek miként kell játszani minden mérkőzés folyamán. A kulcspillanatot Mironov második gólja jelentette. Remélem, hogy ezt a mentalitást át tudjuk vinni a Románia-kupa mérkőzésekre is.

Igor Razov, Debreceni HK: - A jégen egyenlő felek küzdelme zajlott, de úgy érezzük, hogy a mérkőzésbe belenyúltak a játékvezetők. Hat az öt ellen nehéz játszani.

 

DVTK Jegesmedvék – UTE 4-3 h.u.

Az ötödik Újpest a címvédő és jelenlegi tabella-első DVTK otthonába látogatott és hiába dominált a meccs első felében a házigazda, Szilassy Zoltán együttesének kis híján sikerült „megmásznia a Mount Everestet”, ahogy a vezetőedző a mérkőzés előtt fogalmazott.

A házigazdánál visszatért sérüléséből Gőz, viszont nem játszott Dudas, akinek lejárt az eltiltása, de kisebb sérüléséből lábadozik még. Egészen a 17. percig kellett várni az első találatra, ekkor Jon Booras mattolta az amúgy kiválóan teljesítő Pleszkánt miután kiváló passzt kapott középen Tóth Adriántól. Az egygólos első harmadot egy hasonló második követte, itt a 28. percben Pavuk Attila irányította a hálóba Galanisz Nikandrosz közeli lövését.

Az UTE viszont harmadik harmadra tartogatta a puskaport, így akadt izgalom bőven. Előbb Huba lövését védte Adorján, a kipattanóra viszont nem a DVTK védői, hanem Mihalik ért oda előbb, aki nem hibázott, majd egy nem mindennapi helyzetből egyenlített az Újpest emberhátrányban. A semleges harmadban Somogyit találta arcon a korong, akit azonnal ellátott az orvosi stáb, Turbucz viszont így könnyedén megszerezte a korongot, bekorcsolyázott vele a Jegesmedvék harmadába és a kapus lába között lőtt a gólvonal mögé. Tíz perccel később Nemes Benjámin lőtte be a kipattanót Virág Tamás lövése után, ezzel a mérkőzés során először vezetett az Újpest, kevesebb, mint négy perccel a dudaszó előtt. A harmad vége nem jelentette viszont a meccs végét is ezúttal, mert az 58. percben emberfórban egyenlített Jon Booras Leppanen kiváló passzát értékesítve.

A hosszabbítást majdnem végigjátszották a felek, míg végül a 66. percben Galanisz passzolt a kapu mögül a bekorcsolyázó Pavuknak, ő meg kilőtte a hosszú oldalt. Ezzel győzött a DVTK, aki idén továbbra is veretlen hazai pályán.

Mayer Péter, DVTK Jegesmedvék: – Nagyon megszenvedtünk a győzelemért és a velejáró két pontért. A találkozó nagyobbik részében érvényesült az akaratunk, ez azonban a gólok számában nem jutott kifejezésre. Közben az ellenfelünk is dolgozott, de a mi karakteres csapatunk pár perccel a vége előtt élt az utolsó esélyével. A hosszabbítástól nem tartottam, és igazam lett, ismét bizonyítottuk, mint már oly sokszor, hogy legények vagyunk a gáton.
Szilassy Zoltán, UTE: – A második harmad vége felé már jól dolgoztak a fiúk. A harmadik húsz percben határozottan és keményen korongoztunk, ennek következtében fordítottunk, és közel álltunk a sikerhez. A kiharcolt egy pontunk nagyon értékes, de több is lehetett volna belőle.

 

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV