MOL Liga: javított helyzetén a Brassó

2014.02.16. 22:08 |
Nyertek a Jegesmedvék, a Brassó és az Érsekújvár.

A Csíkszereda a DAB elleni győzelmet nem tudta megismételni a Miskolc ellen is, a Brassó viszont győzött a DAB ellen. Az Érsekújvár hazai pályán kilencet vágott a Ferencvárosnak.

Keményen kezdte az összecsapást a Miskolc. Diktálta az iramot, továbbá kőkemény fizikai játékot mutatott. Ez a stílus meglepte a hazai játékosokat. Ennek következtében a 3. percben már vezettek a vendégek: De Bruyn értékesítette csapata első emberelőnyét. A folytatásban is domináltak a vendégek. Amikor kezdett kiegyenlített lenni a játék Knox lopott korongot, de Hruby úgy állította meg, hogy a játékvezető büntetőt ítélt, amit a sértett be is vágott. A gól megtörte a hazai csapat játékát. A második játékrészre egy jóval határozottabb hazai csapat lépett jégre. Hiába azonban a fölény a helyzetek nem jöttek.  Az utolsó felvonás elején eldőlt a találkozó. De Bruyn duplája végleg megpecsételte a HSC sorsát.A hátralevő 15 percben még lett volna esélye a csíki csapatnak, ám teljes mértékben összetörtek.

Érsekújváron nagyarányú győzelmet aratott a hazai csapat a Ferencváros ellen. A 7. percben Podstavek szerezte meg a vezetést, amit nem is engedett ki a kezéből ezután a HC Nové Zámky. Frolik és Stefanka góljai után szépített Vaszjunyin, majd ismét Frlik volt eredményes. Uhnák góljára Ojanen még válaszolt, ám azután már csak érsekújvári találatokat jegyezhettünk: Stefanka, Polcik, Caladi és ismét Stefanka volt eredményes.

Brassóban a Miskolc utáni vereség után mindenképpen győznie kellett a hazaiaknak, hogy életben tartsák a reményeiket a rájátszásra. Nagy Richárd és Szappanos Dávid góljai után kétgólos előnybe kerültek a vendégek, majd Pysarenko még az első harmadban szépíteni tudott. Ezután egy hazai szempontból remek második húsz perc következett, amelyben négy gól is esett: Dornic, Molnár, Gliga és Wehrs is eredményes volt. Az utolsó felvonás mindössze egy vendég szépítő találatot hozott, Contois jóvoltából.

HSC Csíkszereda – Miskolci Jegesmedvék 0–3 (0–2, 0–0, 0–1)

hscGál Sándor (vezetőedző, HSC Csíkszereda) - „A legfontosabb mérkőzésünkön kikaptunk. Nem mondhatom azt, hogy a Miskolc nem érdemelte meg a győzelmet, jobban akartak. Viszont két olyan gólt kaptunk, amelyet egyértelmű bírói tévedés előzött meg. Ilyet itthon nem gondoltam volna, hogy megcsinálnak velünk. Ezek után remélem nem fognak panaszkodni a játékvezetésre. Viszont lőtt gól nélkül nem lehet meccset nyerni. A csatáraink csődöt mondtak.”

misBob Dever (vezetőedző, Miskolci Jegesmedvék) - „Úgy terveztük, hogy erősen kezdünk. Kemény, gyors játékot mutattunk az első harmadban. Jól használtuk ki az emberelőnyünket is. Szerencsénk volt a második góllal. Az utolsó harmadot is jól játszottuk végig. Még nem vagyunk a rájátszásba. Még van két kemény mérkőzésünk. Csak azt követően dől el.”

HC Nové Zámky - Ferencváros Budapest ESMTK  9-2 (2-0, 3-2, 4-0)

nzRobert Spisák (vezetőedző, Érsekújvár)“Nagyon jól kezdtünk, két gyors gólt szereztünk. Nagyon örülök, hogy ilyen eredményesek voltunk ma, a szurkolók sok gólt láthattak. Köszönjük nekik is a támogatást, remélem, a követező hazai mérkőzéseinken is érsekújvári győzelmeket láthatnak!”

ftcDobos Tamás (vezetőedző, Ferencváros Budapest ESMTK) - “Nem lehet úgy játszani az Érsekújvár szintű csapatok ellen, ahogy azt mi tettük. Ezért kaptunk ki. Nem nagyon tudok többet mondani most a meccsről.”

ASC Corona Brasov - Dab.Docler  5-3 (1-2, 4-0, 0-1)

braKari Rauhanen (vezetőedző, ASC Corona Brassó) - “Nagyon rosszul játszottunk a meccs elején. Kaptunk 2 gólt, de aztán sikerült kihasználnunk, hogy a dunaújvárosiak szemmel láthatóan nagyon fáradtak voltak. és nem volt tartalék energiájuk. Mi viszont a falhoz voltunk szorítva, ilyenkor mindenki harcol az életéért. Ma jól játszottunk, és szerencsénk is volt, nem úgy, mint a Miskolc ellen. Pénteken kikaptunk, ma nyertünk, ahogy mondtam is, új nap, új meccs.”

dabBoda Bence (csapatvezető, Dab.Docler) - “Jól kezdtünk, figyelembe véve, hogy Csíkszeredában nagyon nehéz meccsünk volt, úgy lőttünk két gólt, hogy nem volt túl sok helyzetünk. Aztán összeomlott a védelmünk, 5 perc alatt 3 gólt kaptunk, és ezzel eldőlt a sorsunk. A meccs végén sikerült újra betalálnunk, de az már későn jött, nem tudtunk fordítani. Ez most így sikerült, nem vagyunk boldogok, de Brassóban mindig nehéz nyerni.”


Fotó: Mudra László (dabdocler.hu)

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV