MOL Liga: gólgazdag évzárás

2015.12.30. 21:30 |

Két meccsre került sor a 2015-ös év utolsó játéknapján. Újpesten és Debrecenben számos góllal és fordulatos meccsel örvendeztette meg a közönséget a négy pályára lépő együttes.

UTE – Dunaújvárosi Acélbikák 6-5

A házigazda kezdett lényegesen jobban a találkozón, de hiába lőtt majdnem négyszer annyit kapura, mint a DAB, csak az első harmad végén tudott vezetést szerezni, amikor Mihalik használta ki a második emberelőnyt.

A szünet után viszont ott folytatta az UTE, ahol az első harmad végén abbahagyta. A 32. percben Virág Tamás értékesített egy újabb előnyt, majd pár perc múlva Mihalik talált be ismét. A DAB sem tétlenkedett viszont, három percen belül jelentőset faragott a hátrányán, Smith és Bushbacher is öt a négy ellen talált be. A házigazda sem hagyta viszont, hogy túl szorossá váljon a meccs hirtelen, tizenhat másodperccel Bushbacher találatát követően Elomo állította vissza a kétgólos különbséget.

A harmadik harmad elején viszont már sikerült felzárkóznia a vendég együttesnek, Milan gólja után Bushbacher egyenlített. Vezetést viszont ismét az Újpest szerzett két és fél perccel később, Pance volt eredményes, majd nem sokkal később Turbucz is betalált. Az 51. percben Peterdi emberelőnyben faragta egygólosra csapata hátrányát, de közelebb már nem tudott kerülni. A megszerzett pontokkal az UTE megerősítette 5. helyét a tabellán.

 

Debreceni HK – DVTK Jegesmedvék 4-5

A házigazdánál bemutatkozott a 21 éves orosz kapus, Denis Khramtsov, míg a másik oldalon a még fiatalabb Adorján Attila védte a DTVK portáját. A címvédő kezdett jobban Booras és Galanisz góljával már a hatodik perc elején kétgólos előnnyel állt. A nyolcadikban viszont Kozlovskij felezte a házigazda hátrányát, ezzel jelezve, hogy nem lesz ez egy sima meccs

A második játékrész viszont többnyire miskolci fölényt hozott, a játékrész elején Dudas talált be létszámfölényben. A 25. percben viszont ismét csak egy gól volt a különbség, Dancsfalvi köszönt be Adorjánnak. A szünet előtt viszont Booras megszerezte saját maga második, csapata negyedik gólját, így viszonylag megnyugtató előnnyel mehetett pihenőre a tabella élére igyekvő DVTK.

A DHK viszont nem adta könnyen a bőrét, Vincze Péter két perc leforgása alatt két gólt lőtt, így öt perccel a vége előtt a kezdés óta először ismét döntetlennel álltak a felek. Az 57. percben viszont jött Booras emberelőnyben és mesterhármassá alakította a mai teljesítményét és egyben megszerezte csapata győztes gólját.

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV