MOL Liga: Fradi-győzelem Csíkszeredában

2016.01.09. 20:14 |

Második mérkőzését is megnyerte Erdélyben az FTC, a MOL Liga egyetlen szombati találkozóján éppen a tabellabeli közvetlen ellenfelének otthonában erősítette meg a helyét az utolsó rájátszást érő pozícióban.

A telt ház előtt megrendezett összecsapás pedig jól indult a Sport Clubnak, hiszen rögtön a harmadik percben, csúnya szabálytalansága után Hietamaki mehetett is átöltözni. A megítélt öt perc emberelőnnyel viszont nem tudott élni a Sportklub. Hol Budai védett remekül, hol a hazaiak járatták rosszul a pakkot. Egyenlő létszám mellett kiegyenlített volt a játék, de egy gyors kontra végén Kiss Gábor mattolta Peksát. A folytatás némi hazai fölényt hozott, de azzal nem tudott élni a kék-fehér együttes.

A második húsz percre nem sokat változott a játék képe. A Fradi remekül védekezett, ami nem is volt nehéz a lassú, illetve körülményes hazai támadásokat elnézve. Ennek ellenére egy villámgyors kontra után Berljov akár egyenlíthetett volna is, de ziccerben mellé lőtt. A Fradi sem adta alább számos helyzetet dolgozott ki, majd az utolsó másodpercekben egy eladott koronggal Tendler lépett ki egyedül és lőtte a pakkot a ketrecbe Peksa lábai között.

Az utolsó harmad mondhatni már csak lecsorgott, kisebb helyzetek akadtak, de további gól nem született. A vendégek megérdemelten vitték el a három pontot, a csíki csapatnak pedig ki kell lépni az árnyéka mögül, ha el akarja érni a rájátszást.

Artur Oktyabrjov, Sport Club Csíkszereda: - Meccshiányunk volt, ellenben az aktuális ellenfelünkkel szemben és ez vezetett oda, hogy ma vereséget szenvedtünk. Megvoltak a helyzeteink a mérkőzés során, de azokat nem sikerült beütni. Sajnálom, hogy pont egy közvetlen rivális ellen szenvedtünk vereséget, de nagyon gyorsan túl kell tegyünk ezen magunkat, hogy sikeresek legyünk a következő meccseken.

Greg Lindqvist, Ferencvárosi TC: - Nagyon nehéz kezdés volt az ötperces hátrány miatt, főleg úgy, hogy két meghatározó emberünk esett ki erre az öt percre. Sikerült kivédekeznünk, majd a vezetést is megszereztük. Innentől kezdve úgy érzem uraltuk a játékot, annak ellenére, hogy megvoltak a lehetőségeik a hazai csapatnak is. Védekező játékot mutattunk, ami nem a legszebb, de eredményes volt. Külön öröm, hogy közvetlen rivális ellen gyűjtöttük be a három pontot, akikkel még kétszer játszunk hazai pályán. Saját kezünkben van a sorsunk.

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV