MOL Liga: Érsekújvárral döntőzik Miskolc

2015.02.25. 20:25 |

Az Érsekújvár a második dunaújvárosi győzelmével 4-1-re nyerte a MOL Liga-elődöntőt. A címvédő 0-1-ről fordította meg a párharcot.


A Dab.Docler kicsit átalakította sorait erre a mérkőzésre. A találkozót óriási irámban kezdte a hazai csapat. Ez nem csak azért volt így, mivel nem volt más választása, mint nyerni, az eddigi négy meccs nagy részében is ezt láthattuk. És minden folytatódott ott, ahol abbamaradt. A DAB erősen támadott, helyzetek sorát alakította ki, de az Újvár védelme és kapusa – ezúttal a legutóbb lecserélt Cikánek helyett Krajcovic kezdett – jól állta a rohamokat. A 7. percig alig jött ki a harmadából az Érsekújvár, de akkor Huba és Weissmann szaladt el 2 az 1 ellen, és az akció végén a szezont a Slavia Prahánál kezdő csatár talált a kapuba (0-1). A gól nem törte meg a DAB lendületét, mentek tovább ugyanúgy, de hátulra kevesebb figyelem jutott, mint addig, egyre többször jutottak el Kalnins kapujáig a vendégek. Sok vendégszurkoló érkezett, a felvidéki klub szervezett buszt számukra, így jó volt a hangulat a jégcsarnokban. Még jobb lett volna, ha a 4-5 ziccerből egyet kapuba juttat a DAB, ám erre hiába vártak a hazai szurkolók, így hátránnyal ment öltözőbe csapatuk.

A második harmadban nagyot fordult a játék képe, az Újvár hét perc alatt sokkolta az Újvárost. Előbb bebizonyosodott, hogy a DAB fórjátéka továbbra is tragikus, majd 4 a 4 ellen Hrudík lőtt gólt egy lepattanó után, a kapunak háttal állva, fonákkal. Ekkor már érezhető volt, hogy ez nem Kalnins mérkőzése, nem ezt szoktuk meg a lett kapustól. Két perc múlva megérkezett a harmadik vendéggól is, a veterán Miroslav Stefanka megmutatta, még mindig komoly tudással rendelkezik. Zsebkendőnyi területen húzogatott, majd amikor helyére ért a kapus előtti takaróember, kilőtte a hosszú felsőt. Időt kért és kapust cserélt Don MacLean, Sevela állt a kapuba. A csere bejött, Sevela egymás után védte a Zámky-helyzeteket, de a DAB játéka teljesen szétesett, sorra vezette az Érsekújvár a veszélyes kontrákat. 3-0 után közelebb járt a meccs a 4-0-hoz, mint a 3-1-hez, elsősorban azért, mert miközben az Érsekújvár nagyon pontosan és fegyelmezetten játszott, a Dab.Docler kapkodott a végjátékban és nagyon pontatlanul célzott a helyzetekben. Ez az egész meccsen igaz volt. A hajrában adódtak ugyan szépítési lehetőségek a hazaiak előtt, de az igazi hit, amely az előző meccsen a 0-3 utáni egyenlítéskor megvolt, ezúttal nem látszott Azariékon.

k-emberelőnnyel és -kapuvassal indult a harmadik játékrész, Galanisz tett vissza egy svájcit Azarinak. Majd Gröschl Tamás előtt adódott két gólszerzési lehetőség, de ezen a meccsen sem volt meg a szükséges kis szerencse. Elsősorban azért, mert az érsekújvári hátvédek kevésbé látványos, de óriási munkát végeztek. Amikor Krajcovic verve volt, ketten, hárman léptek közbe, csúsztak, másztak, ha kellett. A DAB becsülettel végigküzdötte az utolsó harmadot, ennek eredménye, hogy Gröschl révén az 51. percben megszerezte a becsületgólt. Lehetett volna szorosabb is a végjáték, de nem lett, még az utolsó két pecben is van négyszer lőhettek volna gólt a hazaiak. A HC Nové Zámky egymás után négyszer győzte le a jó mentalitású, de keservesen meddő Dab.Doclert, megérdemelten jutott a MOL Liga-döntőjébe, ahol egy szintén nagyon izgalmas csata várható.

Tanulságos, jó párharc volt ez, amelyet a rutinosabb, okosabban játszó, több komoly egyéniség alkotta Érsekújvár nyert meg. A DAB egy kicsit elfogyott a végére, nem csak tudásban, személyzetileg is. Ráadásul több meghatározó játékosa is gyenge formában játszott az elődöntőben. Végig kevés légióssal szerepeltek a szezonban, de öröm volt látni, hogy Hruby Gellért, Lénárt René, Szepessy Máté révén még mindig tudtak saját nevelésű 20 éveseket előszedni, akik többnyire megállták a helyüket. Az nem vethető a szemükre, hogy egy Uram, Weissmann, Frolik stb. kaliberű játékos még kemény kihívás a számukra.

Az Érsekújvár szlovák klasszisokat és kiváló játékosokat igazolt, és még ez sem volt elég, ehhez még cseh légiósok is csatlakoztak, több külföldivel álltak fel, mint a DAB. Az Érsekújvár megmutatta, egyértelműen jobb csapat, mint az idei Dab.Docler. Már csak egy kérdés van hátra a szezonból, a DAB-veréssel az első magyar bajnoki címét nyerő Miskolccal szemben meg tudja-e védeni MOL Liga-elsőségét.

A liga csütörtökön egyeztet a döntőbe jutott két csapattal a finálé időpontjairól. Az biztos, hogy az első mérkőzésre Miskolcon kerül sor.

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV