MOL Liga: elkezdődik a rájátszás

2013.03.02. 11:18 |
Az első elődöntőket játsszák szombaton a csapatok.

Dab.Docler - Miskolci Jegesmedvék
(kezdési időpont: 18.00)

Szombaton megkezdődik a Mol Liga elődöntője Dunaújvárosban. Az Acélbikák szombaton és vasárnap is 18:00 órától fogadják a Miskolci Jegesmedvéket. A két mérkőzés kezdő dobásait a Dab.Docler két fő dunaújvárosi szponzorának képviselői fogják elvégezni: szombaton Berényi László a Meiser Ferroste Kft. ügyvezető igazgatója, vasárnap pedig Bencs Attila, a Hamburger Hungária Kft. első embere. A vasárnapi mérkőzés első szünetében az újvárosi hokis lányok, az Angels játékosai ünnepélyes díjátadó keretében vehetik majd át ezüstérmeiket Szélig Árpádtól, az MJSZ elnökségi tagjától. Emellett a szurkolókat szórakoztató játékok és bocsa várja majd a meccsek szüneteiben, a forró hangulatot pedig a Spártai Riszacicák pompomlány csapata igyekszik majd fokozni egész hétvégén. Az elődöntőre természetesen a drukkerek is kiemelten készülnek, akik külön videót is készítettek a jeles alkalomból. Ez itt megtekinthető.

Ahogy már korábban is jelezte az egyesület, a két dunaújvárosi sportcsapat összefogásának jeleként a kézilabdás lányok pénteki meccsére érvényesek lesznek a Dab.Docler szezonbérletei, majd az elődöntő hétvégi mérkőzéseit a bérletes kézilabdadrukkerek tekinthetik meg ingyen. Emellett továbbra is él a diákakció, melynek keretében a dunaújvárosi általános és középiskolások ingyenesen tekinthetik meg a meccseket érvényes diákigazolvány felmutatásával.

Stephan Lundh  ( vezetőedző, Dab.Docler) - Az első perctől erősen fókuszálni kell mindenkinek, ha győzni akarunk, hiszen ez már a playoff, nincs második esélyed. Erre várt a csapat régóta, remélem ez a jégen is látszani fog. Szerencsére csak egy játékosunk hiányzik, az már kevésbé jó hír, hogy őt Peter Hubának hívják, reméljük, hamarosan visszatérhet. A kapuban Sevela kezd szombaton.

Tim Kehler (vezetőedző, Miskolci Jegesmedvék) - A szezon elején a Dab-nak óriási előnye volt, hogy a csapat összetétele szinte teljesen megegyezett a tavalyival, összeszokottan játszottak, végig négy kitűnő sorral mentek, ugyanaz az a rendkívül sikeres és tapasztalt edző irányította őket. Nálunk sok volt az új játékos, én is csak a nyáron érkeztem, azaz időre volt szükség, hogy a csapat összeálljon. Ehhez szükség volt személyi változtatásokra is, amely döntéseket rendkívül nehéz volt meghozni, hiszen remek emberekről, sportolókról volt szó. De szükséges volt ez a módosítás, hogy egy jó csapatból egy még jobbat, egy a bajnoki címre reálisan pályázót alakítsunk ki. Úgy érzem, hogy az alapszakasz vége felé már látható volt ennek az eredménye, hiszen éppen akkor teljesített a legjobban a csapat – gondolok itt a december-januári időszakra –, amikor a legnagyobb volt a nyomás rajtunk. Az a hosszú győzelmi sorozat kellett ahhoz, hogy a negyedik helyről a másodikra lépjünk előre, és másodikként biztosítsuk helyünket a rájátszásban. Addig nem mondhatjuk, hogy jobbak vagyunk, amíg le nem győzzük a bajnokot. Úgy fogalmaznék, hogy minden rendelkezésünkre áll a győzelemhez. Két remek kapus, tapasztalt, válogatott hátvédek, rendkívül eredményes csatárok szerepelnek a csapatban, ismerik a taktikát, az elvárásaimat, most már csak rajtunk múlik, mennyit hozunk ki ebből. Én úgy látom, nagyon elszántak, és nincs kétségem afelől: mindent megtesznek majd annak érdekében, hogy bebizonyítsák, jobbak a tavalyi bajnoknál. Teljes csapattal készültünk, és utazunk el Dunaújvárosba.

HSC Csíkszereda - HC Nové Zámky
(kezdési időpont: 19.00)

Megkezdi rájátszásbeli szereplését a HSC Csíkszereda jégkorongcsapata a MOL Ligában. A csíki csapat ellenfele a felvidéki HC Érsekújvár lesz, akik az extraligás Nyitrától várnak erősítést. A MOL Liga 2012/2013-as idény kezdete előtt kakukktojásnak számított az újonc HC Érsekújvár csapata. Ám az alapszakasz közepe felé elvált, hogy egy nagyon sportszerű, remek játékosokból álló gárdáról beszélhetünk. És hogy mennyire vette komolyan a MOL Ligába való indulást, azt mi sem bizonyítja jobban, mint a szezon közben igazolt játékosaik. A két csapat eltérő szezont futott. A HSC Csíkszereda folyamatos hullámvölgyben volt, ellenben az Érsekújvárral, akik végig kiegyensúlyozott játékot nyújtottak. A két csapat nyolc alkalommal játszott egymás ellen az alapszakasz során. Csíkszeredában a felek osztoztak a pontokon, míg Érsekújváron a felvidékiek három, míg a csíkiak egy győzelmet zsebelhettek be. A HSC viszont legjobbkor győzte le az elődöntőbeli ellenfelét, idegenben, amely mint utólag kiderült az elődöntőbeli helyét jelentette. A csíki csapat teljes erőbedobással várja a hétvégi mérkőzéseket, csakúgy, mint az ellenfél. A vendég együttes, hogy milyen együttessel érkezik Csíkszeredába, még nem tudni, hiszen hat játékost várnak a szlovák extraligás Nyitrától.

Gál Sándor (vezetőedző, HSC Csíkszereda) - Nincs sérültünk, persze kisebb nagyobb zúzódások vannak, de ezek nem okoznak problémát. Nagyon nehéz mérkőzések várnak ránk. A két elődöntőből nincs egy nagy esélyes, bármelyik csapat továbbjuthat, ugyanúgy a mi párosításunkból is. Megpróbáljuk kihasználni a hazai pálya előnyét, illetve szeretnénk kiszolgálni a nagyszerű közönségünket, akik az elmúlt mérkőzéseken példamutatóan a csapat mellé álltak. Az Érsekújvár egy nagyon jó csapat. Van egy jó kapusuk, nagyon jó korcsolyázó, technikás játékosok alkotják a keretüket, akik a szlovák hokin nőttek fel. Nagyon jó játékerőt képviselnek. Nehéz lesz, de az utóbbi mérkőzéseken jól játszottunk, jó formában vagyunk. Szeretnénk kiküszöbölni az ingadozásainkat értve ez alatt az egy jó meccs egy rossz, majd két jó meccs, egy rosszabb sorozatot. Jégedzéseket tartottunk, de szárazon, illetve erőteremben is készültünk.

Robert Spisak (vezetőedző, HC Nové Zámky) - A MOL liga elért a rájátszás pillanataihoz és mivel a DAB Docler a Miskolci jegesmedvéket választotta a rájátszásban, mi a Csíkszeredai csapatot kaptuk . Az első két meccsünket kint játsszuk Erdélyben, szombaton 19.00 órai kezdettel és vasárnap 17.30-tól. Csíkszeredára már csütörtökön este útnak indultunk, megérkezésünk után egy kis testmozgást adtam a srácoknak kint a természetben, és egy jó kiadós ebéd után pihenőt kaptak a srácok. A play off meccsek már másról szólnak mint a bajnokság alapszakaszában,itt már minden megtörténhet, és mi megteszünk mindent azért hogy pontokkal térjünk haza. Nagyon fontos lesz, hogy betartsák be a taktikai utasításaimat a játékosok. A holnapi meccsen számítani tudok az összes játékossomra, mivel nincsenek sérültjeink.

Egymás elleni eredmények az alapszakaszban:

2012.09.07.: HSC Csíkszereda – HC Érsekújvár 2–3 (1–1, 1–2, 0–0).
2012.09.14.: HC Érsekújvár – HSC Csíkszereda 5–3 (2–2, 2–0, 1–1).
2012.11.04.: HSC Csíkszereda – HC Érsekújvár 2–1 (2–0, 0–1, 0–0).
2012.11.19.: HC Érsekújvár – HSC Csíkszereda 5–0 (3–0, 0–0, 2–0).
2012.11.26.: HSC Csíkszereda – HC Érsekújvár 5–1 (3–0, 0–1, 2–0).
2012.12.07.: HC Érsekújvár – HSC Csíkszereda 4–2 (1–0, 2–1, 1–1).
2013.01.20.: HSC Csíkszereda – HC Érsekújvár 2–4 (1–0, 1–4, 0–0).
2013.02.15.: HC Érsekújvár – HSC Csíkszereda 0–3 (0–2, 0–0, 0–1).

Fotó: Mudra László

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV