MOL Liga: Brassó győzelem

2014.03.17. 22:24 |
Idegenben nyert a Brassó.

 A Brassó idegenben került közelebb a Nové Zámkyhoz a MOL Liga döntőjében. A mai győzelemnek köszönhetően hazai pályán játszhat az egyenlítésért. A jelenlegi állás 3-2 az Érsekújvárnak.

A mérkőzés ismét egy gyors góllal keződött, most azonban a Farkasok szerezték meg a vezetést Antal révén. Az Érsekújvárnak 6 perc kellett az egyenlítéshez, ami Podstavek nevéhez fűződik. A harmad vége előtt egy másodperccel Uram találatával átvették a hazaiak a vezetést. A második játékrészben ezúttal a Brassó egyenlített, Molnár volt eredményes. A finálé nagy izgalmaiban egy emberelőnyt sikerült a vendégek 71-esének, Zsóknak kihasználni, ami győzelmet ért. Ezzel 3-2-re jött fel a Brassó összesítésben, és folytatódhat a küzdelem. A következő mérkőzés Brassóban lesz csütörtökön.

HC Nové Zámky - ASC Corona Brassó 2-3 (2-1, 0-1, 0-1) - 3-2

Robert Spisak (vezetőedző, HC Nové Zámky) - "Nagyon jó mérkőzés volt a mai, sajnos nem sikerült kihasználni a helyzeteinket, amiből főleg a második harmadban volt sok. Ők szerezték a legfontosabb gólt, így megérdemelten győztek. A következő mérkőzést meg kell nyernünk! A szurkolóinknak köszönjük a mait, nagyon kitettek magukért!"

Kari Rauhanen (vezetőedző, ASC Corona Brassó) - "Nehéz a bajnoki címet jelentő utolsó győzelmet megszerezni, és a Nové Zámkyt a nagy nézőközönség is megrémiszthette kicsit. Valószínűleg velünk is hasonló lesz a helyzet a következő meccsen otthon. Polc nagyon jól védett ma. Remélem, hogy jövünk még ide játszani a hetedik meccsen!"

Fotó: Mudra László - Jégkorong Blog

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV