MOL Liga - A hét játékosa: Erik Caladi

2014.11.14. 09:22 |

A MOL Liga alapszakaszának nyolcadik hete rövidre sikerült az IIHF szünet révén, így csak két mérkőzésre került sor. Ezáltal – annak ellenére, hogy Érsekújvár végül vereséget szenvedett Miskolccal szemben – különösen felértékelődött Erik Caladi keddi mesterhármasa, így ő lett a hét játékosa. Ennek kapcsán beszélgettünk vele.

Milyennek látja a MOL Ligát a szlovák harmadosztályhoz képest, amelynek küzdelmeiben szintén részt vesz a HC Nové Zámky?

Nagy a különbség a két liga között és néha nagyon nehéz átkapcsolni a szlovák 2. ligáról a MOL Ligára, mert utóbbi jóval gyorsabb és keményebb. Remélem, hogy képesek leszünk mindkét fronton helytállni a szezon végéig.

A csapat nemrégiben egy hirtelen edzőváltáson ment át. Milyen Slavomir Chlebeccel, az új edzővel való munka eddig? Mi jelenti a legnagyobb változást az edzésmunkában, amit az új szakember hozott?

Megváltoztak az edzéseink, az edző nagyobb hangsúlyt fektet a kondicionális felkészülésre, amit remélem, mindkét ligában hasznosítani tudunk majd.

A nemzetközi szünet alatt teljes csapattal készülhettek a folytatásra, a keret egyik tagja sem vett részt válogatott programokon. Mivel töltötték ezt az időt, min dolgoztak?

A szünet alatt a fizikai kondíció javításán dolgoztunk, többek közt úszni jártunk. Viszont nem volt túl sok időnk pihenni, hiszen a haza bajnokság folytatódott, szombaton és vasárnap is mérkőzést játszottunk.

Az előző évben A HC Nové Zámkynak sikerült elhódítani a MOL Liga bajnoki trófeáját, hogy látja jelenleg a csapatot, mi kell ahhoz, hogy ez idén is sikerüljön? Kell-e esetleg változtatni valamin, és ha igen, mi lenne az?

Nem tudom, min kellene változtatni. Ha jó formában leszünk és jól megy majd a játék, akkor úgy gondolom, hogy ez újra olyan játékoskeret, amely bajnokságot tud nyerni.

Fotó: Mudra László

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV