MOL Liga: 9. hét összefoglaló

2014.11.19. 10:27 |

Újabb héten vagyunk túl a MOL Liga alapszakaszában, amely alatt sem a tabella élén, sem az utolsó hely tekintetében nem történt változás, a DAB 7 pont előnnyel áll a tabella élén, míg továbbra is a HSC Csíkszereda tölti be a sereghajtó szerepét.

Az UTE újult erővel igyekezett megszerezni első győzelmét a nemzetközi szünetet követően, amely sikerült is, Virág Tamás két gólt is szerzett pénteken. A HSC kezdett jobban, majd két gyors gólt követően Pleszkán váltotta Ágostont a lila-fehér kapuban. Egy perccel később már 1-2 volt az állás, végül 4-2re fordított az Újpest. Mindeközben a másik erdélyi együttes Debrecenben kezdte meg idegenbeli körútját, ahol hiába lőtt több, mint kétszer annyit kapura a brassói együttes, a megszerezhető pontok sorsáról büntetőlövések döntöttek. Kulcsszerepet játszott a hazaiak győzelmében Hári Norbert, aki az első harmadban is gólt szerzett, majd az ő rávezetése jelentette a győztes találatot is. A pénteki játéknap harmadik mérkőzésén az első helyen álló Dunaújvárost fogadta az FTC. A hazai kapuban annak ellenére vállalta a játékot Marton, hogy egy korábbi edzésen térdsérülést szenvedett, ám mindössze 14 lövést tudott hárítani, így győzött 4-2-re a DAB.

Szombaton már a HSC-t fogadta hazai pályán a DAB.Docler, ahol az acélbikák már jóval több lövéssel tesztelték az ellenfél kapusát, mint pénteken. Kozuch sokáig tartotta csapatát, majd három emberelőnyös találattal fordítani tudott a DAB. A 4-3-as győzelemben Kiss Ákos két góllal és egy gólpasszal vette ki a részét a munkából. A nap másik mérkőzésén Miskolc-Brassó rangadóra került sor, ahol ezúttal is büntetőkre került sor. Ahogy Debrecenben, Miskolcon sem jött ki jól a büntetőpárbajból az erdélyi együttes, a rendes játékidőben mindkét miskolci gólt Hajós szerezte, majd Dansereau büntetője döntött a hazaiak javára.

Vasárnap 0-2-es hátrányból kevesebb, mint egy perc alatt egyenlített a Debreceni HK a címvédő ellen, majd mégis az Érsekújvár utazhatott haza a győzelemért járó három ponttal. Ezzel egy időben a Ferencvárosnak első alkalommal sikerült legyőznie az Újpestet, ahonnan Elomo a pénteki eltiltását követően hiányzott, Tapio pedig sérülés miatt nem lépett pályára. Ráadásul a mérkőzés során Dömötör Róbert is kézsérülést szenvedett, így előreláthatóan három hét kihagyás vár rá.

Hétfőn magabiztos győzelmet aratott hazai pályán a HC Nové Zámky, a kevés büntetést hozó mérkőzésen 6-3 arányban maradt alul a HSC Csíkszereda annak ellenére, hogy 40-szer próbálkoztak Krajcovic kapujánál. A nap másik mérkőzésén Brassót fogadta a tabella első helyezettje, ahol a Corona első és második csatársorának összjátékából két-két gól született, illetve Molnár Zsolt is betalált, a Dunaújváros csatárai viszont csak kétszer tudták Polc kapujába juttatni a korongot, így megszakadt a hazai veretlenségi sorozata. Az Acélbikákhoz tartozó hír, hogy David Leger másodedző távozik a klubtól, a továbbiakban otthon, Kanadában lát majd el vezetőedzői és ügyvezetői feladatokat.

Kedden Az UTE látogatott Miskolcra, ahol kategorikus győzelmet aratott a hazai gárda, ehhez Hajós Roland egy góllal, két gólpasszal járult hozzá. A másik budapesti csapat Debrecent fogadta Pesterzsébeten, a kapuban Budai Krisztián kezdett az egyik oldalon, a vendégeknél pedig Boronyin kapott lehetőséget. A 35. percben viszont egy sajnálatos eset következtében agyrázkódást kapott a DHK orosz kapusa, nyakmerevítővel, hordágyon hagyta el a jégfelületet, emlékezetkiesése is volt, ám a további vizsgálatok megállapították, nem szükséges bent maradnia a kórházban, viszont három nap teljes pihenőt rendeltek el neki az orvosok. A helyére lépő Tőke Zoltán állta a sarat, ezáltal hozzásegítette sérülésekkel küszködő csapatát a győzelemhez, a játékosoknak mindössze 16 lövése jutott el Budai kapujáig, ám az egyéni hibákat kihasználva ez is elegendő volt a 4-2-es győzelemhez.

A 9. hét eredményei:

Péntek

UTE-HSC 4-2 (1-2, 2-0, 1-0)

DHK-Brasov 4-3 SO(1-3, 0-0, 2-0, 0-0)

FTC-DAB 2-3 (0-0, 1-4, 1-0)

Szombat

DAB-HSC 4-3 (2-1, 0-1, 2-1)

Miskolc-Brasov 3-2 SO (1-1, 0-1, 1-0)

Vasárnap

DHK-NZ 2-3 (0-1, 2-1, 0-1)

FTC-UTE 6-3 (2-0, 1-2, 3-1)

Hétfő

NZ-HSC 6-3 (4-1, 1-1, 1-1)

DAB-Brasov 2-5 (1-3, 1-0, 0-2)

Kedd

Miskolc-UTE 6-0 (1-0, 1-0, 4-0)

FTC-DHK 2-4 (1-1, 0-3, 1-0)

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV