MOL Liga: 6. hét előzetes

2014.10.24. 14:59 |

A hárommeccses előző hét után újra teljes mezőny, így teljes erővel robog tovább a MOL Liga alapszakasza, péntektől keddig összesen 10 mérkőzésre kerül sor.

Pénteken Nové Zámkyban és Miskolcon rendeznek meccset, az Érsekújvár a 6 ponttal előtte álló Dunaújvárost fogadja, míg a Jegesmedvékhez a Debreceni HK érkezik. A két házigazda holtversenyben 21-21 ponttal áll a tabella második helyén, így mindkét együttes számára különösen fontos minél több pont megszerzése a mai napon.

Szombaton a két erdélyi helyszínen izgulhatnak csapatukért a helyi szurkolók, ezúttal a két budapesti klub utazik keletre. A Ferencváros előbb Csíkszeredába látogat, ahol a hazaiaknál bemutatkozhat a múlt hét végén igazolt cseh hátvéd, David Pojkar, míg az FTC játékoskeretében Jiri Moravec erősíti mostantól a csapatot. Brassó az Újpestet fogadja ezen a napon, egy pont a különbség kettőjük között a tabellán és egyaránt javuló játékot mutattak az utóbbi időben, így nagy csatára számíthatunk.

Vasárnap helyet cserél a két fővárosi együttes, amelyeknek eredményessége nagyban függ majd attól, mennyire tudják kipihenni az utazás és az előző napi mérkőzések fáradalmait. AZ FTC hat pontból négy megszerzését tűzte ki célul, amelynek teljesítése nem lesz könnyű feladat, tekintve, hogy idén még nem tudott győzelmet szerezni idegenben. Az UTE idei első erdélyi körútjának második állomásán Csíkszeredába érkezik, ahol ha nem tud a második és harmadik sor is felnőni az első ötöshöz, esélye lehet a HSC-nek értékes pontokat szerezni, amelyből akár ki is léphet a sereghajtó szerepéből a hétvége során.

Emellett két másik mérkőzést is rendeznek vasárnap, fél órával előbb kezd Dunaújváros a Debrecen otthonában, majd 18:30-kor Miskolcon is bedobják a korongot, itt Érsekújvár lesz a vendég. A Kontinentális Kupából való kiesést követően a DAB minden bizonnyal megállítaná a Debrecen eddig négy mérkőzéses győzelmi sorozatát. Ebben viszont nem lesz könnyű dolga, hiszen a liga újonca az utóbbi találkozóin rendre legalább hat gólt lőtt és csak kettőt kapott. Miskolcon mindenképpen élnie kell a Jegesmedvéknek a hazai pálya előnyével és a támadásban kihasználnia azt, hogy szlovákiai ellenfele rendre sokgólos mérkőzéseket játszik, így ha a védelemben hatékony munkát tud végezni Majoross Gergely együttese, a gólszerzéssel talán már kevesebb gondja lesz.

Kedden újabb két mérkőzésre kerül sor külföldi helyszíneken, ezúttal a két erdélyi gárda találkozik Brassóban, míg a Debrecen Érsekúvárra utazik. Az erdélyi rangadón valamivel esélyesebbként indul a Corona már csak a hazai pálya előnyét tekintve is, ám mindkét együttesnek esélye van hibátlanul zárni a hétvégét, így még inkább kiélezettnek ígérkezik a találkozó. A Nové Zámky és a DHK legutóbbi találkozásakor nagy meglepetésre főlényes győzelmet aratott a magyarországi együttes. Érdekes lesz látni, mennyire maradt meg erre a hétre ez a kiváló forma, a címvédő ugyanakkor egyértelműen visszavágna hazai pályán a múlt heti vereségért.

 

Az 5. hét programja:

Péntek

18:00     HC Nové Zámky - Dab.Docler  

19:00     Miskolci Jegesmedvék - Debreceni HK                      

Szombat

18:00     HSC Csíkszereda - Ferencvárosi TC                           

18:00     ASC Corona Brasov - UTE        

Vasárnap

18:00     HSC Csíkszereda - UTE             

18:00     Debreceni HK - Dab.Docler       

18:30     Miskolci Jegesmedvék - HC Nové Zámky                  

19:30     ASC Corona Brasov - Ferencvárosi TC                      

Kedd                                                       

18:00     HC Nové Zámky - Debreceni HK

19:15     ASC Corona Brasov - HSC Csíkszereda                     

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV