MOL Liga: 5. hét előzetes

2014.10.17. 11:26 |

Az idei alapszakasz ötödik játékhete rövidnek ígérkezik, hiszen két kijelölt játéknapon mindössze három mérkőzés kerül megrendezésre a szintén ezen a hétvégén zajló Kontinentáis Kupa csoportküzdelmei miatt, ahol a Corona Brasov és a DAB.Docler is érdekelt.

Pénteken két mérkőzésre kerül sor, Érsekújvár az Újpesttel játszik, míg az FTC Miskolcot fogadja Pesterzsébeten. A Nové Zámky minden bizonnyal ki szeretné használni a hazai pálya előnyét és pontokat szerezne a lila-fehérektől, hogy közelebb kerüljön a tabellán a Miskolci Jegesmedvékhez, vagy legalább lépést tudjon tartani velük. Az UTE számára ennek megakadályozásában kulcsfontosságú lehet a meccs elején mutatott játék. Az FTC éppen egy hete találkozott utoljára a Miskolccal, ahol a tőle elvártnál gyengébb játékkal aratott háromgólos győzelmet a sárga-fekete gárda. Ezúttal Jesse Dudas hárommeccses eltiltása okán nem léphet jégre, a Ferencváros részéről Dusan Sijkát nem láthatjuk majd a jégen miután a Debreceni HK-hoz távozott a budapesti klubtól.

Vasárnap az egyetlen mérkőzés újra egy klasszikus UTE-Fradi lesz. A két fővárosi klub eddigi két találkozóján egyaránt az Újpest volt eredményes, ahol a főként idegenlégiósokból álló első sor teljesítményéhez kezd felzárkózni a csapat másik fele is. A másik oldalon az FTC további gyengülését látni, mivel Croteau és Sijka távozása mellett a sérülések is tizedelik a rendelkezésre álló keretet.

 

Az 5. hosszú hétvége mérkőzései:

Péntek:

18:00 HC Nové Zámky – Újpesti TE

19:00 Ferencvárosi TC – Miskolci JJSE

Vasárnap

18:00 Újpesti TE – Ferencvárosi TC

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV