MOL Liga: 4. hét előzetes

2014.10.10. 14:03 |

A pénteki játéknapon a tabella első helyére felkúszó DAB.Docler látogat a negyedik helyen álló Újpest otthonába. A lila-fehérek eddigi nyolc mérkőzésén szerzett 24 góljából 19-nél mindössze négy játékos volt eredményes, így az Acélbikák, ha megfelelően semlegesíteni tudják ezt a sort, tovább gyarapíthatják pontjaik számát. Debrecen és Csíkszereda szintén ezen a napon találkozik először egymással a bajnokság során. A felek a Felcsík Kupán találkoztak utoljára, ott a liga-újonc csak büntetőkkel tudott győzni, érdekes lesz látni, mi változott azóta az erőviszonyokban. Legutóbb Brassóban négy góllal győzött a Nové Zámky, ezúttal a javuló formát mutató erdélyiek utaznak Érsekújvárra, aki elsősorban a védekezésén igyekszik javítani. Az FTC a sérüléssel küszködő Novák és Kiss nélkül fogadja a Miskolci Jegesmedvéket. A zöld-fehérek ugyanakkor – a játékos kezdeményezésére – szerződést bontottak David Croteau-val, helyettesítésére újabb idegenlégióst keresnek.

Szombaton két mérkőzés kerül megrendezésre, a csíkszeredai együttes második magyarországi körútjára indul, ahol az előzővel ellentétben minden bizonnyal pontokkal szeretne hazatérni, első állomásán a Dunaújvárossal találkozik. A nap második mérkőzésén Miskolc fogadja a Corona Brassót, ahol Majoross Gergely az Erdélyben mutatottnál fegyelmezettebb játékot vár csapatától, míg a Brassóiak új edzőpárosa, Jerry Andersson és Hakan Nygren győzelemmel szeretne debütálni az együttes élén.

Vasárnap a megfogyatkozó kerettel rendelkező Ferencváros utazik Debrecenbe, előbbi a 7., utóbbi két győzelemmel a 6. helyen áll, amelyeket egyaránt az Újpest fölött aratott. Az erőviszonyokat tekintve tehát nem lesz könnyű dolga az FTC-nek, hiszen nemrégiben mindkét mérkőzését elveszítette a lila-fehérek ellen, viszont legutóbbi találkozójukon egy góllal legyőzte a MOL Liga újoncát.

Hétfőn újra játszik mindkét erdélyi klub, Brassó Újpestre látogat, ahol Szilassy Zoltán vezetőedző elmondása szerint a jó fizikai állapotban lévő együttesének taktikai játékán kell mégjavítani, míg a HSC szintén Budapesten, a Ferencváros otthonában próbálhat meg pontokat szerezni

Kedden az Érsekújvár csapata látogat Debrecenbe, ahol előző találkozójuk alapján jó iramú, sportszerű mérkőzésre számíthatunk. A sokáig veretlen Miskolcot a tabella éléről leszorító Dunaújváros fogadja hazai pályán, itt is színvonalas, kiegyenlített meccsre készülhetnek a nézők.

A 4. hét programja:

Péntek
18:00 Újpesti TE – DAB.Docler
18:00 Debreceni HK – HSC Csíkszereda
18:00 HC Nové Zámky – ASC Corona Brasov
18:00 FTC – Miskolci JJSE

Szombat
17:00 DAB.Docler – HSC Csíkszereda
19:00 Miskolci JJSE – ASC Corona Brasov

Vasárnap
18:00 Debreceni HK – FTC

Hétfő
18:00 Újpesti TE – ASC Corona Brasov
18:00 FTC – HSC Csíkszereda

Kedd
18:00 Debreceni HK – HC Nové Zámky
18:00 DAB.Docler – Miskolci JJSE

Fotó: Tuba Zoltán/dabdocler.hu

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV