MOL Liga: 20. hét összefoglaló

2015.02.02. 10:23 |

Véget ért a MOL Liga alapszakasza, a Miskolci Jegesmedvék végeztek a tabella első helyén egy ponttal megelőzve a DAB.Doclert. Az FTC-nek Erdélyben kellett volna hibátlanul teljesítenie az utolsó hosszú hétvégén ahhoz, hogy esélye legyen megelőzni riválisát, Újpestet a rájátszásért folytatott harcban.

A zöld-fehérek alulmaradtak Brassóban, így hiába győztek később az utolsó helyen záró HSC ellen, nem tudtak elég pontot szerezni a rájátszáshoz.

Az UTE két vereséggel zárta az alapszakaszt, az első és második helyezettel találkozott, ennek ellenére két pont előnnyel, négy év után először bejutott a MOL Liga rájátszásába. A lilák szlovén kapusa, Ales Sila sérülése révén a fiatal Ágoston Olivér kapott lehetőséget az utolsó, Dunaújváros elleni mérkőzésen és bizonyította, lehet rá számítani, hiszen 95,2%-kal védett. Az Újpest vezetőedzője, Szilassy Zoltán tehát nyugodtan bízhat kapusainak rájátszásbeli jó teljesítményére is, hiszen úgy tűnik, Sila is bevetető lesz.

A másik oldalon szintén kiváló 96,4%-os teljesítményt nyújtott élete első MOL Liga mérkőzésén a 19 éves Lajcs Marcell. A tabella második helyén végzett DAB.Doclernél ugyanakkor bemutatkozott David Croteau is, a kanadai center az FTC-ben kezdte a szezont, majd a francia másodosztályú Mulhouse-ba igazolt, onnan érkezett pénteken Dunaújvárosba.

A hat rájátszásba jutott együttesből az első két helyezett, tehát a Miskolc és Dunaújváros kiemeltként automatikusan elődöntős, míg a 3. helyezett Nové Zámky a 6. Újpesttel, a 4. Brassó az 15. Debrecennel csap össze a két győzelemig tartó negyeddöntők során. Az első két összecsapásra a válogatott-szünet után, február 10-én kerül sor Újpesten és Debrecenben.

Az elődöntő február 17-én kezdődik, az alapszakasz győztes Miskolc az elődöndők két győzteséből azzal találkozik, amelyik az alapszakaszban hátrébb végzett. Az elődöntők négy nyert meccsig tartanak, ahogy a döntő is, amely március 7-én kezdődik és legfeljebb 21-ig tart.

A 20. JÁTÉKHÉT EREDMÉNYEI

Péntek
18:00  Debreceni HK - Dab.Docler   1:2 (0:0, 0:1, 1:1)
19:00  Miskolci Jegesmedvék - UTE   6:2 (2:0, 1:0, 3:2)

Szombat
18:00  HSC Csíkszereda - HC Nové Zámky   2:11 (1:4, 1:4, 0:3)
18:00  ASC Corona Brasov - Ferencvárosi TC   3:2 (1:0, 0:0, 2:2)

Vasárnap
18:00  Debreceni HK - Miskolci Jegesmedvék   2:1 (2:0, 0:0, 0:1)
18:00  UTE - Dab.Docler   1:2 (0:1, 0:0, 1:1)
19:00  HSC Csíkszereda - Ferencvárosi TC   2:4 (0:1, 2:1, 0:2)
19:40  ASC Corona Brasov - HC Nové Zámky   5:4 (3:3, 0:0, 2:1)

Alapszakasz tabella:

Hely

Csapat

M

3p.

2p.

1p.

0p.

Pont

1.

Miskolci Jegesmedvék

42

24

7

3

8

89

2.

Dab.Docler

42

25

6

1

10

88

3.

HC Nové Zámky

42

21

5

3

13

76

4.

ASC Corona Brasov

42

20

2

10

10

74

5.

Debreceni HK

42

16

3

4

19

58

6.

UTE

42

12

4

4

22

48

7.

Ferencvárosi TC

42

12

3

4

23

46

8.

HSC Csíkszereda

42

4

4

5

29

25

 

 

Elődöntők:

2015.02.10 kedd

UTE

-

HC Nové Zámky

Újpesti Jégcsarnok

2015.02.10 kedd

Debreceni HK

-

ASC Corona Brasov

Debrecen

2015.02.13 péntek

HC Nové Zámky

-

UTE

Érsekújvár

2015.02.13 péntek

ASC Corona Brasov

-

Debreceni HK

Brassó

2015.02.14 szombat

HC Nové Zámky

-

UTE

Érsekújvár (ha kell)

2015.02.14 szombat

ASC Corona Brasov

-

Debreceni HK

Brassó (ha kell)

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV