MOL Liga: 16. hét összefoglaló

2015.01.07. 11:01 |

A MOL Liga alapszakasza január 2-án két mérkőzéssel folytatódott a 2015-ös évben. A hosszú hétvégén 11 mérkőzésre került sor.

A pénteki játéknap első mérkőzése nagyarányú hazai győzelmet hozott, az UTE látogatott Érsekújvárra. Az első harmadban kiegyenlített küzdelem folyt, de a második játékrésztől beindult a gólgyár, a négy sorral játszó Nové Zámky 9 gólt szerzett az Újpest 3 találatával szemben. A nap második mérkőzésén az FTC-t fogadta a liga újonca. A Debreceni HK hét harmadnyi gólképtelenség és vereségek sora után kilábalt a hullámvölgyből és a végletekig szoros mérkőzésen 4-3 arányban győzni tudott a Ferencváros ellen.

Szombaton mindkét erdélyi együttes jégre lépett Magyarországon, a Corona Brassó Dunaújvárosban, a HSC Miskolcon nyújtott felemás teljesítményt. A DAB-nak kétszer kellett kétgólos hátrányból felállnia, de sikerrel vette az akadályt, a második harmadbeli hibákat kijavítva három gólt szerzett a záró játékrészben hosszabbításra mentve ezzel a mérkőzést. Mivel az öt perc alatt nem esett aranygól, rávezetések döntöttek az extra pont sorsáról, ami Somogyi büntetőlövése révén Dunaújvárosban maradt. A Csíkszereda szintén vereséget szenvedett idegenbeli mérkőzésén, de itt az erőviszonyok teljesen másképp alakultak. A házigazda igazán fegyelmezett játékot mutatott, míg a HSC-nek ötször kellett emberhátrányban védekezni, aminek meg is lett az eredménye, két létszámfölényes gólt szerzett Miskolc, de öt az öt elleni szituációkban is játszani tudta a saját játékát, melyből hat további gól született. A hazai kapuban Duschek 26 védést bemutatva hibátlanul zárta a találkozót.

Az első vasárnapi találkozón lényegesen kevesebb gól esett, Brassó együttese Debrecenben folytatta magyarországi körútját, ahol ezúttal a vendégeknek jött ki jobban a lépés. Mindkét kapus kiválóan teljesített, így az első harmadban nem esett gól, a másodikban Virág emberhátrányban szerezte meg a vezetést a vendégeknek, majd Klouda növelte az előnyt a záró játékrészben, Filip mindkét találatnál gólpasszt jegyzett. Az 56. percben szépíteni tudott a DHK Vaszjunyin révén, de egyenlíteni nem sikerült. A tabella-első Miskolc a második helyen álló Nové Zámkyt fogadta, két egyenlő létszámnál szerzett és három emberelőnyös góljával már a mérkőzés első felében eldöntötte a házigazda a három pont sorsát, a 49. percben Weissmann csupán szépíteni tudott. A Jegesmedvék góljait öt különböző játékos szerezte. A hét utolsó mérkőzése igazán szorossá alakult, Csíkszereda együttese a Megyeri úton lépett jégre és vezetni tudott a meccs nagy részében, de az utolsó játékrészben négy perc alatt fordítani tudott az UTE. Az utolsó percben lehívta kapusát a HSC, majd 20 másodperccel később Satek meglőtte csapata és saját maga harmadik gólját, így döntetlennel ért véget a rendes játékidő. A hosszabbításban nem született találat, a rávezetéseknél pedig Csányi lövése döntött az UTE javára.

A keddi játéknapon négy mérkőzésre került sor, ahol összesen 29 gól született. Az első meccsen már 16:00-kor bedobták a korongot, hiszen a Pesterzsébeti Jégcsarnok ideiglenes bezárását és az FTC ebből következő vasárnapi kényszerpihenőjét követően a rivális UTE otthonában volt kénytelen lejátszania a Brassó elleni hazai mérkőzését. Viszont az Újpest is ebben a csarnokban játszott kedden, így mindkét találkozó kezdési időpontja megváltozott. A zöld-fehérek kezdtek jobban, Kiss Ákos révén a vezetést is megszerezték a hatodik percben, de még ebben a harmadban Saluga révén egyenlíteni tudott a Corona Brassó. A második harmadban előbb egy létszámfölényes szituációt használt ki a vendég együttes, majd öt az öt ellen is betalált. A záró játékrészben ugyan lényegesen kevesebbet lőtt kapura Brassó csapata, de így is négy gólt tudott szerezni, kettőt emberelőnyből. Molnár Zsolt állította be a 7-1-es végeredményt az 55. percben, mind a hét brassói gólnál más játékos volt eredményes, Mihály Árpád 1+2-vel zárt. A Megyeri úton a közvetlenül ez után megrendezett mérkőzésen még ennél is több gól esett, az UTE a tabella-első Miskolcot fogadta. A vendégek már az első harmad végén 4-1-es vezetéssel mehettek pihenni, a második harmadot 2-1-re nyerték a lila-fehérek, így kétgólosra csökkent a hátrányuk az utolsó húsz percre. A 48. percben egy gólra is fel tudott zárkózni a lila-fehér gárda Tapio révén, a finn harmadik gólja volt ez, de az egyenlítés nem sikerült. Dudas az utolsó percben még kihasznált egy emberelőnyt, megszerezve második gólját és beállítva ezzel a 8-5-ös végeredményt. A DAB - DHK találkozó már sokkal kevésbé volt gólgazdag, Borodin, a Debrecen kapusa 44 védést mutatott be, míg Kalnins 27 próbálkozást hárított, így alakulhatott ki a 2-1-es végeredmény, ahol Dunaújváros egy mérkőzés eleji emberelőnyös és az 59. percben egyenlő létszámnál szerzett góllal győzött. A HSC magyarországi körútjának utolsó állomásán Érsekújvár otthonában lépett jégre, itt is szoros eredmény született. Az első harmad 1-0-s csíkszeredai vezetésnél ért véget, majd Stefanka egyenlített a második harmadban. Az 50. percben kétszer is betalált a Nové Zámky, Bíró Ottó még válaszolni tudott rá az 54. percben, de egyenlíteni nem sikerült, így 3-2-es hazai győzelem született.

 

A 16. játékhét mérkőzései:

Péntek

   18:00   HC Nové Zámky - UTE   9-3

   19:00   Debreceni HK - Ferencvárosi TC   4-3

Szombat                                                

   17:00   Dab.Docler - ASC Corona Brasov   5-4 bü.

   19:30   Miskolci Jegesmedvék - HSC Csíkszereda   8-0

Vasárnap                                              

   17:00   Debreceni HK - ASC Corona Brasov    1-2

   18:00   Miskolci Jegesmedvék - HC Nové Zámky   5-1

   19:30   UTE -  HSC Csíkszereda    4-3 bü.

Kedd

  16:00    Ferencvárosi TC - ASC Corona Brasov    1-7

  18:00    HC Nové Zámky - HSC Csíkszereda     3-2

 18:00     Dab.Docler - Debreceni HK   2-1             

 19:30     UTE - Miskolci Jegesmedvék     5-8

 

 

 

 

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV