MOL Liga: 10. hét összefoglaló

2014.11.24. 14:16 |

Az alapszakasz tízedik játékhetét megelőzően várható volt, hogy körvonalazódni kezd a rájátszást érő helyek sorsa, ennek megfelelően úgy tűnik, a HSC Csíkszereda kiesni látszik az első hat helyezésért vívott küzdelemből, hiszen mindössze 11 ponttal áll a tabella utolsó helyén. A mezőnyben egyedüliként az FTC-nek sikerült minden mérkőzésén győznie a hét során, amely nagy előrelépést jelent a rájátszásért vívott harcban. Dunaújváros továbbra is a tabella élén áll, előnye viszont 4 pontra csökkent.

A hétvége nem is kezdődhetett volna jobban Miskolc számára, hiszen a rivális Dunaújváros fölött aratott magabiztos győzelmet hazai pályán. Az első harmadot követően már háromgólos vezetésnek örülhetett a miskolci közönség, a kapuban pedig Bálizs Bence hibátlanul zárt, hozzásegítve csapatát a 6-0-s győzelemhez. Az előző hét játékosa, Hajós Roland ott folytatta, ahol akkor abbahagyta, a hatból két gól az ő nevéhez fűződik.

Érsekújvárnak szintén jó lehetősége volt tartani a lépést a tabella élén állókkal, a Ferencváros csapatát fogadták. A budapestiek viszont a forduló előtt ultimátumot kaptak a klubvezetőktől, miszerint a nem megfelelő szereplés fizetésmegvonásokkal járnak. A győzelmi kényszer jó hatással volt az együttesre, hiszen Rafaj Attila négy másodperccel a mérkőzés kezdetét követően máris betalált a Nové Zámky kapujába. A harmadik harmad elején már 5-2-re vezetett az FTC, majd a házigazdának sikerült 5-4-re felzárkóznia, ám egyenlíteni már nem sikerült.

Az FTC sikeres vendégjátékáról példát vett a másik budapesti csapat, illetve a szintén erdélyi körút lévő Debreceni HK is. A szombati játéknap 4-3-as vendéggyőzelmet hozott Csíkszeredában és Brassóban is. Másnap helyet cserélt a két magyarországi együttes, Brassó élt a hazai pálya előnyével, az UTE viszont újabb győzelemmel térhetett haza Csíkszeredából. A vasárnapi rávezetéseket követően elveszített mérkőzés komoly következményekkel járt a HSC Csíkszeredánál, hiszen rögtön szerződést bontott a vezetőség két játékossal, Marek Curillával és David Pojkarral, illetve az előző szezon végén érkezett vezetőedzővel, Christer Dreberggel.

Vasárnap két másik mérkőzésre is sor került, amelyek közül kétségtelenül az FTC-Miskolc találkozó hozta a legnagyobb meglepetést, ahol a zöld-fehérek 2-0 arányban győztek az éllovast könnyedén legyőző Miskolc ellen. A házigazda mindkét góljánál közreműködött Kiss Gábor, 1+1 ponttal zárta a találkozót. Dunaújváros mindkét élvonalbeli riválisával szemben alulmaradt ezen a héten, hiszen a 6-0-s zakó után hazai pályán is vereséget szenvedett Érsekújvár ellen, ennek ellenére továbbra is négy pont előnnyel áll a tabella élén.

A 10. játékhét eredményei:

Péntek

NZ-FTC 4:5 (1:2, 1:2, 2:1)

Miskolc-DAB 6:0 (3:0, 2:0, 1:0)

Szombat

HSC-DHK 3:4 (0:1, 0:2, 3:1)

Brasov-UTE 3:4 (2:1, 0:1, 1:2)

Vasárnap

Brasov-DHK 7:1 (2:0, 3:0, 2:1)

HSC-UTE 4:5 OT (1:0, 3:2, 0:2)

DAB-NZ 2:5 (2:2, 0:2, 0:1)

FTC-Miskolc 2:0 (0:0, 1:0, 1:0)

Fotó: Marian Marik

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV