MOL Liga: nekilátott a Brassó, győzött a DVTK

2015.09.21. 20:53 |

Győzött Brassóban a MAC és ezzel fellépett a tabella elejére, a címvédő Jegesmedvék az Újpestet győzték le hazai pályán, a három ponttal elfoglalták a ranglista második helyét.

ASC Corona 2010 Brasov - MAC Budapest 1-6

A második játékhéten csatlakozott a Corona Brassó a mezőnyhöz és hazai pályán, a MAC Budapest ellen lejátszotta első mérkőzését az idei MOL Liga-szezonban. A légiósok nélkül kiálló házigazda a 10. percben szerzett vezetést az első emberelőnyét kihasználva Molnár Zsolt révén, de egy perccel később Tokaji passzolt Quinnhez szintén előnyben, a kanadai pedig felavatta a Brassó csíkszeredai kapusát. Az 1-1-es első harmad után egy fokozattal feljebb kapcsolt a MAC, a 24. percben a tegnap is remeklő Hayes talált be, majd a meccs felénél már 1-3-ra vezetett a vendég együttes. Az elkövetkező tíz percben Nagy Krisztián két gólpasszt is adott a finn Saarenpaa-nak, a harmadik harmad közepén Mestyán állította be az 1-6-os végeredményt. Ez azt is jelenti, hogy Arany, a MAC fiatal kapusa, mindkét MOL Liga mérkőzésen, ahol lehetőséget kapott győzelemhez segítette csapatát.

Keresztes Ottó, ASC Corona 2010 Brasov: „Próbáltuk felvenni a versenyt ellenfelünkkel, volt néhány helyzetünk, de nem sikerült kihasználni őket. A MAC Budapest komoly nyomást gyakorolt ránk, jól járatta a korongot és jól használta ki a lehetőségeit. Célunk az, hogy folyamatosan javuljon a játékunk, illetve fontos, hogy a fiataljaink több önbizalommal lépjenek jégre.”

Majoross Gergely, MAC Budapest: „Jól játszottunk ma este, annak ellenére, hogy ez 24 órán belül a második meccsünk volt, hihetetlen energiákat mozgósítottunk. Minden nap egyre jobbak vagyunk, ezen az úton kell tovább haladnunk.”

 

DVTK Jegesmedvék - UTE 3-2

Mindkét együttes második meccsét játszotta két nap alatt, a Jegesmedvék Székesfehérvárról utaztak haza, az UTE Debrecenből érkezett a címvédőhöz. A továbbra is sérült Guggenbergert a tegnap jól teljesítő Kiss Bence helyettesítette ezúttal is a Jegesmedvék kapujában, az Újpest bástyája most is Ales Sila volt. Nem mindennapi góllal indította a mérkőzést Láda Balázs, a szlovén hálóőr hátára emelte a korongot, ahonnan az a kapuba gurult. A lila-fehérek egyenlő létszámnál nem tudtak elég veszélyesek lenni, az egyenlítés emberelőnyben sikerült, ahol Virág Tamás egy kipattanót lőtt a félig üres kapuba. A második játékrész elején huzamosabb ideig támadhatott öt a három ellen a házigazda, de Sila kapuja bevehetetlennek látszott, minden lövést hárított. Nem sokkal a második szünet előtt Lindgren lőtt a slotból, miközben Kiss előtt Gröschl korcsolyázott át, hogy ezzel kitakarja a kapus látószögét. Az akció sikeres volt, de a játékvezetőknek elsőre úgy tűnt, a 9-es túl közel volt a DVTK kapusához, ezért érvénytelen a találat. Hosszas videózás után viszont mégis érvényesnek ítélték azt, így egygólos vendég-vezetéssel folytatódott a játék. A harmadik harmad elején Jon Booras lövése csorgott át az UTE kapusán és állt meg a gólvonal közelében, de nem volt egyértelmű, hogy teljes terjedelmével áthaladt-e azon, így rögtön videóbíró igénybevételét jelezte Kincses Gergely, majd újabb hosszas tanácskozás következett, melynek végén ismét gólt ítéltek a játékvezetők. Már újabb hosszabbításra készülődhettek a nézők, mikor az 55. percben előnyhöz jutott a házigazda, a forgatást követően pedig Somogyi maradt szabadon az UTE kapuja előtt, így Dansereau passzát könnyedén átvette és értékesítette.

Mayer Péter, DVTK Jegesmedvék: „Sok helyzetet dolgoztunk ki, de ezek kihasználása nem volt a legjobb. Ám amíg megtaláljuk az utat a győzelemhez, addig ez inkább egy finomításra váró feladat. Helyenként jól játszottunk, több periódusban is uraltuk a játékot, és végül be tudtuk ütni a győztes gólt.”

Szilassy Zoltán, UTE: „A Miskolc dominált a mérkőzésen, ám a defenzív játékunk jó volt. A végén több kiállítást szedtünk össze a kelleténél, és végül így kaptuk a harmadik gólt. Úgy érzem egy pontra legalább rászolgáltunk volna.”

Fotó: Tamási Zoltán

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV