MOL Liga: a DVTK Jegesmedvék a bajnok!

2016.03.17. 20:01 |

Ahogy az előző idényben, ezúttal is – a rájátszásban - veretlenül jutott a MOL Liga döntőjének negyedik meccséhez a Jegesmedvék együttese, a szériát pedig nem rontotta el, magabiztosan győzött a Tüskecsarnokban.

A döntő negyedik meccsére eltiltása után visszatért a DVTK keretébe Jesse Dudás és Pavuk Attila, ezzel egy időben pedig Jarkko Leppanen lett ismét a +1 külföldi, aki nem játszhatott. A MAC-tól végképp kiesett az alapszakasz legeredményesebbje, Ian McDonald, így már csak Hayes maradt a szezon során remeklő első csatársorból. A két sérült légiós helyén Silló Arnold és Szappanos Dávid kapott lehetőséget. A kapukat a már megszokott módon Bálizs Bence és Gyenes Dávid védték.

1. HARMAD

Ezúttal is a DVTK kezdett élesebben, egy védelmi hibát kihasználva Booras és Hajós átadásából Somogyi Balázs szerzett vezetést a negyedik percben. A harmad második felébe lépve fél percen belül kétszer is betalált a címvédő, Pavuk Attila gólját még be sem mondták, amikor Booras kilőtte a felsőt és ezzel háromgólosra növelte a vendég-előnyt. Majoross Gergely időt kért és a szünetig már nem változott az eredmény.

Somogyi Balázs (DVTK): "Mi el akarjuk dönteni ezt a párharcot. Szerdán 0-2-ről tudott felállni a MAC, most 0-3 van, de bízom abban, hogy ezt az előnyt meg tudjuk már tartani."

 

2. HARMAD

Gyors gólváltás pörgette fel a meccset a második játékrész első felében. A mérkőzés első emberelőnyét rögtön kihasználta a Jegesmedvék csapata, Hajós Roland góljánál – ahogy az előző háromnál – is pontot jegyzett Jon Booras, ezzel pedig megelőzte Mitch Holmberget a rájátszás összesített kanadai táblázatán. Erre viszont fél percen belül válaszolni tudott a MAC, Silló Arnold hálálta meg a bizalmat, a harmad közepén szerzett meg egy pattogó korongot és csuklóból a hálóba lőtt. A harmad második felére jutott még egy gólváltás, Somogyi Balázs bődületes bombája után alig két perccel Niko Saarenpaa egy szép csellel mattolta Gyenest ezzel meccsben tartva még csapatát.

Silló Arnold (MAC): "Természetesen örülök a gólomnak, de elcserélném a győzelemre. Nem tudjuk felvenni a tempót, ami ilyen ellenféllel szemben megengedhetetlen. Viszont, ha többet lövünk, forgalmat csinálunk a kapu előtt, és kihasználunk minden lehetőséget, visszajöhetünk."

3. HARMAD

A záró játékrész nem feltétlenül a gólszerzésről szólt, inkább a kakaskodásról. A 45. percben bunyóba torkollott a párharc során folyamatosan érő ellentét Garrett Clarke és Terbócs István között, mindketten mehettek az öltözőbe. Jó eséllyel ez volt a harmad legnagyobb történése. Hiába próbálkozott a MAC, nem tudott elég veszélyes lenni a Jegesmedvék kapujára, sőt, Bálizs bravúr is kellett ahhoz, hogy változatlan maradjon az eredmény.

Történelmet írt a Jegesmedvék együttese, igaz, immáron nem sárga-feketében és nem Miskolci-, hanem DVTK Jegesmedvék néven, de megvédte tavalyi bajnoki címét, azaz két év alatt két MOL Liga győzelmet és két magyar bajnoki címet zsebelt be. Ráadásul mindezt úgy, hogy idén és tavaly is veretlen maradt a rájátszásban.

MESTERMÉRLEG

Majoross Gergely (MAC): "Megszereztük a második helyet, és nem elbuktuk a döntőt. A végére szépen elfogytunk, de helytállt mindenki. Évtizedeket pótoltunk be néhány hónap alatt, remélem, ugyanilyen lépésekkel haladunk tovább előre. Pár nap pihenőt most hagyunk a srácoknak, hogy elengedjék a bajnokságot, aztán készülünk a Magyar Kupára."

Jason Morgan (DVTK): "Elképesztő idény ez az edzőváltással és mindennel, amin keresztül mentünk. A srácok nagyon keményen dolgoztak, a végén pedig nagyon rendszerezettek voltunk, ezért minden dicséretet megérdemelnek a fiúk. Nem lehet elvárni, hogy az elődöntőben és a döntőben is söpréssel nyerjünk, de szenzációsak voltunk, főleg, amikor a döntő második mérkőzésén mínusz háromról is visszajöttünk. Minden eseményre úgy készülünk, hogy meg akarjuk nyerni, úgyhogy most kicsit pihenünk, aztán felkészülünk a Magyar Kupára, mert azt is szeretnénk megnyerni."

KÜLÖNDÍJASOK

Legjobb kapus: Vay Ádám (Debreceni HK)
Legjobb csatár: Christopher Bodo (Fehérvár AV19)
Legjobb védő: Kalvin Ryan Sagert (DVTK Jegesmedvék)
Legeredményesebb játékos: Ian McDonald (MAC Budapest)
MVP: Jon Booras (DVTK Jegesmedvék)

A MOL LIGA DÖNTŐ MÉRKŐZÉSEI:

DVTK Jegesmedvék - MAC Budapest 4-1
DVTK Jegesmedvék - MAC Budapest 5-4 hu.
MAC Budapest - DVTK Jegesmedvék 2-3
MAC Budapest - DVTK Jegesmedvék 2-5 

Fotó: Mudra László, MJSZ

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV