MOL Liga: továbbra is szoros a verseny

2016.01.05. 20:05 |

Több csapat küzd az utolsó rájátszást érő helyért, közülük hárman is jégre léptek ma este, az UTE és a DAB egymástól próbáltak pontot szerezni, a DHK-nak a Volán ellen kellett volna győzni, hogy visszaszerezze negyedik helyét az Újpesttől.

Debreceni HK – Fehérvár AV19 3-6

A MAC-tól elszenvedett nagyarányú vereségének másnapján ismét hazai pályán játszott a DHK, ezúttal a tabella-harmadik Fehérvárt fogadta. Lehengerlően kezdett a vendég együttes, a DHK kapujában ezúttal nem az új igazolás, Khramtsov, hanem Borodin kezdett, őt az első adódó emberelőnyben felavatta Holmberg, majd Grieve is betalált a játékrész felénél. Ekkor váltotta őt Vay Ádám a házigazda kapujában, de a haza közönség legnagyobb bánatára ő sem maradt sokáig gól nélkül. A 12. percben Krogh talált be, de itt nem állt meg a Volán. Kilenc másodperccel a szünet előtt Becze góljával már néggyel vezetett Fehérvár.

Érdekes megfigyelni, hogy a mostanában sok kiállítást összeszedő ligaújonc most mennyivel fegyelmezettebben játszott, az első húsz percben egyetlen büntetés volt, hazai oldalról, a másodikban és a harmadikban pedig egy-egy mindkét oldalon. A második harmadban Kocsis Ferenc növelte a vendég előnyt, de erre már másfél perc múlva válaszolt Godó Dániel. A felzárkózást Bronson Kovács folytatta a 40. percben, amikor kihasználta csapata első emberelőnyét.

Tovább kapaszkodott a házigazda a záró játékrész elején, Vaszjunyin hozta fel két gólra csapatát, de ezután már zárt a fehérvári védelem. Tíz perc múlva Hamvai Szilárd állította be a végeredményt.

Jevgenyij Muhin, Debreceni HK: – Nincs mit szépíteni, nagy gondjaink vannak. Tudomásul kell vennünk azt is, hogy a tabellán előttünk álló csapatok lényegesen képzettebb játékosokból állnak. Megteszünk mindent, küzdünk foggal-körömmel, hogy bejussunk a rájátszásba.

Énekes Lajos, Fehérvár AV19: – Az első harmadban remekül használtuk ki a lehetőségeinket, és ebből az előnyből jól gazdálkodtuk. Igaz, a második harmadtól nehéz dolgunk volt, de ebből azt szűrhetjük le, hogy egy hokimeccs hatvan percig tart, és végig olyan elánnal kell játszani, mint ahogyan az első húsz percben tettük.

 

UTE – Dunaújvárosi Acélbikák 2-1 hu.

Kiélezett csatát vívott a két fél a Megyeri úton, a házigazda légiós kapusa mellett döntött, a DAB Duscheket küldte csatába. Az első játékrész kiegyenlített küzdelmet hozott, mindkét oldalon adódtak helyzetek, az egyetlen előnyös lehetőség a DAB előtt adódott, közvetlenül a szünet előtt ült ki a büntetőpadra Dósa Krisztián.

Az áthúzódó előnyt pedig az első cserében kihasználta a vendég együttes, Durak törte meg a gólcsendet. A második harmad közepén Garrett Milan és Kiss Dániel kakaskodott egy kicsit, de aztán mindenki a játékra koncentrált inkább, hiszen nem sokkal később Dömötör Róbert egyenlíteni tudott.

A meccs második felében viszont nem született gól, így jöhetett a hosszabbítás, ahol Hegyi Ádám éppen fél óra játék után szerezte meg csapata második, egyben győztes gólját.

Szilassy Zoltán, UTE: – Értékes két pontot szereztünk a Fradi elleni vereség után. Elég izzadságszagú meccs volt, inkább a küzdő jelleg, a defenzív játék dominált, főleg a középső harmadban zajlott nagy csata. A támadójáték mindkét oldalon hagyott némi kívánnivalót maga után, igaz, nálunk hiányzott a kapitányunk, Timo Elomo, ami hatással volt a kreativitásunkra.

Lee Gilbert, DAB: – Két fáradt csapat találkozott, nagyrészt emiatt végig szoros volt a mérkőzés. Általában egyik csapat sem lő sok gólt a bajnokságban, így most is mindkét együttes hadilábon állt a gólszerzéssel. A jobbik csapat nyert, elvégre az Újpest egy góllal többet szerzett, ugyanakkor a ligának mindenképpen jobb játékvezetőkre lenne szüksége, mert a bíráskodás színvonala ma is hagyott némi kívánnivalót maga után.

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV