MOL Liga: változatlan a sorrend az élen

2015.12.21. 19:58 |

A két erdélyi helyszínen és Budapesten folytatódott a MOL Liga alapszakasza, győzött a MAC, a DVTK és a Csíkszereda.

MAC Budapest – Fehérvár AV19 5-2

A MOL Liga újoncai a Tüskecsarnokban csaptak össze, mindkét fiatal csapat számára lényeges, hogy visszatértek a junior válogatott játékosok, hiszen jelentős szerep hárul rájuk egész évben mindkét klubnál. A találkozón a házigazda szerzett vezetést, Hayes értékesítette Klempa átadását a 7. perc elején. A harmad második felében két és fél perc alatt kétszer is betalált Kalninsnak a MAC. Előbb Quinn lőtt a kéken belépve középről, majd McDonald közelről, mindkét találatnál Klempa készített elő.

A második harmad első felében Hegyi juttatta Bálizs mögé a korongot, de még a szünet előtt érkezett a válasz, Klempa kapott kiváló passzt McDonaldtól, belépett a kéken és a hosszú felsőbe bombázott.

A záró húsz perc elején Szappanos ült ki a büntetőpadra, mégis a házigazda szerzett újabb gólt. A semleges harmadban Saarenpaa elveszítette ugyan az ütőjét, de ez nem akadályozta meg abban, hogy gólpasszt adjon, korcsolyával tette Nagy Krisztián elé a korongot, aki egyedül törhetett Kalnins kapujára és nem hibázott. Két perccel a meccs vége előtt Pillók lőtt kapásgólt Kocsis átadásából, de közelebb már nem tudott kerülni, a MAC otthon tartotta a három pontot, így tovább növelte előnyét a második helyen.

 

ASC Corona Brasov – DVTK Jegesmedvék 5-1

Erdélyi túrájának első állomásán, Brassóban lépett ma jégre a címvédő, vagyis a liga sereghajtójához látogatott a favorit. A DVTK soraiból két meghatározó játékos is hiányzott, Dudas és Booras, míg Brassó a legélesebb keretét küldte pályára, igaz, Béres kezdett a kapuban, de viszonylag gyorsan váltotta őt Tőke. A csere viszonylag indokolt volt, hiszen a találkozó első percében Somogyi és Dansereau is betalált, majd a harmadik perc legelején ismét Somogyi neve mellé írtak gólt. Ekkor jött Tőke, a váltás pedig kellőképpen felrázta a Brassó védelmét, sőt, az első hazai gól is megszületett a 17. percben, Bíró Mátyás használt ki egy emberelőnyt.

A kiegyenlítettebb második játékrész nem hozott eredménybeli változást, sőt, egészen az 51. percig nem esett találat, ekkor Popovics Patrik egyéni akciója révén nőtt a vendégek előnye. Alig több, mint egy perccel a lefújás előtt Láda Balázs állította be az 5-1-es végeredményt, a DVTK így továbbra is három pont előnnyel áll az élen.

 

SC Csíkszereda – FTC 6-4

Második erdélyi túráját Csíkszeredában kezdte az FTC, keretéből hiányzott Rafaj Attila, a kapujában pedig Ágoston Olivér kezdett. A Sport Clubnál debütált a tizenhét éves Sándor Zoltán, a kaput Marek Peksa védte.

A házigazda kezdett jobban, Dyadyushko révén már a második percben vezetett, de a hetedikben jött a válasz vendégoldalról, Tendler emberhátrányban egyenlített. A játékrész felénél – Manninen következő kiállításánál – már Tambijevs talált be, így egygólos hazai vezetéssel mehettek pihenőre a felek.

A második játékrész elején Luomala egyenlített, majd két perccel később Hietamaki állította meg szabálytalanul a csíkszeredai támadást, büntetőlövést ítélt a játékvezető, Tambijevs ismét vezetést szerzett. Harmadjára is sikerült egyenlítenie a zöld-fehéreknek, ezúttal Schellin révén, akinek ez az idei első gólja. A szünet előtt 41 másodperccel Tambijevs szerezte meg harmadik gólját a találkozón, ami így ismét vezetést jelentett csapatának.

A záró játékrész elején Ozols góljával először vezetett kettővel a házigazda, majd az 53. percben Mironov is betalált Ágostonnak. Az 58.-ban Manninen használt ki egy emberelőnyt, de a negyedik egyenlítés már elmaradt, otthon tartotta a három pontot a Sport Club Csíkszereda.

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV