MOL Liga: túlórában győzött a Volán és az FTC

2015.12.06. 21:20 |

Fehérvár AV19-UTE 3-2 b.ü.

A házigazdánál bemutatkozott a frissen igazolt légiós, Alex Grieve, hiányzott viszont Hegyi Ádám. A kapuban ismét Kalnins kapott lehetőséget, a másik oldalon Pleszkán védett. Pados László éppen korábbi klubja ellen mutatkozott be lila-fehér színekben. Mindkét együttesnek bőven akadt helyzete, egyaránt játszottak előnyben és hátrányban is a felek, de mindkét védelem állta a sarat.

A találkozó első góljára a 37. percig kellett várni, akkor viszont mindjárt kettő is esett húsz másodperc alatt. Előbb Holmberg használt ki egy emberelőnyt, majd Kiss Ákos egyenlített pillanatokon belül. Holmberg viszont újabb góllal szerzett ismét vezetést csapatának mindössze tizenhat másodperccel a szünet előtt.

A harmadik harmad elején az Újpest jutott emberelőnyhöz, Elomo passzolt Mihálikhoz, aki Kalnins mögé juttatta a korongot. Az eredmény egészen a rendes játékidő végéig változatlan maradt, sőt, a hétperces ráadás sem volt elég, hogy dűlőre jussanak a felek. Így büntetőlövés döntött a három pont eloszlásáról, ebből pedig a házigazda jött ki jobban, Grieve győztes találattal mutatkozott be.

Ferencvárosi TC-Debreceni HK 3-2 h.u.

Erősen kezdett mindkét csapat, akadtak helyzetek itt is ott is. Az FTC alakított ki enyhe mezőnyfölényt, ami a harmad közepén góllá érett, Tendler egy szépen kidolgozott helyzet után mattolta Borodint. A harmad végén emberelőnybe a került a hazai gárda, de a lehetőséget nem tudta gólra váltani.

Két kapuvas is borzolta a kedélyeket a középső játékrészben. Jereme Tendler és a másik oldalon Berta Ákos lövése csengett a kapus mellett, de egyébként mindkét csapat szervezetten védekezett. Dubek, Rafaj és Kiss is ziccereket hibázott, de a másik oldalon Saluga valamint Berta is elrontotta a lehetőséget. A harmad vége előtt négy perccel kettős hátrányba került a Fradi, Hietamaki és Zalavári került a büntetőpadra. Mégis a Fradi szerezhetett volna gólt, Tendler lépett meg a koronggal, Hetényi hátulról akasztotta. A büntetőlövés kimaradt, a kettős előnyét viszont belőtte a Debrecen, Saluga talált be Ágoston kapujába és az az Ustyiantszev jegyzett gólpasszt, aki még október 19-én szenvedett lábsérülést.

Ezt követően egyetlen szabálytalanság sem történt a meccsen. Az utolsó játékrészben Debrecen szerzett vezetést, Vaszjunyin egy eladott koronggal Ágoston lába között talált a kapuba. Kevesebb, mint egy perccel később viszont jött a válasz, Manninen egyenlített. Végül nyolcpercnyi eredménytelen játékot követően hosszabbítás következett.

Az aranygólig már nem kellett sokáig várni, a Fradi három a kettő elleni szituációban fordulhatott, Hietamaki szépen tálalt Tendler elé, aki kilőtte a botos 20 centit. 

 

Jevgenyij Muhin (DHK): - Kiegyenlített mérkőzést játszottunk, mindkét csapat kiett magáért. A hosszabbítás már csak a szerencse kérdése.

Greg Lindqvist (FTC): - Jól játszottunk a mai meccsen. Rengeteg helyzetet dolgoztunk ki, de csak három gólt tudtunk ütni. Vannak ilyen mérkőzések, amikor nem mennek be a helyzetek. Sajnálom, hogy nem tudtuk itthon tartani a három pontot, de természetesen örülök a győzelemnek. 


Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV