MOL Liga: sima vendéggyőzelmek Erdélyben

2015.11.26. 20:00 |

A rendhagyó, csütörtöki meccsnapon a két erdélyi helyszínen rendeztek MOL Liga-meccset, Brassó az Újpestet, Csíkszereda a DVTK-t fogadta.

ASC Corona 2010 Brasov - UTE 1-7

A Cenk alatti városban kezdte meg erdélyi körútját a lila-fehér együttes és simábban nem is indulhatott volna a túra. A házigazdánál ismét Tőke kezdett a kapuban, míg Fülöp Rajmund a másik három sérülttel együtt továbbra sem tudta vállalni a játékot, de még egy nap pihenőt kapott több kulcsjátékos is, így Mihály Árpád helyett ezúttal Nagy Csaba viselte a „C” betűt. Az első harmad 9. és 19. percében is betalált Huba, első alkalommal előnyből, közte pedig Pichler egyéni akciója végén is az Újpest örülhetett a 15. percben. Mindeközben a házigazda mindössze ötször tette próbára Silát, sikertelenül.

A szünetben egy kapuscserével igyekezett felrázni együttesét Keresztes Ottó, így a tegnap kezdő Béres állhatott be a kapuba. A második harmadból viszont alig telt el öt perc, Elomo mattolta a fiatal hálóőrt, ezzel már 0-4-et mutatott az eredményjelző. A mérkőzés második felébe lépve Fodor használt ki egy emberfórt, ezzel felébresztve a hazai reményeket, majd rögtön utána két gólra is feljöhetett volna a Brassó, amikor Gágyor ült ki a büntetőpadra. A szituációból viszont mégis az UTE jött ki jobban, Hegyi lépett meg a koronggal és mattolta Bérest, így a második szünetre is maradt a négygólos vendég-előny.

A záró húsz percre kapust cserélt Szilassy Zoltán, az Újpest vezetőedzője, Pleszkán váltotta Silát. Neki 9 korongot kellett megállítani, ezt a feladatot pedig 100%-osan elvégezte. Nem úgy Béres a másik oldalon, akinek jóval nehezebb dolga volt, kétszer játszott előnyben csapata, mégis az UTE lőtt 22-szer a kapujára, ebből Gágyor Péter és Kiss Ákos volt eredményes, utóbbi a meccs utolsó percében állította be az 1-7-es végeredményt.

Keresztes Ottó, ASC Corona 2010 Brasov: - Gratulálok az UTE-nek, megmutatta, mi a Fair Play. Jól járatta a korongot és előnyt szerzett minden adódó lehetőségből. Örülök, hogy a fiatal játékosaink több jégidőt kaptak. Újpestnek jó kapusa van, nekünk meg nem sikerült elégszer betalálni. Nehéz ezen a szinten játszani, de remélhetőleg holnapra a többi játékosunk is bevethető lesz.

Szilassy Zoltán, UTE: - Nagyon örülök a csapatom játékának és a három pontnak, a fiúk jól játszottak és győzni tudtunk. Készülünk a holnapi meccsünkre. Megértem a Brassó helyzetét, nehéz ilyen sok mérkőzést játszani két különböző országban. Sok szerencsét kívánok nekik.



HSC Csíkszereda - DVTK Jegesmedvék 1-6

A tegnapi Brassóban elért kiütéses győzelem után Csíkszeredába utazott a címvédő DVTK, ahol ismét Adroján kezdhetett a kapuban, a védelemből hiányzott Jesse Dudas, aki tegnapi megmozdulása következményeként négymeccses eltiltást kapott, így mindössze öt védővel állt ki a vendég együttes. A másik oldalon a cseh Peksa jutott lehetőséghez a kapuban.Az első harmadban négy büntetést is összeszedett a DVTK, de jól működött a hátrányos védekezés, a játékrész 11-11-es kapura lövési aránnyal és 0-0-s döntetlennel végződött.

A második játékrészben már teljesen felpörgött a Jegesmedvék együttese, ehhez nagy löketet adott Tóth Adrián a 21. percben, még hátrányban szerzett vezetőgólja. Alig több, mint egy perccel később Booras csapata első emberelőnyét használta ki, majd Pavuk növelte háromgólosra az előnyt a 27. percben. Nem állt itt meg a borsodi alakulat, a szünet előtt tizenhét másodperccel Hajós is betalált Peksa kapujába, ezzel cserepadra is küldte a cseh hálóőrt, a harmadik harmadra már Ruczuj érkezett a kapuba.

Nem kellett sok a címvédőnek, Cseter már a 42. percben felavatta a csíki kapust, majd a 45.-ben Somogyi is a gólvonal mögé juttatta a pakkot. Az eredményen Antal szépített öt perccel a vége előtt, de közelebb nem tudott kerülni ellenfeléhez a HSC. A találkozó utolsó percében Gecse és Sagert kakaskodása borzolta a kedélyeket, mindketten végleges fegyelmivel mehettek idő előtt az öltözőbe és amennyiben Sagert is kényszerpihenőt kap, mindössze négy hátvéddel marad az éllovas DVTK az elkövetkező meccsekre.

Artur Oktyabrjov, HSC Csíkszereda: - Jól álltunk bele a meccsbe, az első harmadban pedig irányítottunk is. A második harmadban egy pár egyéni hibából tetemes hátrányba kerültünk és fejben feladtuk a meccset és ez számomra is egy talány. Kritikus pillanatokat élünk át és az utóbbi idő sikertelenségének az okát meg kell keresnünk, csapatként kell működnünk. Reméljük, megtaláljuk a megoldást. Össze kell, hogy szedjük magunkat és be kell bizonyítanunk, hogy van tartásunk.

Mayer Péter, DVTK Jegesmedvék: - Az első harmadban nem sok jó mozzanatunk volt elől. Döntően a veszélyes zónán kívüli játékunk volt elfogadható. Persze nem szabad elfelejteni, hogy sokat voltunk hátrányban. Annak viszont nagyon örültem, hogy ezt a feladatot jól megoldottuk, hiszen a csíkszeredai csapatnak van egy pár jó emberelőnyös játékosa. A második harmadban a sok munka átbillent és jött egy pár olyan helyzet, amelyekkel tudtunk élni. Utána pedig a hazai oldalon elfogyott az átütőerő. Ez egy nehéz meccs volt. A 6-1 nem tartalmazza, hogy mekkora munkánk volt ebben benne. Néhány lövés nem úgy jön akkor teljesen máshogy is alakulhatott volna. Annak örülök, hogy a speciális játékunkkal meg tudtuk nyerni a meccset, ma épp a hátrányos játékunk volt a kulcs.


Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV