MOL Liga: Visszavágott a MAC, hengerelt a DHK

2015.10.06. 20:49 |

A MAC Budapest került ki győztesen a Fehérvár AV19 ellen az újoncok kedd esti fővárosi csatájából a jégkorong Mol Ligában. A Debrecen 8–3-ra ütötte ki a brassóiakat.

MAC Budapest-Fehérvár AV 19 3-2

A MAC–Fehérvár mérkőzés első harmada nem hozott gólt, a másodikban Bodó Christopher szerzett vezetést a vendégeknek, ám negyven másodperccel a dudaszó előtt Niko Saarenpaa egalizált. A harmadik harmad rögtön gólt hozott – Jeffrey Hayes révén fordított a MAC –, ám a Fehérvárnak erre még volt válasza. A hosszabbításból 4:59 telt el, amikor Hayes megszerezte második gólját – ezzel pedig csapatának a győzelmet.

Majoross Gergely, MAC: Két vereség után az volt a legfontosabb, hogy nyerjünk, ezért nem úgy éljük meg a helyzetet, hogy elveszítettünk egy pontot. Nem vagyunk abban a helyzetben, hogy válogathassunk a győzelmek fajtái között, úgyhogy ennek is nagyon örülünk. Ugyanakkor ennél többre vagyunk képesek, és jobban kell játszanunk ahhoz, hogy elérjünk oda, ahova szeretnénk.

Tyler Dietrich, Fehérvár: Hasonló mérkőzés volt, mint amilyet megnyertünk itt a múlt héten. A MAC gyors, végig fölényben volt, a rendes játékidőben is nyerhetett volna, de csak szereztünk egy pontot.


Debreceni HK-Corona Brassó 8-3

Debrecenben nem voltak izgalmak, a hazaiak 22 perc alatt megnyugtató, háromgólos előnyt szereztek, a brassóiak pedig mínusz kettőnél ezt követően nem tudtak közelebb kerülni. 3–1-re további négy debreceni gól jött, majd az 55. percre kialakult a 8–3-as végeredmény.

Dmitrij Romanov, DHK: – Lendületesen kezdtünk, jöttek is a gólok, ezek pedig meghozták a kedvét a csapatnak a hokihoz, élvezetből hokiztunk. Egy teljesen más felfogású csapat játszott ma debreceni színekben, mint tegnap a Miskolc ellen.

Keresztes Ottó, Brassó: – A debreceniek jól korcsolyázó csapatot alkotnak, minden poszton jó játékosokkal. Miután pontot szerez-tünk ellenük Brassóban, sejtettük, hogy minden erejüket a revánsra teszik fel. Az öt öt elleni játékban általában jók vagyunk, emberhátrányban kerülünk bajba. Ma sok kiállítást kaptunk, a Debrecen pedig kíméletlenül büntetett.

Forrás: nso.hu

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV