MME Szuper Kupa: a győztes a Fehérvár

2014.02.12. 22:46 |
A SAPA Fehérvár AV19 nyerte a Szuper Kupát

Szerdán jött a visszavágó, és mivel ismét a fehérváriak diadalmaskodtak, ők emelhették a magasba a Szuper Kupát.

avsdab

Székesfehérváron is majdnem megtelt a csarnok a Szuper Kupán, a szurkolásra tehát nem lehetett panasz. A meccs kicsit lassan, ám kiegyenlítetten kezdődött. A vezetést a harmad felénél Szappanos Dávid szerezte meg. A játékrész végén nehéz helyzetbe került a DAB, kettős hátrányban játszott, a lehetőséggel pedig élt a Volán: Banham góljával egyenlített. Kevesebb, mint 3 perccel a szünet előtt Mihály Árpád mutatott be egy szép egyéni akciót: a védekező harmadból elindult, aztán legközelebb a dunaújvárosi kapuba passzolta be a korongot. Benk András pedig megkoronázta a hazaiak első harmadát, góljával 3-1-re módosult az állás. A második játékrész csupán egy gólt hozott, mégpedig a kék-fehérek 55-öse, Andrew Sarauer a korábbi gólpassza után a góllövők listájára is feliratkozott. A harmadik harmadot ugyan az Acélbikák nyerték Pavuk Attila góljával, ám ez kevés volt az egyenlítéshez, így megint a SAPA Fehérvár AV19 csapata vehette át a Szuper Kupát.

Mihály Árpád – „Nem nagyon örülünk, hogy egy ligán kívüli meccsen megsérült két alapemberünk, ez nagyon nagy veszteség. Lehetett volna tisztább a játék a Dunaújváros részéről, bár ez valahol a bírók hibája is volt, hiszen engedték ezt a játékot. Tudtuk, hogy nem lesz könnyű mérkőzés, hiszen ők már elég régóta készültek erre a meccsre. Nekünk elég nehéz volt, a fél csapat válogatotton volt, a másik felének szünete volt, nehéz volt visszazökkenni.”

Ladányi Balázs - „Annak ellenére, hogy az utóbbi időben ez a legjobb eredmény, ami a két csapat között a DAB szempontjából született, meg tudtuk nehezíteni a dolgukat. Az meg egy más kérdés, hogy mennyire pörögtek nagy fokon. Nem játszottunk alárendelt szerepet, a szurkolók sem unatkoztak, szoros volt mindkét találkozó. Ha legalább 20-30 ilyen meccset játszanánk a szezonban, akkor sokkal közelebb lennénk. A két csapat között fényévek vannak, ha marad ez a különbség a két bajnokság között, akkor marad is ennyi. És itt nem arra gondolok, hogy a dunaújvárosi játékosok ne tudnának olyan szinten teljesíteni, mint a fehérváriak. Csak utóbbiak hétről hétre olyan megpróbáltatásoknak vannak kitéve, hogy nem tehetik meg, hogy ne tegyék oda magukat minden meccsen 100%-osan. Most ennyire voltunk elegek, próbáltuk őket meglepni, legalább egyszer, ami nem sikerült, de legalább megnehezítettük a dolgukat.”

Mestermérleg:

Marty Raymond (Sapa Fehérvár AV19) - "Roppant csalódott vagyok az ellenfél játékstílusa miatt: kisstílűen, rengeteg magas bottal és bottal akasztással játszottak. Csalódottá tesz továbbá, hogy ezek jó része nem járt kiállítással. Egy játékosunk kiesett a szezon végéig, egy másik esetében is súlyos sérülés gyanúja áll fenn. Nem értem, miért kellett így játszani egy barátságos mérkőzésen. Igen, ez egy kupáért ment, de fel kell tenni a kérdést, mikor is van az ilyen találkozóknak a megfelelő ideje. Ma nem volt semmi, amit nyerhettünk, de sok volt a veszítenivalónk. Az ellenfél úgy játszott, mintha a Stanley Kupáért vívna küzdelmet. Mélységes csalódással tölt el a hozzáállásuk. Persze nem a játékosaikat hibáztatom, nyilván felülről ered mindennek az oka. Ezt a játékot nem így kell játszani. Nem is tudom, mit mondjak. Az nem kifejezés, hogy csalódott vagyok, kimondott dühöt érzek. Pályafutásom alatt soha nem láttam hasonlót. Még több játékosom is megsérülhetett volna, végig utaztak ránk. Ha Észak-Amerikában vagyunk, beküldöm a verekedő emberemet, ebben mindenki biztos lehet. Szomorú ez az egész, nagyon szomorú."

Stephan Lundh (Dab.Docler) - "Mi alacsonyabb színvonalú bajnokságban játszunk, mint a Fehérvár, de a hátrányunk csökken. A minőségi légiósok döntöttek, nekünk nem olyan mély a keretünk, nem fér bele, hogy alapember hiányozzunk vagy kihagyjuk emberelőnyt."

Fotó: Mudra László

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV