Miskolc: A saját kezünkben a sorsunk!

2014.02.13. 22:18 |
A hétvégén ismét Romániában játszik a csapat.

A Miskolci Jegesmedvék számára a szezon eddigi legfontosabb mérkőzései következnek. A hétvégén ismét Romániában játszik a csapat.

A hosszú hétvégén a Miskolc romániai túrára utazik. A Miskolcnak 75 pontja van jelenleg, amivel a harmadik helyen áll a tabellán, ám korántsem biztosított még a rájátszásbajutás. A Brassó és a Csíkszereda ugyanis mindössze két pont lemaradással üldözik a Jegesmedvéket. 

Bob Dever más eredményt vár, mint amit a legutóbbi romániai túra hozott:

"A Brassóval és a Csíkszeredával már háromszor találkoztunk odakint, váltakozó sikerrel. A legutóbbi túra nem sikerült jól, de ez most nem fordulhat elő. Mindkét romániai együttes jó játékosokból áll, ám én képesnek tartom a saját csapatomat, hogy győzzön kint. Sőt, tovább megyek: győznünk kell. Most már túl vagyunk az ígérgetéseken, a játékosoknak a pályán kell megmutatniuk, mit is tudnak valójában."

És hogy mi lehet a kulcs ezeken a meccseken? Bob Dever válaszolt erre is.

"Nagyon lényeges, hogy ne nehezítsük meg a saját dolgunkat buta kiállításokkal. Éppen ezért a fegyelemre, az egyszerű megoldások választására nagyon oda kell figyelnünk. A védekezés az alapvető feladata minden játékosnak, nem bírja el a csapat, ha nem mindenki végzi el a feladatát a saját harmadunkban. Sok múlik majd a kapusok teljesítményén, illetve a helyzetkihasználáson. A lényeg, hogy most a saját kezünkben van a sorsunk, és azért kell küzdenünk, hogy ez így legyen a jövő héten is. Mindenképpen pontokkal kell hazajönnünk."

"Szilágyi Leventén kívül mindenki a rendelkezésemre áll. Természetesen mind a hat idegenlégiós jön velünk, a mérkőzések előtt döntöm el, melyik nap ki lesz az aktuális jégre lépő öt."

A Miskolci Jegesmedvék meccsei a hosszú hétvégén (helyi idő szerint)

2014.02.14. péntek 19:30 ASC Corona Brassó - Miskolci Jegesmedvék DIGI Sport
2014.02.16. vasárnap 19:30 HSC Csíkszereda - Miskolci Jegesmedvék DIGI Sport

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV