A Szapporói Hősök is meghatódtak, hogy újra együtt és a nagyszerű magyar közönség előtt játszhattak.
A szapporói sikerkapitány, Pat Cortina Németországból érkezett, hogy részt vegyen a szövetség 90. születésnapján tartott gáláján.
„Mindig jó érzés Budapestre visszatérni, és találkozni ezekkel a nagyszerű emberekkel, ezzel a hihetetlen társasággal. Örülök, hogy jó hangulatban játszhattunk ismét, és ennyire jól éreztük magunkat. Nem volt különösebb taktika, a szapporói sorokat próbáltam együtt játszatni” – mondta a szakvezető a 6-5-s siker után.
A finnek elleni győztes gól szerzője, Ladányi Balázs attól tartott, hogy kevésbé bírják majd jól az iramot.
„Ezzel a csapattal mindig különleges érzés együtt játszani. Az, hogy ilyen neves ellenféllel találkoztunk, még különlegesebbé varázsolta a napot, de az i-re a pontot a győzelem tette fel” – mondta a 2015-ben visszavonult csatár.
Tokaji Viktor szerint is felejthetetlen volt a mérkőzés több okból is: amiatt, hogy a finn legendákkal játszhattak, amiatt, hogy a Sportarénában léphettek jégre, és persze amiatt is, hogy újra összeállt a régi nagy csapat.
„Az idő csak megerősíti ezt a köteléket, ami köztünk van. Első szóra szinte mindenki reaktiválta magát erre a meccsre, pedig nem olyan könnyű összehozni a társaságot, hiszen mindenki az élet más területén boldogul, van, aki edző, van, aki vezető, és többen Amerikából vagy Kanadából tértek haza.”
A védő büntetőt is lőhetett, de nem talált be.
„Nem gondoltam volna, hogy lesz még lehetőségem büntetőt lőni. Ez kicsivel jobban sikerült, mint a legutóbbi kísérletem, de nem ebből született a győztes gól. Maradok inkább a védőfeladatoknál.”
A Szapporói Hősök sikerét két góllal segítette az idén nyáron visszavonuló Kovács Csaba.
„Extrém élmény volt újra játszani ezekkel a srácokkal, ilyen ellenfél ellen, és egy ilyen Arénában. Ennél szebb nem is lehetett volna. Nem voltam én sem éles formában, talán egy kis előnyöm volt, mert fiatalabb vagyok. Nagy hokisok szerepeltek mindkét csapatban, akiket nagyon tisztelek. Ezeket a finn játékosokat csodáltuk a tévéből, hálásak vagyunk a sorsnak, hogy megadatott ellenük játszani” – fejtette ki.
Kangyal Balázs azt mondta, hogy nem fáradt el annyira, mint azt hitte.
„Az eleje rosszabb volt, a bemelegítésnél beszéltük is egymás között, hogy biztosan kell-e ez nekünk. Az utolsó harmadra megemelkedett a tempó, és a végére a finnek is belelendültek, de a sebesség és az erő már egyiküknél sem a régi, az idő rohan.”
Beszélt a szurkolók támogatásáról is.
„Megszoktuk, hogy az egész ország szeret minket a mai napig. Olyanok vagyunk, mint az öreg király legkisebb fia. Ha ezt mindig átéled, az különleges élményt nyújt, és tudod, hogy ezért érdemes sportolónak lenni. Jó volt ennek a részesének lenni.”
Szélig Viktor szerint fantasztikus volt újra több ezer ember előtt szerepelni.
„Remek érzés volt újra a jégre lépni, olyan, mintha tegnap lett volna az utolsó alkalom, amikor ezek előtt a lelkes szurkolók előtt játszhattunk. Fantasztikus volt. Mindenki felkészült, ahogy tudott. Nem voltunk lámpalázasak, bár nem kispályás játékosok ellen szerepeltünk. Mindenki élvezte, hogy itt lehet, köszönjük, hogy itt lehettünk.”
Hozzátette, hogy mindenki lazábban vette a találkozót, kivéve Szuper Leventét, aki parádézott a kapuban, és már a bemelegítésen is leszidta a társakat, hogy nem elég komolyak.
Ezt a kapus maga is elismerte.
„Amikor lekerül a sisakrostély, már nem tudom magam utána kontrollálni. Mindig utáltam magam mögé nyúlni a korongért, ez most sem változott, és már nem is fog” – mondta Szuper Levente.
A 37 éves játékos jól érezte magát újra a kapuban.
„Volt bennem egy egészséges drukk, mert az ilyen meccsek arról szólnak, hogy sok a lehetőség, a kapusok sokszor kerülnek kiszolgáltatott helyzetbe, de le a kalappal a srácok előtt, mert jól zártak, védekeztek, jöttek a blokkok is.”
Szuper Levente szerint megható, hogy a sportág itthoni hosszú történelmében komoly helyet foglal el a szapporói csapat, és hogy ismét együtt tudtak ünnepelni a szurkolókkal.
„Ez a kapcsolat köztünk és a szurkolók között egy életre szól, egy komoly kötelék, amelynek igyekszünk nap mint nap megfelelni, már nem a jégen, hanem azon kívül. Sokan a sportágban maradtunk, neveljük a gyerekeket, és azon dolgozunk, hogy a tanítványainknak is ilyen élményeik legyenek.”
