Megvan a DEAC első sikere, biztosan nyert az FTC

2021.09.28. 22:12 |

Továbbra is pont nélkül áll a Dunaújvárosi Acélbikák és a Titánok csapata az Erste Ligában.

FTC-Telekom - Dunaújvárosi Acélbikák 6-0 (1-0, 3-0, 2-0)

A magyar bajnoki címvédő FTC-Telekom Cody Fowlie góljával gyorsan előnybe került, majd a folytatásban is nagy fölényben játszott. Pavuk Attila emberhátrányból is betalált, aztán Rasmus Kulmala és Joshua McFadden növelte a különbséget a DAB ellen.

Az újvárosiak az utolsó harmadban sem tudtak szépíteni, a Fradi pedig egy hátrányos és egy előnyös találattal 6-0-ra alakította ki az állást.

Az FTC tíz ponttal áll, utolérve a MAC HKB-t, és pénteken a Győr ellen folytatja. Az újvárosiakra csütörtökön a Brassó vár.

Nyilatkozat

Fodor Szabolcs, vezetőedző, FTC-Telekom: „A Dunaújváros fiatal csapat, végig nagyot küzdött. Talán nem bírták hatvan percig azt a játékot hozni, mint amit az elején bemutattak, de remekül beleálltak a meccsbe, tekertek minden korongért, megtették, amit meg kellett tenniük. Nem volt könnyű ellenük sem játszani, ahogy ahhoz hozzászokhattunk már, hogy ebben a ligában senki ellen sincs egyszerű mérkőzés. Azért lett ekkora a különbség, mert sikerült őket végül felőrölnünk, aminek nagyon örülök, ahogy annak is, hogy sikerült kapott gól nélkül lehozni a találkozót, hibátlan volt az emberhátrányos védekezés, és lőttünk előnyös gólt is. Azt is külön kiemelném, hogy többgólos vezetés birtokában is végig megmaradt a koncentrációnk, még három-négy lőtt gól után is oda tudtunk figyelni, ami nagyon fontos.”

Leo Gudas, vezetőedző, Dunaújvárosi Acélbikák: „Elvesztettük azt a játékunkat, amit játszani akartunk, ez jól látszott a mérkőzés első harmada után. Nem játszottuk meg jól az emberelőnyöket, és a hátrányos védekezésünk sem volt elég éles. Ezt pedig egy olyan csapat, mint a Ferencváros, kegyetlenül megbünteti. Így pedig nem maradt esélyünk arra, hogy pontot szerezzünk. De dolgozunk tovább, biztos vagyok benne, hogy nem az az igazi arcunk, mint amit az utolsó két harmadban látni lehetett tőlünk.”

Titánok-DEAC 2-7 (1-2, 0-2, 1-3)

A Magyar Kupa-győztes Debrecen kezdett jobban, és Jan Dalecky góljával, valamint Rastislav Spriko emberelőnyös találatával ellépett. A fehérváriaktól Jacob Lundin az utolsó pillanatokban szépített.

A második játékrészben rengeteg helyzetéből kettőt tudott értékesíteni a DEAC, Dominik Novotny és Sági Martin volt eredményes.

A Titánok részéről Keceli-Mészáros Mátyás csökkentette a különbséget, ám kilenc másodperc múlva Hugo Turcotte is betalált. Emberhátrányban Dalecky lépett ki és nem hibázott, majd a hajrában Molnár Dávid lőtte a hetediket – Turcotte harmadik asszisztjából.

A DEAC négy pontos, továbbra is a kilencedik. Csütörtökön a Csíkszereda látogat Debrecenbe. A Titánok pénteken a Brassót fogadják.

Nyilatkozat

Anatoli Bogdanov, vezetőedző, Titánok: „Az első 5-7 percben idegesek voltunk, de utána megtaláltuk a játékunkat. A második harmadban megvoltak a helyzeteink, mégsem sikerült betalálni, miközben mi kaptuk a gólokat. Nem szép ilyet mondani, de úgy érzem, a végén már csak azt vártuk, hogy vége legyen. Nem vagyok elégedett az utolsó 30 perccel. A kapusunkat sem segítettük annyira, mint kellett volna. Buta hibákat követtünk el, amiket javítani kell.”

David Musial, vezetőedző, DEAC: „Könnyű győzelemnek tűnhet a mai, de egyáltalán nem volt az. A Fehérvár felzárkózott az első harmad végén és volt még helyzetük bőven ezen kívül. Örülök a három pontnak, hiszen nem kezdtük jól a bajnokságot. Remélem, a mai siker elég önbizalmat adhat a következő meccsünkre a Csíkszereda ellen.”

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV