A Magyar Jégkorong Szövetség Történeti Bizottsága 2014-ben, négy kiválóságot választott, a magyar jégkorongsport „Halhatatlanjai” közé.
2014-es Hall of Fame díjazottak: Kertész József, Dr. Bikár Péter, Barcza Miklós (posztumusz), Havrán Péter (posztumusz)
Kertész József: 
A hoki ízére 1952-ben érzett rá, amikor a Postásban elkezdett korongozni. Három esztendő múltán már a BVSC jogelődjét, a Törekvést erősítette, majd a BVSC kegyelmet nem ismerő, de nem is kérő hátvédje lett.
Nem véletlen, hogy legkedvesebb edzőjének, az „örök vasutas trénert”, a Hírességek Csarnokába ugyancsak beválasztott Háray Bélát nevezi. Abban sincs semmi meglepő, hogy amikor legjobb barátai, sporttársai felöl érdeklődtem hátvéd párját, az ugyancsak „Halhatatlan”Babán Józsefet említette, valamint Koutny Lajost.
A válogatottal, három alkalommal szerepelt B, egyszer pedig C csoportos VB-n, ám számára is a magyar jégkorongsport eddigi utolsó olimpiai szereplése, az 1964-es innsbrucki téli olimpia jelentette a legnagyobb élményt. A nemzeti csapatból egyébként Raffa Gyuri és Schwalm Béla nevét említette, amikor azt tudakoltam, onnan kik álltak legközelebb a szívéhez. „Jaj és el ne felejtsd megemlíteni – tette hozzá - az akkori kapitányt Vlagyimir Komineket. Tőle rengeteget tanultunk.
Kertész József, amikor befejezte aktív pályafutását, a Volán, majd a Székesfehérvári Volán edzője lett. A válogatott felkészítésében is nagy és sikeres munkát végzett Boróczi Gáborral együtt.
1980-ban azonban megszakadt a sportághoz ezer szállal kötődő viszonya. Most azonban itt áll mellettem. Józsi, lehet újra kötni azokat a bizonyos szálakat. Kérlek vedd át, azt az elismerést, amely örök időkre tanúsítja, hogy a Magyar Hoki Halhatatlanjai közé tartozol.
A bizottság által, a Magyar Jégkorongsport Hallhatatlnajai közé választott másik sportember:
Dr. Bikár Péter
Peti!
Sok szeretettel köszöntelek, a Magyar Jégkorongsport Halhatatlanjai között, amelynek kiemelkedő sportvezetői munkásságának elismeréséül, édesapád is a tagja. Itt a Hírességek Csarnokában, ismét együtt lehettek…!
Dr. Bikár Péter 1957-ben – hol máshol? a BVSC-ben - kezdett hokizni. Innen került be a válogatottba és ő is utazhatott, a sportág eddigi utolsó olimpiai szereplésére, Innsbruckba, 1964-ben.
Aztán 1969-75 között a Ferencváros csapatát erősítette és nyert négy bajnoki aranyérmet. Pályafutása utolsó három évét, a Volánban töltötte.
Olimpiai részvételéről már beszéltem, de azt még nem említettem, hogy kilenc világbajnokságon szerepelt a magyar nemzeti csapat tagjaként. Ezek közül két világbajnoki összecsapás, amelynek hallatán még ma is futkos a hideg a hátán: Az egyik, az 1965-ben, a Németország (akkori nyugat-Németország) elleni 4-4. A másik, az 1967- bécsi VB-n Jugoszlávia ellen kiharcolt 6-6. Ez azért volt felejthetetlen, mert 2-6-ról állt fel a csapat és vívta ki a döntetlent.
„Ha már itt szépeket mondasz rólam – humorizált beszélgetésünk alkalmával Peti – ki ne felejtsd a Fradival való továbbjutásunkat a BEK-ben a Füssen ellen! Ha életemben, csak a most említett három mérkőzésen szerepeltem volna, akkor is megérte volna ezt a sportágat választani, mert ez a világ legjobb és - a tenisz mellett - a világ legnézettebb sportja.”
Barátainak, kedves sporttársainak, ellenfeleinek felsorolásába bele sem kezdett, mondván úgyis kihagy valakit és annak sértődés lenne a vége, ennyit pedig, nem ér meg. Abban egyetért Kertész Józsival, hogy játékos pályafutásának két legkedvesebb szakvezetője Kominek mester és Háray Béla bácsi volt.
Dr.Bikár Péter az első magyarországi világbajnokságon, 1983-ban az orvosi team tagjaként dolgozott. 1985-ben pedig, Boróczi Gábor kapitány segítőjeként tevékenykedett a válogatottnál, mint edző.
A Történeti Bizottság döntése alapján, posztumusz kitüntetésben részesültek az alábbi kitűnő sportemberek.
Barcza Miklós (1908 – 1948)
A BBTE hátvédje, aki klubjával kétszer nyert magyar bajnoki címet. A válogatottban, 22 évesen szerepelt először és attól a pillanattól, szinte kirobbanthatatlan volt a nemzeti csapatból. Bizonyítja ezt, hogy 1943-ig, utolsó válogatott szerepléséig nem kevesebb, mint 55 alkalommal húzhatta fel a címeres mezt.
Havrán Péter (1951 – 2003)
Az Bp. Építők együttesében kezdett jégkorongozni, de a Ferencvárosban teljesedett ki, a feledhetetlen Kereszty-Mészöly-Havrán támadó trió tagjaként. A Fradival 9 bajnoki címet nyert. A nemzeti csapattal nyolc világbajnokságon szerepelt, közte volt olyan sikeres VB, mint az 1977-es tokiói, majd az 1978-as belgrádi B csoportos világbajnokság. A zöld-fehérektől, útja a Jászberénybe vezetett, ahol ismét bajnokcsapat tagja lett.
Amikor visszavonult, a Lehel SC edzőjeként dolgozott.
2003-ban itt érte a halál.
Fotó: Mudra László / MJSZ
