Az U17-es válogatott első összetartását kezdte meg az augusztus közepén Norvégia ellen lejátszott három mérkőzés óta.
Rastislav Ondrejcik, vezetőedző: „Megpróbálunk mindenkinek lehetőséget adni, miközben felmérjük, hol is tartunk jelenleg. Az U18-as csapattal is együtt dolgozunk, mindenki számára nyitva van az ajtó. Ha valóban olyan jól teljesít valaki, akkor akár az U18-as világbajnokságra készülő keretbe is bekerülhet. A technikai képességek fejlesztésére helyezzük a hangsúlyt, hiszen ezekkel a saját csapataiknál is tudnak foglalkozni, amikor visszamennek. Próbáljuk megértetni velük, hogy mennyire fontos a munkamorál és a saját maguk fejlesztése, hogyha magasabb szinten szeretnének játszani. Fokozatosan egyre nagyobb feladatokat bízunk rájuk és egyre több mindent tanulhatnak.”