Megizzadt a Csíkszereda és az FTC

2021.10.01. 23:08 |

A Brassó újra magabiztos győzelmet aratott az Erste Ligában. A Gyergyó Dunaújvárosban hozta a kötelezőt. Az FTC és a Csíkszereda hátrányból fordított, és várhatja az egymás elleni rangadót.

Titánok-Brasov Wolves 0-8 (0-3, 0-4, 0-1)

Ahogy csütörtökön Újvárosban, úgy pénteken Fehérváron is gyorsan jelezte a Brassó, hogy nem bízza a véletlenre: már a 2. percben vezetett, aztán a harmad végére 3-0-ra lépett el. A következő három brassói gólra tíz percet kellett várni, a Titánok kapust is cserétlek a meccs felénél, de Horváth Dominik is tehetetlennek bizonyult kétszer.

A Corona így két meccsen 20 gólt szerzett. Ezúttal Huard duplázott, Trotter pedig három asszisztot jegyzett.

Nyilatkozat

Anatoli Bogdanov, vezetőedző, Titánok: „Újabb kemény leckét kaptunk. Az egész meccset nézve azt kell mondjam, hogy a fiúk azt csinálták, amit kértünk és ott voltak, ahol mi szerettük volna őket tudni. Ma a tapasztalat legyűrte a fiatalos lelkesedést. Az ellenfelünk keményebb volt, mint pár héttel ezelőtt és ezúttal nem becsült alá minket. Úgy érzem, hogy megvoltak a helyzeteink és ha az egyik bemegy az első félidőben, talán megváltoztatta volna a játék menetét, akár a javunkra is. Összességében a Brassó jobb volt, gratulálok nekik.”

Dave McQueen, vezetőedző, Brassó: „Keményen szerettük volna kezdeni a mai meccset és ez sikerült is. Az emberelőnyeinket jól használtuk ki, de az szerencsére eddig is jól működött. A Titánok egy fiatal csapat, nem adták fel és szerintem jönni is fog nekik a jó eredmény hamarosan. A hozzájuk hasonló együtteseket nem szabad engedni, hogy feljöjjenek ránk. A második játékrész jobb volt részünkről, mint az első, de a harmadik húsz perccel nem vagyok megelégedve. Olyan hibákat vétettünk, amiket nem kellett volna, ezeket kell kijavítanunk a következő összecsapásra. A lényeg az, hogy amiért jöttünk, a három pont, a miénk.”

DVTK Jegesmedvék-SC Csíkszereda 2-3 (1-1, 1-1, 0-1)

A miskolciak kétszer is vezettek a címvédő ellen, Mihalik András, majd Lövei Dávid talált be, de a vendégek előbb egy kipattanóból, majd egy szólóból egyenlítettek. A DVTK kettős fórban is támadhatott, de nem tudott újabb gólt szerezni a korábbi miskolci Adorjánnak.

Az utolsó harmadot jobban bírta erővel a Csíkszereda, és Salló az 51. percben betalált. A folytatásban két kiállítás is nehezítette a hazaiak helyzetét, a végén a kapuslehozatal sem segített már.

A Csíkszereda vasárnap az FTC ellen folytatja, míg a DVTK majd hétfőn játszik a Brassóval.

Nyilatkozat

Tokaji Viktor, vezetőedző, DVTK: „Ez egy nehéz vereség volt, mert nagyon sok energiát fektettünk bele 5 az 5-be, és azt is mondhatom, hogy kontrolláltuk a mérkőzést. Nyilván tudtuk, hogy azért ott jó a képesség és ezt megpróbáltuk valahogy úgy kezelni, hogy ezt próbáljuk eltüntetni. Azt gondolom, hogy javarészt sikerült, viszont amikor nekünk adódtak lehetőségeink emberelőnyben, azokat kihasználatlanul hagytuk, sőt inkább úgy érzem, hogy magunkra húztuk ilyenkor őket és ez tulajdonképpen döntőnek bizonyult. Azon dolgozunk majd, hogy ez dolog összeálljon. Ma sajnos nem sikerült az emberelőnyös játék. Ettől függetlenül én gratuláltam a srácoknak és büszke vagyok rájuk.”

Magnus Sundquist, vezetőedző, Csíkszereda: „Szerintem ez volt az eddigi legrosszabb meccsünk. Az ellenfél keményen dolgozott és az egész meccs során jobban akarta a győzelmet. Szerencsések vagyunk, hogy három ponttal gazdagodtunk. A koronggal és a korong nélkül is fegyelmezetlenek voltunk, és hosszú cseréink voltak. Ezeket a dolgokat nem engedhetjük meg, mert könnyen vereség lehet a vége ilyenkor. Ma fordítva is alakulhatott volna az eredmény. Szerencsére a harmadik harmadunk elfogadható volt. Úgy mentünk neki ennek a harmadnak, hogy okosan kell játszanunk, mert megvan az esélyünk a győzelemre, ha az első két harmadban mutatott játékot folytattuk volna, akkor veszíthettünk volna. A harmadik harmad miatt boldog lehetek, de az első két harmad messze áll attól, amilyen játékot mi szeretnénk játszani. A vasárnapi meccsünk előtt sok videóelemzés vár ránk.”

Dunaújvárosi Acélbikák-Gyergyói HK 3-5 (0-3, 2-1, 1-1)

Fél perc elég volt Bodónak, hogy betaláljon, aztán Silló fórból növelte a különbséget, majd Sylvestre gólja után már 3-0-ra vezettek a vendégek.

A 21. percben Dudkin megtörte a DAB már nyolc harmada tartó gólcsendjét. Vincze Péter állította vissza a különbséget, de a harmad végén az Acélbikák ismét kozmetikáztak az eredményen.

Az utolsó felvonás nagy GYHK-fölényt hozott, mégha ez gólokban nem is mutatkozott meg. A harmad elején Fejes volt eredményes, aztán négy a három elleni helyzetből Bobcek szépített.  

Nyilatkozat

Leo Gudas, vezetőedző, Dunaújváros: „Megint nem kezdtünk ideálisan, az első kapura lövésből gólt kaptunk, s az első harmad után már hárommal vezetett az ellenfél. A szünetben átbeszéltük a tennivalókat, felhívtuk a figyelmet arra, hogy még többet kell korcsolyáznunk, s második felvonástól fel is vettük a tempót, egyre jobban játszottunk, ez az, amit látni szeretnék a csapattól a folytatásban is.” 

Szilassy Zoltán, vezetőedző, Gyergyó: „Vesztes meccsből érkezve mindenki szerette volna megmutatni, hogy az újpesti vereség kisiklás volt. Rengeteg lövésünk volt, s bár ezekből csak ötöt tudtunk ma beütni, nagyon sok szép dolgot csináltunk. Ahogy ment előre az idő, egyre kevesebb eladott korongunk volt, fegyelmezettek voltunk a koronggal, nem engedtük lefordulni a Dunaújvárost. Nagyon nagy helyzeteket alakítottunk ki, de egy kicsit görcsösek voltunk a befejezéseknél, összességében azonban elégedett vagyok a ma látottakkal.”

FTC-Telekom - UNI Győr ETO HC 4-2 (1-1, 1-1, 2-0)

Ahogy két hete, ezúttal is szívós ellenfélnek bizonyult a Győr a magyar bajnok ellen. Sőt, a 4. percben Nagy Márk közelről a vendégeknek szerezte meg a vezetést. A Fradi igyekezett átvenni az irányítást, és végül az egyenlítés emberhátrányban jött össze, Kulmala szelídített meg egy felpattanó korongot és lőtte be.

A finn csatár a 25. percben duplázott, majd az emberelőnybe kerülő ETO percei következtek, kétszer is a vasat találták el. A 39. percben viszont Majoross korongja meglepte Nagy Kristófot, így újra egyenlő volt az állás.

Az utolsó harmad is sokáig nyílt játékot hozott, helyzetekkel mindkét oldalon. A Győr négy percig rohamozhatott előnyben, de a hazaiak állták a sarat. Aztán a Fradi a hajrában büntetett: McFadden talált be az 58. percben, majd Tóth Adrián az üres kaput vette be.

A Győr legközelebb a Gyergyóval találkozik, a Fradira pedig a Csíkszereda elleni rangadó vár .

Nyilatkozat

Fodor Szabolcs, vezetőedző, FTC-Telekom: „Az első 20-25 percben jól játszottunk. A 25 perc környékén lőttük az előnyös gólt. Sok helyzetünk volt addig, amik kimaradtak, de azt gondolom, hogy addig a játék képével nem volt probléma. Ami viszont után 35 percen keresztül folyt a jégen, az elfogadhatatlan egy Ferencvárostól. Szóval tényleg úgy nézett ki, mintha olyan játékosok játszanák ezt a meccset, akik most húztak volna először korcsolyát. Olyan taktikai fegyelmezetlenség volt, hogy az majdnem pontokba került. Mondom annak ellenére, hogy 25 percig nagyon jól jégkorongoztunk, csak utána valamiért letértünk a helyes útról és nem nagyon sikerült visszatalálni. Pozitívum az első 25 perc és azon kívül, hogy megtaláltuk az utat a győzelemhez az utolsó két percben, az nagyon kellett. Így legalább a nézőket ki tudtuk szolgálni, és nem kellett lógó orral lekullognunk. Ezt a második 35 percet javítani kell, különben a pontokban ez meg fog látszódni.”

Ladányi Balázs, vezetőedző, Győr: „Értelemszerűen minden vereség fájó. A két meccs között az volt a különbség, hogy vagy mi játszottunk jobban, vagy a Fradi gyengébben, de ott a kapura lövési arány sokkal kiegyenlítetteb volt, a sanszok is, gólhelyzetek. Kicsit lehettünk volna közelebb a Fradihoz az előbb említett dolgokban, ha nem lövünk annyi mellét vagy blokkot, ami egyrészt őket dicséri, minket kevésbé. Keressük az okát, hogy mi lehet az a szalmaszál vagy banánhéj, amin elcsúszunk és valahogy 50-55 percig nagyon jól megy a Fradi ellen akár idegenben is, de valahogy az i-re nem tudjuk feltenni a pontot. Tudjuk nagyon jól, hogy minden pont nagyon kell a végelszámolásnál és már az egy kisebb siker lett volna, ha a mai meccset hosszabbításra mentjük. Ez nem sikerült, dolgozunk tovább. Meglátjuk mi lesz a későbbiekben, előttünk van szinte az egész szezon.”

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV