Megalakulhat a Műjégpályák Egyesülete

2015.11.24. 16:20 |

A Magyar Jégkorong Szövetség és Bartha László, a Városligeti Műjégpálya ügyvezető igazgatójának kezdeményezésére december 9-én üléseznek a magyarországi jégpályák képviselői.

„A beszélgetés célja felmérni az igényeket és körüljárni a szervezet megvalósításának menetét” – mondta Bartha László az icehockey.hu-nak.

„Az egyesületbe való tömörülés célja az lenne, hogy könnyebbé tegyük a magunk és egymás életét, feltérképezzük a jégpályák közötti utat. Egy kapcsolattartási lehetőségként szolgálna, úgynevezett fórum, amelynek keretén belül könnyebbé válna az együttműködés.”

A jégpályákat egyesítő szervezet keretén belül olyan létesítményüzemeltetéssel és jégkészítéssel kapcsolatos képzések kerülhetnének megrendezésre, mint a múlt héten, Budapesten tartott Jégmester Képzés, de a közös programsorozatok megvalósítását is elősegítené a fokozott együttműködés mellett.

„Ha ebben látunk potenciált, akkor érdemes elindítani a megalakulás jogi menetét, megvizsgálni, mi a következő lépés” – zárta mondandóját Bartha László, majd a Városligeti Műjégpálya holnapi nyitásáról is kérdeztük. „Mikor idekerültem, azt mondták nekem, ilyen időben a hülye is tud jeget készíteni” – mondta nevetve, majd hozzátette – „délelőtt az iskolások jönnek, délután már a közönség. Vagyis minden rendben, semmi nem menti meg a közönséget attól, hogy kinyisson a Műjégpálya és mindenki kedvére korcsolyázzon.”

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV