Még egy hosszabbításos győzelem Fehérváron, a Csíkszereda és a DHK 3-3 pontot gyűjtött

2016.11.28. 21:47 |
A MOL Liga hétfői, tévés meccsén szoros csatában győzött az SC Csíkszereda a Ferencáros otthonában, Debrecen Brassót fogadta a pontokat pedig otthon tartotta, a Titánok újabb hosszabbításos győzelmet arattak, ezúttal a Dunarea Galati ellen.

Ferencvárosi TC - SC Csíkszereda 3-4

Az emberelőnyös gólok meccse 33 másodperccel a vége előtt dőlt el.

Több mint félórás késéssel kezdődött a mérkőzés, a rolba meghibásodása miatt. Sajnos a pesterzsébeti jégcsarnok továbbra sem megbízható mérkőzéshelyszín, de szerencsére nem maradt el újabb tévés meccs emiatt.

Tendler továbbra is jó formában játszott, ennek na és Dubek kiváló akciójának köszönhetően a Ferencváros szerzett vezetést, emberelőnyből. A Szereda két perc alatt fordított a harmad második felében, előbb kettős, majd szimpla fórt értékesítve, Papp Szabolcs és Molnár Zsombor révén. Utóbbi gól érdekessége, hogy előtte egy akcióval Antal Zsombor hátulról beleszaladt Jabornik könyökébe, nagyot kapott a fejére, de a hosszú ápolás után – tamponozott orral – gyorsan visszatért és szép gólpasszt adott.

A 2. harmad elején újabb vezérét vesztette el a Ferencváros, a csapatkapitány Dubek lábsérülését követően nem tudta folytatni a játékot. Sevela harcolt ki kiállítást, amit nagyon gyorsan kihasznált Tendler, egyenlített a Fradi, aki ettől a momentumtól visszajött a meccsbe, pedig előtte nagyon mély gödörben volt e játékrészben.

Ezt a kis fölényt Szappanos Dávid révén realizálták a zöld-fehérek, már a harmadik harmadban. Nagyon sok kiállítást ítéltek a játékvezetők, és úgy tűnt, nem tud visszakapaszkodni a Sportklub. A hajrában azonban ismét minden megváltozott. Nemhogy egyenlített, de a vége előtt nem sokkal a győzelmet is megszerezte a vendégcsapat. A meccs hőse Antal Zsombor lett, aki sérülését követően visszatért, gólpasszt adott, majd 59:27-nél győztes gólt szerzett, nem is akármilyet. A kapu előtt állva Valchar bombáját húzta be tollheggyel, védhetetlenül.

4-3-ra nyerte a Csíkszereda ezt a nagyon hosszú, töredezett meccset, a lassan tényleg ezer sebből vérző Ferencváros az utolsó helyezettel szemben sem tudott megindulni felfelé.

Greg Lindqvist, FTC: A mérkőzés elejét domináltuk, aztán kaptunk két kiállítást, abból pedig két emberhátrányos gólt. Hatalmas csalódás pont nélkül távozni annak ellenére, hogy meg tudtuk fordítani az eredményt, nagyon messze vagyunk attól a játéktól, amit játszani tudnánk. 

Leo Gudas, SC Csíkszereda: Jól kezdtük a mérkőzést, az első tíz perc kifejezetten tetszett, sajnos a második harmadra nem tudtuk átmenteni ezt a formát. A záró harmadban viszont rengeteg helyzetet dolgoztunk ki, aminek szerencsére meg is lett az eredménye. Jól mozogtak a lábak, mindenki tette, ami a feladata, és így sikerült elhozni mindhárom pontot.

Debreceni HK - ASC Corona Brasov 4-2

A DHK többek között Hári Norbert duplájának köszönhetően megakadályozta azt, hogy a Brassó fellépjen a tabella 3. helyére.

A mérkőzést a hazaiak kezdték jobban, már a 2. perc elején megszerezték a vezetést Hári Norbert találatával, majd a harmad felénél Berta Ákos révén gólra váltották az első emberelőnyüket. A Brassó a 16. percben szépített, Richard Filip vette be Gyenes kapuját 5 a 4 ellen játék során. A második játékrész végén gyors gólváltás történt, a 39. percben Hári büntetőből belőtte önmaga második, csapata harmadik gólját, majd 42 másodperccel később Bíró Gergő emberelőnyben visszahozta a brassói reményeket. A sárga-kékek a záró harmadban hajtottak az egyenlítésért, a végén pedig Polcot is lehozták, hiába, az utolsó előtti másodpercben Németh Attila betalált az üresen maradt kapuba. A Debreceni HK 4-2-re győzött, ezzel megerősítették középmezőnybeli helyüket, míg a Brassó maradt negyedik a tabellán.

Jason Morgan, Debreceni HK: „Küzdelmes, jó meccs volt, a legjobb azóta, hogy én vagyok a DHK vezetőedzője. A játékosaim azt játszották, amit kértem tőlük, keményen beleálltak a meccsbe, ugyanakkor odafigyeltek a részletekre is. A mérkőzésen apróságok döntöttek, de a legtöbbet a jó védekezésünknek köszönhetjük.”

Fehérvári Titánok - CSM Dunarea Galati 6-5 hu.

A Fehérvár háromgólos hátrányból felállva, hosszabbításban győzte le a Galacot a 11 gólt hozó találkozón.

Az idei szezonban immár negyedszer találkozott egymással a Fehérvár és a Galac, a korábbi három összecsapást a ligaújonc román csapat nyerte. Ha a Titánokat fűtötte is a visszavágás vágya, ez nem látszott az első harmad játékán. Álmoskásan indult a találkozó, az első említésre méltó esemény Szabó Krisztián szabálytalansága volt, a vendégek azonban nem tudták gólra váltani az emberelőnyt. Ami nem ment fórban, az ment 5 az 5 ellen. A 9. perc elején Szőcs átadásából Lőrincz szerzett vezetést a Galacnak (0-1). A gól után visszazártak a látogatók és főként kontrákra építettek. A 16. percben pontos passzokkal felépített galaci támadás végén Donyika tiszta helyzetből lőtt Lemay kapujába (0-2). Kiss Patrik azonnal válaszolhatott volna, de Lakosil védett, majd Hamvai száguldott be a harmadba, de más nem kísérte az akciót. Még egy-egy kapuvas színesítette a játékot, de az eredmény már nem változott. A hazaiak szellős védekezését és passzív támadójátékát jól használta ki a román csapat és kétgólos előnnyel mehetett az első szünetre.

Jóval eseménydúsabb volt a középső játékrész. Az előző harmad végi kiállítást követően emberelőnyben kezdett a Fehérvár. Sőt, Irima mellé Góga is kiült, így öt a háromban támadhattak Justék. Kettős emberelőnyben Krogh lövései jelentették a legtöbb veszélyt, szimpla fórban pedig Shupe már a szépítő találatot is bekotorta (1-2). Gólra góllal válaszolt a Galac. Szőcs és Pál Zoltán ugrott meg kettő az egyben, előbbi passzából utóbbi visszaállította a kétgólos különbséget (1-3). Ezután Szűcs maradt üresen a hazai kapu előtt és találta telibe a kapuvasat. A biztonság kedvéért a játékvezetők azért visszanézték az esetet. A kinyíló fehérvári védelem mellett kedvükre kontrázhattak Flintáék és a veszélyes ellencsapások a 31. percben góllá értek; Krajci készítette le a pakkot Donyikának, akinek már könnyű dolga volt (1-4). A Titánok nem zuhantak össze, a 33. percben Vincze lövésébe Szabó Krisztián ért bele jól a kapu előtt (2-4). Támadásban maradtak a hazaiak, a harmad vége előtt egy perccel ismét Szabó Krisztián villant, és emberelőnyből nyílttá tette a mérkőzést (3-4).

Agilis fehérvári játékkal indult a harmadik játékrész, de feljebb kapcsolt a Galac is, kifejezetten izgalmasan alakult a harmad eleje. Sokáig csak kapuvasakig jutottak a felek, mígnem a 44. percben a rengeteget dolgozó Reisz egyenlített (4-4). Két percig örülhettek a döntetlennek hazaiak, ekkor jött a menetrendszerű román kontra, melynek végén Krajci újra a látogatóknak szerzett vezetést (4-5). Szabó Krisztián azonban megállíthatatlan volt ezen az estén. A 49. percben egyéni játék végén megszerezte saját maga harmadik, csapata ötödik találatát – repültek is a jégre a sapkák a mesterhármas tiszteletére (5-5). A hajrára egy kihasználatlanul hagyott hazai emberelőny maradt, majd a végén egy kisebb tömegjelenet után Krajci reklamált ki magának egy kétperces büntetést, amit később megtoldatott egy 10 perces fegyelmivel, majd véglegesre módosíttatta azt.

A hosszabbítást 4 a 3 ellen kezdhették a Titánok. A Csíkszereda ellen nem éltek az eséllyel Justék, ezúttal viszont gyorsan kihasználták a fórt. A ráadás első percében Shupe értékesített egy kipattanót és megnyerte a meccset csapatának (6-5). A Fehérvár két, a Galac egy ponttal gazdagodott, a Titánok 5 pontra növelték előnyüket legyőzött ellenfelükkel szemben a 8. helyért folyó küzdelemben.

Kóger István, Fehérvári Titánok: „Jobban kezdett az ellenfél, jobban is hokiztak az első harmadban. Volt egy-két szerencsés szituáció, amit megúsztunk és így 2-0-án tudtuk tartani az ellenfelet. Aztán a második játékrészben óriási egyéni hibákat követtünk el, aminek következményében 4-1-re elhúzott a Galac. A csapaton érezni lehetett, hogy bennük van a következő gól, és ha sikerül még egyet lőnünk, akkor talpra tudunk állni, ez így is lett. Egy-egy jó megoldásból fel tudtunk zárkózni és el is hitte a csapat, hogy meglehet a bravúr. Három pontot szerettünk volna, mert jobban el szerettünk volna lépni a mögöttünk levő csapattól, de nagyon örülök a két pontnak is, nagy siker, így 4-1-ről felállva.

Marius Trandafir, CSM Dunarea Galati: „Egyéni hibákból két kiállítást kaptunk, amit nem kellett volna, így sikerült 4-1-ről visszajönnie a Fehérvárnak. Nem volt nagy különbség a két csapat között, mind a két gárda nagyon akarta a győzelmet és keményen harcolt az utolsó pillanatig. Én nem szeretek a bírókkal foglalkozni, de most úgy érzem, hogy a játékvezetőknek is voltak hibái ezen a mérkőzésen.

Forrás: Ferencvárosi TC, Debreceni HK, Fehérvári Titánok, jkb.hu

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV