A 19. Maccabiah Játékok méretét tekintve világ harmadik legnagyobb sporteseménye volt, összesen 9000 sportoló vett rajta részt, rengeteg sportágban. A téli sportágak közül a jégkorong is helyet kapott a zsidó sportélet legnagyobb eseményén. Bár magyar csapat nem vett részt a tornán, egy magyar bíró ott volt, sőt. Nyitómeccset és döntőt is fújhatott. Mayer Gábor szívesen mesélt nekünk élményeiről, és megmutatta a képeit is.
Hogy került egy magyar bíró Izraelbe?
A Játékvezetői Testület belső oldalán jelent meg egy felhívás, hogy bírókat keresnek a 19. Maccabiah Játékokra, Izraelbe. Eleinte 5-6 magyar bíróról volt szó, aztán úgy alakult, hogy csak egy emberre volt tőlünk szükségük. Jelentkeztem, és engem választottak, röviden így jutottam ki. Úgy kellett készülni, hogy vonalbíróként és vezetőbíróként is számítanak ránk, és egy szünnapot garantáltak.
Azt olvastam, a sportolóknak elég nagy összeget kellett befizetniük, hogy részt vehessenek egy tornán, a bírókkal is ez volt a helyzet?
Egyáltalán nem. Nekünk bár fizetni nem kellett, nemzetközi eseményekhez viszonyíta szokatlan módon, a meccsekért nem fizettek pénzt, tehát önkénteseket kerestek játékvezetői munkára. A költségeinket természetesen fedezték, így az utazást, a szállást és az ellátást is.
Ez jól hangzik. Volt időd a bíráskodáson kívül másra is?
Szerencsés voltam, hiszen az első szünnap szombatra esett, ami ott olyan, mint itthon a vasárnap. Egy ismerősöm ismerőse, aki szintén miskolci, mint én, már évek óta Jeruzsálemben él, elvitt magukhoz, így egy teljes napot tölthettem a városban. Egyszerűen gyönyörű az a hely, teljesen más világ, mint Európa. Egy másik, félig szabad napomon pedig megnéztem a Golan fennsíkot egy szervezett túra keretein belül. Így a libanoni és a szír határ közelében is jártam. Láttam bunkereket, hallottam gyakorlatozó csapatok gránátjait. Az utolsó napon pedig (mivel csak este indult a repülőm) Palesztínába, Ramallahba is át tudtunk menni két dán játékvezető kollégával. Egyedülálló élmény volt ez a tíz nap, egyik hely sem tipikus vakációs úti cél olyanok számára, akik nem kötődnek valamilyen szempontból Izraelhez vagy Palesztínához. Ha nincs a Maccabiah Játékok, akkor én sem igen jutok el ezekbe az országokba.
Mayer Gábor a libanoni és a szír határhoz is eljutott.
Bár a Maccabiah Játékok méretét tekintve a világ harmadik legnagyobb sporteseménye, mégis nehéz a jégkorongot és Izraelt együtt elképzelni. Milyen volt a színvonal?
Izrael jégkorongja nem túl erős, összesen egy rendes olimpiai méretű fedett pályájuk van, ami körülbelül akkora, mint a Pesterzsébeti Jégcsarnok. Viszont ez a pálya egy sportkomplexum része. Az egész létesítmény nagyon színvonalas. Van benne egy szabvány jégpálya, egy kisebb (kb. Pólus Centerhez hasonló méretű) kisebb pálya, fedett és nyitott medencék csúszdával, kondícionáló terem, bowling pálya is.
A jégkorong színvonalát jól jellemzi, hogy erre a versenyre Izrael mellett, Amerikából, Kanadából, Ukrajnából, Oroszországból érkeztek a válogatottak. Számos korábbi NHL draftolt játékos is ott volt, továbbá például a kanadai Masters (40 év feletti) csapat edzője a korábban a Montreallal Stanley Kupát nyert edző, Jacques Demers volt. Összességében nem lehetett panasz a hokira sem. Az egész Maccabiah Játékok lényege és egyben számunkra érdekesség az volt, hogy minden országból csak zsidó sportolók érkezhettek. A játékok egyik fő célja erősíteni a zsidóság identitástudatát világszerte. Szerencsére a bíróknál nem volt ilyen kikötés, így lehettek ott a dán, vagy épp török kollégák és én is.
Pontosan milyen meccseken fújtál?
Három kategória volt, és mindegyiken volt dolgom. A Masters a 40 éven felülieket tömörítette, ennek a színvonalát körülbelül a MOL Liga hátsó mezőnyének játékához tudnám hasonlítani, azzal a kivétellel, hogy a testjáték itt tiltott volt. Az Open kategóriában indulhatott mindenki, ez volt a legerősebb a három közül, szerintem a magyar U20-as válogatott szoros meccseket játszhatott volna velük. Ezeken kívül voltak még a juniorok. Ebben a korosztályban a döntőt is én vezethettem, ami nagy megtiszteltetés volt. Talán ez volt a legizgalmasabb meccs az egész tornán. Egy gólos különbséggel nyert Kanada az USA ellen, s még az utolsó másodpercekben is volt amerikai lehetőség. Az U20-as döntőben egyébként olyan vonalbíróval dolgoztam, aki 15 szezont húzott le az AHL-ben, és egyszer nagyon közel volt ahhoz, hogy olimpián fújjon, csak végül az utolsó rostán kiesett az olimpiai keretből.
A nyitómeccsen is én voltam a vezetőbíró, ami szintén nagy felelősség, hiszen az első meccsen válik láthatóvá a csapatok számára az a sztenderd, hogy milyen szinten ítéléik majd meg a bírók a kiállításokat a torna során.
Mit tanultál ez alatt a tíz nap alatt?
Úgy gondolom, nem a játékvezetésről tanultam sokat kint, hanem inkább a játékkultúráról. Érdekes volt megtapasztalni, hogy a nyugati csapatok mennyire partnernek tekintik a játékvezetőket. Nekik az a természetes, hogy a játékosok és a játékvezetők közösen dolgoznak azért, hogy minőségi jégkorongot láthassanak a nézők. Egy nagyon jó élményem is volt, miután egy Masters meccs levezénylése után kimentem a pályára belenézni a következő meccsbe, a lelátóról kiabáltak le nekem a meccsemen előtte játszó játékosok, hogy menjek fel velük nézni a meccset. Jó tapasztalat volt, és nem csak ez, hanem az egész torna. A tornán kívüli élmények pedig olyanok, melyeket átélni a világ talán egyetlen másik helyén sem lehet. Gondolok itt Jeruzsálemre, ahol egyszerre lehet átélni a különböző vallások jelenlétét, az emberek sokszínűségét.
Mayer Gábor helyszínen készült, angol nyelvű rádiós interjúját itt hallgathatják meg.
A képeket pedig ezen a linken találják.
Fotók: Mayer Gábor (zebi.hu)
