Már az edzők is várják az MMM napot

2013.05.08. 19:53 |
Szombaton rendezi a Magyar Jégkorong Szövetség a második „Most mutasd meg” napot

Szombaton rendezi a Magyar Jégkorong Szövetség a második „Most mutasd meg” napot, ami ismét nagy sikernek ígérkezik, nagyon hamar betelt minden hely.

A játékosokat véletlenszerűen négy csapatba osztják, és minden csapatot egy válogatott edző és egy válogatott játékos irányít majd. Az edzők párosítása már nyilvános: Jánosi Csaba párja Tokaji Viktor lesz, Marton Tibor Nagy Krisztiánnal edzősködik majd, Keszthelyi Miklós mellett Szirányi Bence próbálhatja ki magát edzőként, Fekecs Norbert pedig Gőz Balázzsal dolgozhat együtt.

Kíváncsiak voltunk, egy edző szerint miről is szól majd a szombati nap, úgyhogy a volt válogatott játékos, jelenleg utánpótlás válogatott edző Jánosi Csabát kérdeztük.

„Nagyon jó ez a nap, hiszen ahogy a nevében is benne van, sok gyerek lehetőséget kap arra, hogy megmutassa magát. Mindenféle szempontok alapján értékeljük majd a játékosokat, ami remélhetőleg hasznos információkat nyújt majd nekik. Emellett új tehetségeket is fel lehet fedezni, akikkel eddig esetleg még nem találkoztunk. Úgy gondolom, jó kezdeményezés minden, ahol a kluboktól függetlenül sok gyermek össze tudja mérni az erejét. Nagyon várom már az MMM napot, érdekes lesz látni, hogyan fejlődnek a gyerekek. A mi időnkben még alig volt hokis, mindenki ismert mindenkit, most viszont sokat szélesedett már a bázis. A játékosok megismerhetik egymást, az edzőket, mi pedig kaphatunk egy viszonylag átfogó képet a korosztályról. Az egésznek az a lényege, hogy játszani tudjanak az U14-esek, és megmutathassák, a klub sorokon kívül hogyan érvényesülnek.”

A pontos programot innen tölthetik le.

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV