Már csak az FTC veretlen

2017.09.17. 22:03 |

A Ferencváros megőrizte vezető helyét az Erste Ligában, miután legyőzte a Dunaújvárost.

Az idényben veretlen Ferencváros a Dunaújvárosi Acélbikákat fogadta Pesterzsébeten. Az első harmadban nem született gól, majd a másodikban a vendégek kerültek előnybe, de Virág Tamás egyenlített.

Az utolsó játékrészben aztán hengerelt a Fradi, amely hat perc alatt eldöntötte a meccset Németh Attila és Nicholas Owen góljával, majd még két találattal fölényessé tette sikerét.

A zöld-fehérek egyedüli csapatként hibátlanok, és vezetik a tabellát.

Ferencváros-Dunaújvárosi Acélbikák 5-1 (0-0, 1-1, 4-0)

Nyilatkozat

David Musial, DAB: „Szeretnék gratulálni a Ferencvárosnak. Az első  két harmad rendben volt mindkét oldalon, kicsit többet domináltunk a  második harmadban, de a harmadikban kapusteljesítmény nélkül nem  tudtunk nyerni. De a Ferencváros nagyon jól játszott, jó  próbálkozásaik voltak, és a kapusteljesítményük is jó volt. A  második és a harmadik gól nagyon szerencsés volt, aminek  következtében a játékunk megtört. Ez a második meccsünk, amikor két  harmadig tökéletesen játszottunk, de az utolsóban minden elromlott.  Ez még a szezon eleje, úgyhogy ki lehet javítani ezt a hibát, és  jobbak tudunk lenni.”

Greg Lindqvist, Ferencváros: „Egyetértek edzőkollégámmal, az első két periódusban jobbak voltak  nálunk. Magunknak nehezítettük meg, mert sokszor visszafordultunk  vagy addig passzoltuk a korongot, míg elvesztettük. Első alkalom,  hogy két kapusunk van, volt ma egy Pleszkánunk, aki nagyon jól védett, és  egy Sevelánk, aki nagyon jól védett az előző mérkőzéseken, és  ennek nagyon örülünk. De a különbséget a négy sor jelentette, amivel  végig játszottunk a harmadik harmad elejéig, aztán a harmadikban  többet domináltunk, nagyobb átütő erőnk volt. Csúnya gólokat  szereztünk, nem voltak kijátszva, de minden gól számít, még ha  csúnya is. El kell azt is mondanom, hogy a Dunaújváros jó csapat,  nehéz ellenük jól játszani. Hatalmas játékosaik meg jó légiósaik  vannak, és jól korcsolyáznak. Látható volt ez, amikor kihagytuk az  emberelőnyeinket.”

(Fotó: Claus János)

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV