A szövetségi kapitány és a stábja ezúttal Hetényi Zoltánra számított a kapuban, akinek a cseréje Vay Ádám volt. Nem öltözött Rajna Miklós és Bálizs Bence, illetve a mezőnyjátékosok közül pihenőt kapott Pozsgai Tamás, Bartalis István és Hári János.
A magyar válogatott a kezdés után máris nekiesett ellenfelének, az első helyzet Sarauer előtt adódott, lövése elkerülte a kaput. A szerdai mérkőzés képével szöges ellentétben a nyitó harmad első felében óriási nyomást gyakoroltunk ellenfelünkre. Bodónak volt nagy helyzete, de elnyomták, előnybe kerültünk, ezt Erdély Csanád jóvoltából használta ki csapatunk, 1-0. A folytatásban is a magyar gárdánál volt a momentum, ám újabb gól nem született, akkor sem, amikor a fórunkban komolyan megdolgoztattuk az ellenfél hálóőrét. Ebben a húsz percben 22-4-re nyerték a kapura lövéseket Magosiék.
Akik a második felvonásban mindent ugyanott folytattak, ahol az elsőben abbahagyták, azzal a különbséggel, hogy a lövésstatisztika 20-3-as magyar dominanciát mutatott. Két emberelőny is kimaradt, de öt az öt ellen is elképesztő volt a nyomás, nem csoda, hogy időt kellett kérniük a lengyeleknek a 32. percben. Ezt követően sem voltak képesek támadójátékra, folyvást a védekezéssel voltak elfoglalva, a magyar csapat minden téren kontrollálta a történéseket. Két perccel a szünet előtt Pas végleges fegyelmit kapott szúrásért, majd kisvártatva kettős előnybe kerültünk, amely áthúzódott az utolsó periódusra.
Ezt aztán villámgyorsan kihasználta egy hatalmas lövéssel Sofron István, 2-0. Mentünk a harmadik gólért még egy ideig, utána a lengyelek is magukra találtak valamelyest. Fölényt ugyan közel sem sikerült kialakítaniuk, de már vezettek akciókat is. Annyira, hogy a periódus közepéhez közeledve Alan Lyszczarczyk szépített, majd alig több mint egy perc elteltével első emberelőnyüket gólra váltva egyenlítettek a vendégek Neupauer révén, 2-2 az 51. percben. Az egál a legkevésbé sem volt benne a játék képében. A magyar válogatott nem jött zavarba, az 53. percben Varga Arnold távoli lövése utat talált a lengyel kapuba, 3-2. A hazai sikert Chris Bodó biztosította be az 55. percben, aki Kevin Wehrs korongjába nyúlt bele, 4-2, ez lett a végeredmény.
A magyar válogatott lényegesen offenzívebben és koncentráltabban játszott, mint szerdán, a harmadik játékrész közepének néhány percnyi bizonytalankodását leszámítva uralta a meccset, megérdemelt győzelmet aratott. Folytatás Budapesten, a következő felkészülési találkozóra április 17-én kerül sor a Tüskecsarnokban, az ellenfél vb-riválisunk, Szlovénia lesz.
Nyilatkozatok:
Jarmo Tolvanen, a magyar válogatott szövetségi kapitánya: "Jobban játszottunk, mint két nappal ezelőtt, a mérkőzés nagy részében domináltunk, de a jégkorong ilyen játék. Az első két harmadban több mint negyvenet lőttünk, de a kapusuk nagyon jól védett, aztán nekik volt két lehetőségük, amelyekből lőttek két gólt, és máris 2-2 volt az eredmény. Nagyon fontos, hogy ez sem zavart meg bennünket, erősebbek és gyorsabbak voltunk utána is, ami később a végeredményben is megmutatkozott. Összességében elégedettnek kell lennünk, jól dolgoztunk, agresszíven, kombinatívan játszottunk, a srácok mindent megtettek a győzelemért."
Sofron István: "Nagyon sok emberelőnyünk volt a mérkőzésen, úgy gondolom, jó lövőhelyzeteket alakítottunk ki, sokszor csak hajszálon múlott, hogy nem találtunk be, nekem is volt vagy hét-nyolc lövésem, amelyek kimaradtak. A gólomnál öt a három ellen támadtunk, éreztem, hogy nagyon behátrálnak a lengyelek, a föladott passzt megtoltam, láttam, hogy a takarásban ott a hely. Megbeszéltük előtte, hogy ha van lövőhelyzet, lövünk, a nagy számok törvénye alapján valamelyik be fog menni. Szerencsére jól találtam el."
Varga Arnold: "Amikor megkaptuk a második gólt, a csapat még nagyobb sebességre kapcsolt, sokkal erőteljesebben támadtunk le. Volt egy korongszerzésünk a sarokban, Kiss Dánieltől kértem kapásra, láttam, hogy kitámadott az ellenfél, csuklóból ellőttem, jól sikerült, gól lett. A szurkolótábor Miskolcon is kitett magáért, nagyon jó ennyi ember előtt játszani, remélem, a jövőben sem lesznek kevesebben, és ugyanígy fognak értünk szorítani."
Vas János: "Nagyon jó érzés volt megszerezni a második sikert is hazai jégen a lengyelek ellen, örülök, hogy két győztes meccset tudtunk adni a miskolci szurkolóknak. Jól játszottunk, ennek is lett a következménye, hogy ennyi emberelőnyünk volt, belőttünk hármat, végre ez is működött. Ez a világbajnokságon is fontos lesz, a speciális játékok mérkőzéseket döntenek el. Ez volt a százötvenedik találkozóm a válogatottban, örülök, hogy elértem ezt a mérföldkövet."
A sorok:
Terbócs, Vas, Magosi
Nagy G., Sarauer, Sofron
Nagy K., Erdély, Bodó
Miskolczi, Benk, Sárpátki
Stipsicz, Szabó D.
Wehrs, Szirányi
Garát, Macaulay
Varga, Kiss
Hetényi (Vay)
Nem játszott: Rajna, Bálizs, Szirányi, Bartalis, Hári.
A program
Magyarország–Svédország 3-4
Magyarország–Lengyelország 2-1 bü.
Magyarország–Lengyelország 4-2
Magyarország–Szlovénia – 2019. április 17. 19:00, Tüskecsarnok - jegyek ITT
Magyarország–Olaszország – 2019. április 20. 19:00, Coventry
Magyarország–Nagy-Britannia – 2019. április 21. 14:00, Milton Keynes
A keret
Bálizs Bence |
G |
MAC Újbuda |
Hetényi Zoltán |
G |
DEAC |
Rajna Miklós |
G |
MAC Újbuda |
Vay Ádám |
G |
DVTK Jegesmedvék |
Garát Zsombor |
D |
MAC Újbuda |
Kiss Dániel |
D |
DVTK Jegesmedvék |
Macaulay Scott |
D |
MAC Újbuda |
Pozsgai Tamás |
D |
MAC Újbuda |
Stipsicz Bence |
D |
Fehérvár AV19 |
Szabó Dániel |
D |
Fehérvár AV19 |
Szirányi Bence |
D |
DVTK Jegesmedvék |
Varga Arnold |
D |
UTE |
Wehrs Kevin |
D |
Tölzer Löwen (GER) |
Bartalis István |
F |
Schwenningen (GER) |
Benk András |
F |
UTE |
Bodó Christopher |
F |
MAC Újbuda |
Erdély Csanád |
F |
Fehérvár AV19 |
Hári János |
F |
Fehérvár AV19 |
Magosi Bálint |
F |
DVTK Jegesmedvék |
Miskolczi Márk |
F |
DVTK Jegesmedvék |
Nagy Gergő |
F |
FTC-Telekom |
Nagy Krisztián |
F |
MAC Újbuda |
Sarauer Andrew |
F |
Fehérvár AV19 |
Sárpátki Tamás |
F |
Fehérvár AV19 |
Sofron István |
F |
Fehérvár AV19 |
Terbócs István |
F |
MAC Újbuda |
Vas János |
F |
DVTK Jegesmedvék |
A stáb
Jarmo Tolvanen |
Szövetségi kapitány |
|
Majoross Gergely |
Másodedző |
|
Szilassy Zoltán |
Másodedző |
|
Farkas Tamás |
Kapusedző |
|
Kiss Dávid |
Videóedző |
|
Nagy Ákos |
Erőnléti edző |
|
Dr. Majzik Ernő |
Csapatorvos |
|
Bagonya Imre |
Fizioterapueta |
|
Sashalmi Tamás |
Fizioterapeuta |
|
Nagy József |
Felszerelésmenedzser |
|
Imre Lajos |
Csapatvezető |
|
Szilágyi Levente |
Csapatvezető |
|
Závodszky Szabolcs |
Médiamenedzser |