Magyar Kupa: kezdődik a négyes döntő

2015.03.27. 14:31 |

Az idényben téttmérkőzéseken először és utoljára csaphatnak össze a MOL Liga-klubok az EBEL-es Fehérvárral, amely hétvégi Viszló Trans Magyar Kupa négyes döntő házigazdája.

Az első elődöntőt a friss magyar bajnok és MOL Liga-győztes Miskolci Jegesmedvék vívják majd a Magyar kupa címvédőjével, a Dab.Doclerrel. A második összecsapás lesz a házigazda Fehérvár AV19 és az újonc Debreceni HK csatája. Lássuk, miként készül a négy csapat!

DEBRECENI HK

A DHK az idény egyik kellemes meglepetése, hiszen újoncként a MOL Liga-alapszakasz ötödik helyén végzett, azaz bejutott a rájátszásba, negyeddöntőzhetett, majd a Magyar Kupa selejtezőjéből az MK-négyes döntőbe is beverekedte magát. A veterán és nagyon fiatal magyarokra, illetve az orosz légióra és Jevgenyij Muhin vezetőedzőre építő klubból a csapatkapitány Ladányi Balázs, valamint Tőkési Lajos és Vaszjunyin Artyom is éveket játszott a final four helyszínén, Székesfehérváron. 

Wéber Zsolt: "Mindent meg fogunk tenni, ami tőlünk telik pénteken és szombaton is. Mióta a MOL Liga-idényünk véget ért, nagyon keményen edzettünk. Keményen fogunk játszani is a fehérvár ellen, és remélhetleg meglepetést okozunk."

DAB.DOCLER

Tavaly magyar bajnok és kupagyőztes volt a Dunaújváros, ehhez mérten csalódás a mostani szezon, hiszen már csak az MK-címet védhetik meg az Acélbikák. Az elveszített MOL Liga-elődöntő közben jött a hír, hogy a névadó főszponzor Docler a nyártól nem támogatja a csapatot, ráadásul a Debrecenben 7-2-re elveszített MK-selejtező után Don MacLean vezetőedzőt nyomban leváltották, és Robert Spisák került a helyére, aki korábban már dolgozott Újvárosban, ám így is zűrös időszakot élnek arrafelé. Még az is megeshet, hogy jó ideig ez a mostani MK lesz az egyetlen begyűjthető trófeája a csapatnak...

A DAB-ból Pozsgai Tamás lesz a nagy visszatérő Székesfehérvárra: a válogatott bekk 2012-től2 014-ig játszott az Alba Volánban.

Nathan Martine: "Természetesen győzni szeretnénk, nem azért vártunk mostanáig a MOL Liga-szezonunk vége óta, hogy ne így legyen. A történtek miatt nem volt éppen nyugalmas a mögöttünk hagyott időszak, de a négyes döntő lehetőség arra, hogy szépen fejezzük be az évadot."

MISKOLCI JEGESMEDVÉK

A sárga-feketék történelmi évet futnak, egyelőre két trófeát gyűjthettek be, és be is gyűjtötték mindkettőt, azaz esélyük van MOL Liga, a magyar bajnokság és a Magyar Kupa mesterhármasára, ami még nem sikerült másnak. Ezzel párhuzamosan az elsőéves tréner, Majoross Gergely edzőként is kipipálhatja mindhárom sorozatot, amit játékosként is megnyert már. Ehhez nagy szükség lesz a volt volánosokra, a tavaly Borsodba szerződött kapusra, Bálizs Bencére, illetve a mezőnyjátékosokra, a csapatkapitány Hajós Rolandra, Láda Balázsra, Tóth Adriánra és Tyler Metcalfe-ra.

Majoross Gergely: "A MOL Liga-győzelem megünneplése után vasárnap mentünk ismét jégre, nem esett jól... Azóta viszont napról napra javulunk, és mivel valószínűtlen, hogy mindannyian együtt legyünk ősszel is, úgy tekintünk az MK-ra, mint az utolsó esélyre, hogy az a nagyszerű körösség maradandót alkosson. Két győzelemre vagyunk a kupától, de csak az elsőre koncentrálunk, ha az megvan, elkezdhetünk gondolkodni a fináléról."

FEHÉRVÁR AV19

A házigazda Alba Volán a legerősebb csapat papíron, ám ez tavaly is igaz volt elméletben, mégsem tudta megnyerni az MK-t. Ezúttal viszont a kék-fehéreké a hazai pálya előnye, és lelkileg is jobb állapotban vannak, mint tavaly, hiszen akkor a Bozen ellen 4-0-lal, most a Vienna Capitals ellen csak szoros párharcban kialakult 4-2-vel estek ki az EBEL negyeddöntőjében. Rob Pallin vezetőedző tehát jó passzban lévő csapatot vezethet a hétvégén, főleg miután kiderült, hogy Hetényi Zoltán visszatérhet az agyvelőgyulladása után. Mivel a 6-os légiósszably miatt a svéd kapus, Christian Engstrand kimarad, Hetényi már a DHK elleni elődöntőre beöltözik.

Kevin Wehrs: "Úgy hiszem, jó hangulatban vagyunk. Természetesen nehéz volt feldolgozni a Vienna elleni kiesést, ugyanakkor izgalommal tölt el minket, hogy máris itt a kupadöntő, amelyen ráadásul a saját közönségünk előtt játszhatunk."

 

A PROGRAM

Péntek, 16.30: Miskolci Jegesmedvék-Dab.Docler, 19.30: Fehérvár AV19-Debreceni HK

Szombat, 15.30: bronzmérkőzés, 19.00: döntő

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV