Magyar Kupa: fölényes DHK-siker a Fradi ellen

2016.03.18. 20:13 |

Az FTC és a DHK csapott össze Pesterzsébeten, előbbi három győzelemmel állt a kezdő bedobásnál, míg vendégének mérlege egy győzelem-egy vereség volt.

FTC - Debreceni HK 2-7

Az első tíz percben még kóstolgatták egymást a felek, aztán a harmad második felébe lépve egy gyors gólváltás pörgette fel a meccset. Előbb Linus Schellin szerzett vezetést a Fradinak egy kipattanóból, majd épp egy perccel később Erik Piatak mattolta Budait. A szünet előtt mindössze tíz másodperccel Kaskov döntötte el csapata javára az amúgy kiegyenlített játékrészt, amikor Budai a kapuja mellett készült megjátszani egy beemelt korongot, a letámadó orosz meg a hálóőr ütőjére csapott, a korong pedig áttáncolt a gólvonalon.

A szünet után jött az első hazai emberfór, amelyet Tendler váltott gólra, a kékről eresztett el egy bődületes bombát. Debrecen a 28. percben szerzett ismét vezetést Godó Dániel révén, majd a harmad utolsó percében jött a hidegzuhany. Hét másodpercen belül Troshin és Berta is betalált, így a szoros eredményből egyszeriben háromgólos különbség lett a második szünetre.

A záró játékrészben különösebb erőfeszítés nélkül hozta le a meccset a vendégcsapat, kivédekezett egy emberhátrányt, majd az 54. percben Kaskov lőtte meg saját maga második, csapata hatodik gólját. Nem sokkal később Dancsfalvi Norbert állította be a végeredményt, így az utolsó húsz percben mindössze négy lövésből szerzett két gólt a DHK. Alig több, mint egy perccel a vége előtt Troshin ugorhatott ki ismét, de Budai védett, illetve Valecko is visszaért annyira, hogy ütőjével eltalálja az orosz kezét, aki nem rejtette véka alá dühét, fájdalmak közt hagyta el a jeget.

Az FTC a Volánnal találkozik még a Magyar Kupa selejtezőjében, a DHK Dunaújvárosban és Újpesten érdekelt a jövő hét elején, míg az UTE holnap fogadja az EBEL-csapatot.

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV