Sorozatban negyedik évben edzőtáborozik Magyarország az amerikai korosztályos válogatott, amely ezúttal a decemberi Divízió I/B vb-re készülő magyar U20-as csapattal mérte össze tudását. A tavaly fölényesen diadalmaskodó alakulatból 11-en tértek vissza az amerikai kerettel, amelynek tagjai közül nyolc játékos esélyes arra, hogy kiválasszák az NHL draftján. A Magyar Jégkorong Szövetség idénynyitó eseményére kis híján megtelt az Újpesti Jégcsarnok.
Az első kiállítást az ősztől éppen Észak-Amerikában szereplő Seregély Máté kapta az első percben, de ezt sikerült kivédekezni. Magyar emberelőny következett, amely alatt Dézsi Bence próbálkozott bátran, majd Biondi mutatta meg cselező tudását.
A 10. percben a 16 éves Mihalik András játszotta magát tisztára, majd önzetlenül Mesterházy Bálint elé passzolt, aki a kapuvasat találta el. Egy perccel később azonban már megszületett a magyar gól: az Amerikában pallérozódó Papp Kristóf passzolt középre, a korongot pedig Péter Donát tessékelte be (1-0).
Az amerikai fiatalok fél percen belül egyenlítettek, Gaffney lövése a felső sarokban kötött ki (1-1). A 14. percben a vendégek emberelőnyből szerezték meg a vezetést: Hanas váltott gólra egy szép átadást (1-2). A folytatásban is többet próbálkoztak az amerikaiak, de Márkus jól védett.
A második harmad elején a magyar válogatott gyorsan egyenlített: Papp talált be, az asszisztot Bogesic és Vértes jegyezte (2-2). Volt kiállítás mindkét oldalon, egy ideig 4 a 4 ellen folyt a játék, de nem változott az állás. A vendégek voltak fölényben, ám a mieink jól védekezték. A meccs felénél mindkét együttes kapust cserélt, a magyar kapuba Gönczi Lajos állt be.
A 33. percben aztán újra előnybe került az Egyesült Államok csapata, egy visszatett korongot Beck lőtt be kapásból (2-3). Gyorsan válaszolhattak volna a mieink, de Vértes lövése nem volt pontos. Akadtak még veszélyes magyar megindulások, ám sem ezekből, sem az amerikai lehetőségekből nem született gól.
A harmadik felvonás elején 22 másodperc után növelte előnyét a vendég alakulat: Hanas volt eredményes szép egyéni akció végén (2-4). Gönczi remek spárgája kellett, hogy ne változzon újra az állás, majd az ellenakcióból, a 44. percben Papp lőtt nagy gólt (3-4). Sőt, négy perccel később az egyenlítés is sikerült: hét másodperc telt el az amerikai kiállításból, amikor Péter Donát talált be – a csapatkapitány is második gólját ütötte (4-4).
Az amerikaiak is fórban játszhattak rövidesen, és úgy tűnt, egy kapu előtt kavarodásból újra megszerzik a vezetést, de végül videózás után a játékvezetők nem adták meg a találatot. Az 50. percben előbb a kapuvas még kisegítette a mieinket, ám aztán Ellis távoli bombája már utat talált a kapuba – így újra a vendégek vezettek (4-5).
Az utolsó tíz percben Rétfalvi, Péter és Kovács Alex is közel járt a gólhoz, de az egyenlítés nem jött össze. Az 56. percben az amerikaiak kihasználták egyik helyzetüket, ráadásul Estapa úgynevezett michigani találatot szerzett, vagyis a korongot az ütő tollára véve emelt a kapuba (4-6).
A meccs „hosszabbítással”, 3 a 3 elleni játékkal folytatódott, hogy ezt is gyakorolhassák a csapatok. Helyzet akadt mindkét oldalon, de az öt perc alatt nem született újabb gól. Szétlövést is tartottak, a büntetők közül a mieink egyet, az amerikaiak kettőt lőttek be.
A magyar válogatott legjobbja Péter Donát, az Egyesült Államoké Alex Gaffney lett.
A magyar válogatott összeállítása:
Papp, Péter, Vértes
Almási, Kovács A., Dézsi
Mesterházy, Rácz, Rétfalvi
Béres, Kovács S., Kozma
Mihalik
Bogesic, Horváth M.
Gáspár, Seregély
Dóczi, Pokornyi
Farkas, Kudor
Hadobás
Márkus (Gönczi)
A magyar keret
Gönczi | Lajos | GK | DEAC |
Márkus | Levente | GK | UTE |
Bogesic | Vedran | D | MAC |
Dóczi | Zsombor | D | MAC |
Farkas | Botond | D | Vasas |
Gáspár | Levente | D | UTE |
Hadobás | Zétény | D | Wings (SWE) |
Horváth | Milán | D | Fehérvári Titánok |
Kudor | Bendegúz | D | MAC |
Pokornyi | Dávid | D | UTE |
Seregély | Máté | D | Minnesota Wilderness (USA) |
Almási | Márk | F | Fehérvári Titánok |
Béres | Boldizsár | F | UTE |
Dézsi | Bence | F | Fehérvári Titánok |
Kovács | Alex | F | Fehérvári Titánok |
Kovács | Sebestyén | F | UTE |
Kozma | Ferenc | F | DEAC |
Mesterházy | Bálint | F | Okanagan (AUT) |
Mihalik | András | F | Toronto Titans (CAN) |
Papp | Kristóf | F | Madison Capitols (USA) |
Péter | Donát | F | Augsburg (GER) |
Rácz | Kristóf | F | Vasas |
Rétfalvi | Kristóf | F | IOGJA |
Vértes | Nátán | F | HPK (FIN) |
A stáb
Vas Márton | vezetőedző |
Horváth András | edző |
Kiss Dávid | edző |
Székely Csaba | kapusedző |
Berkes Brigitta | fizioterapeuta |
Speier Kálmán | felszerelésmenedzser |
Dr. Németh Gergely | sportpszichológus |
Végh Benedek | csapatvezető |
Az amerikai keret
Név | Poszt | Születési dátum | Legutóbbi csapat | |
1 | Louden Hogg | G | 10/18/2002 | Edina High (USHS) |
30 | Colin Purcell | G | 03/26/2002 | Cleveland Barons (T1EHL) |
2 | Jacob Ratzlaff | D | 06/23/2002 | Rosemount High (USHS) |
3 | Evan Bushy | D | 03/26/2002 | Thief River Falls (USHS) |
4 | Noah Ellis | D | 02/01/2002 | Omaha AAA (HPHL)/Des Moines Buccaneers (USHL) |
5 | Wyatt Kaiser | D | 07/31/2002 | Andover Huskies (USHS) |
6 | Alex Gagne | D | 08/12/2002 | New Hamsphire (Midget) |
7 | Donald Kempf | D | 04/15/2002 | Chicago Mission (HPHL) |
8 | David Ma | D | 06/22/2002 | Shattuck St. Mary’s (Midget) |
9 | Blake Biondi | F | 04/24/2002 | Hermantown High (USHS) |
10 | Ryan Beck | F | 08/25/2002 | Belle Tire (T1EHL)/Dubuque Fighting Saints (USHL) |
11 | Mark Estapa | F | 01/13/2002 | Little Caesars (Midget) |
12 | Alex Gaffney | F | 06/25/2002 | Muskegon Lumberjacks (USHL) |
14 | Cross Hanas | F | 01/05/2002 | Portland Winterhawks (WHL) |
15 | Avery Hayes | F | 10/10/2002 | Hamilton Bulldogs (OHL) |
16 | Ryan Kirwan | F | 02/27/2002 | Little Caesars (Midget) |
17 | Tanner Kelly | F | 05/11/2002 | Little Caesars (Midget)/Muskegon Lumberjacks (USHL) |
18 | Carson Bantle | F | 01/22/2002 | Madison Capitals (USHL) |
19 | Mackie Samoskevich | F | 11/15/2002 | Shattuck St. Mary’s (USHS) |
20 | Artem Shlaine | F | 03/07/2002 | Shattuck St. Mary’s (USHS) |
21 | Ben Schoen | F | 05/18/2002 | Youngstown Phantoms (USHL) |
22 | Jack Wililams | F | 03/02/2002 | Muskegon Lumberjacks (USHL) |
A stáb
Kevin McLaughlin | általános igazgató | |
Pat Ferschweiler | vezetőedző | |
Mark Dennehy | másodedző | |
Roger Grillo | másodedző | |
Kevin Moore | másodedző | |
Chris Bookout | csapatorvos | |
Kevin Krueger | fizioterapeuta | |
Nate LaPoint | felszerelésmenedzser | |
Justin Penna | felszerelésmenedzser | |
T.C. Lewis | csapatvezető |