A hét játékosa: Magosi Bálint

2017.11.02. 07:00 |

Ismét izgalmasan alakultak a mérkőzések az Erste Ligában, néhány nagyszerű teljesítménnyel. A Fradi legyőzte az Újpestet és a Brassót, köszönhetően Peter Sevela kapusnak, aki a lövések 98 százalékát hárította. A MAC mindkét meccsét megnyerte, de a DVTK maradt az élen két győzelemmel. Magosi Bálint volt az a játékos, aki nagy szerepet vállalt csapata sikereiben: a Csíkszereda ellen négy, a Fehérvár ellen egy gólt szerzett, így ezúttal ő lett A hét játékosa.

Magosi Bálint Dunaújvárosban született 1989-ben, és több nagyszerű magyar játékossal – Nagy Gergő, Galanisz Nikandrosz, Kiss Ákos, Mestyán István, Pozsgai Tamás – együtt nőtt fel. A Dunaújváros utánpótlásában nevelkedett, és szülővárosa csapatában is mutatkozott be a felnőttek között 2006-ban. Játszott az U18-as és az U20-as válogatottban, majd a felnőttcsapatban is debütált a 2009-2010-es idényben. A világbajnokságon is részt vett 2010 tavaszán, és azóta is fontos tagja a válogatottnak. 2011-ben a Fehérvár EBEL-csapatához igazolt, majd a francia Brianconba szerződött négy évvel később. 2016-ban visszatért Magyarországra, a DVTK Jegesmedvékhez, amelynél már második idényét tölti.

Öt gólt szereztél a legutóbbi két meccsen. Hogy sikerült ilyen jól minden?

Semmi különöst nem csináltam, egyszerűen így jött ki a lépés. A társak jól kiszolgáltak, és most bementek azok a helyzetek, amelyek máskor nem.

Ez a második szezonod a DVTK-ban, és jól szerepeltek. Nyártól új edzővel készültök. Milyen a hangulat a csapatnál?

Ez az egész relatív, mert egyszer jól, egyszer kevésbé jól szerepelünk, de próbálunk egy stabil szintet hozni. Az a titka az eddigi sikereknek, hogy mindenki a csapatnak rendeli alá magát, az egyéni érdekeket félretéve, csak a csapat sikereit tartja szem előtt, és egymásért játszunk.

Már lejátszottál egy meccset a válogatottban ősszel az új szövetségi kapitány, Jarmo Tolvanen irányításával. Ezúttal edzőtábor is lesz a novemberi torna előtt. Mennyire várjátok a közös munkát?

Nagyon várjuk. Pozitív élményeket szereztünk legutóbb, amikor legyőztük a lengyeleket. Most egy kicsit több idő lesz együtt készülni. A válogatott összetartás mindig új impulzusokat ad, és nem kell mondanom, hogy mindig nagyszerű érzés felvenni a válogatott mezt. Nagy feladatok előtt állunk, és szeretnénk nemcsak az új edzőnek, hanem magunknak is bebizonyítani, hogy előrébb is tudunk végezni majd a hazai világbajnokságon, mint azt tettük  Ukrajnában.

A válogatottban tapasztalt játékosnak számítasz, már betű is volt a mezeden. Milyen érzés, hogy a fiatalok már felnéznek rád?

Óriási megtiszteltetés volt betűt viselni. Minden játékos a válogatottban egyfajta idol, mindig van olyan, aki megsüvegelendő teljesítménnyel rukkol elő. Mindenki próbál vezető szerepet játszani abban, amiben neki kell, egy első sorosnak a gólszerzésben, egy negyedik sorosnak a blokkolásban. Ezekre az apró momentumokra a jégen és a jégen kívül is szükség van, ezek többiekre is átragadnak, és így indulhat el egy hullám.

Mennyit változott a magyar hoki és a bajnokság az elmúlt években?

Először a 2006-2007-es idényben játszottam, és azzal a mostani helyzetet össze sem lehet hasonlítani. A hoki sokkal gyorsabb és fizikálisabb lett. A csapatok egyre jobb légiósokat tudnak igazolni. Ott van például a Csíkszeredába érkezett orosz Pjotr Szcsasztlivij, akinek élmény volt a nézni játékát, úgy korcsolyázott, hogy azt nem lehet leírni, és csodaszép gólt lőtt. Erre is szüksége van a ligának, mert emeli a színvonalat. A fiatalok pedig itt tudnak fejlődni, aztán jobb bajnokságokba kerülhetnek.

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV