Magabiztos győzelem Japán ellen

2013.04.09. 21:08 |
A felnőtt válogatott 7-0-ra győzte le Japánt a Három Nemzet Tornán.

Sokkal jobban kezdte a meccset a magyar válogatott, mint legutóbb a lengyelek ellen. Egyértelmű fölényben játszott a csapat, aminek meg is lett az eredménye: a 8.percben Benk, a 13-ban pedig Magosi lőtt gólt. A harmad vége előtt 25 másodperccel pedig Hári is villant, így megnyugtató háromgólos előnnyel mentek a szünetre a srácok.

A második játékrész kiegyenlítettebb küzdelmet hozott, gól is csak a legvégén született, és szerencsére akkor is a Jégpalota teltházas közönsége örülhetett: Hári volt ismét eredményes.

Az utolsó felvonásban sem adtunk nagy teret a japánoknak, már a harmad 17. másodpercében egy Sofron gól után szólhatott a duda. A japán helyzeteket remekül hatástalanították a védők, és Hetényi is a helyén volt. Nem úgy mint japán társa, akinek Mihály az 52. percben lőtt kapásgólt, a magyarok hatodik találatát jegyezve. Az 59. percben Sofron megszerezte második gólját, ami egyben az utolsó is volt. 7-0-ra győzött ma a csapat, ráadásul ami fontosabb, meggyőző játékkal. Ha így játszunk a vébén is...de tippelgetésbe inkább ne is merjünk kezdeni.

A meccs legjobb támadója Sofron István lett, a legjobb kapus pedig Hetényi Zoltán.

A mérkőzés után Chernomaz elbúcsúzott Bálizs Bencétől, a kapus már biztosan nem lesz ott a világbajnokságon.

Rich Chernomaz (szövetségi kapitány, Magyarország) - Jól játszottunk, remekül kihasználtuka helyzeteinket, veszélyesek voltunk a kapura, de a védekező játék is ment. Nem járattuk nagyon a korongot, de így sem hagytunk semmi esélyt az ellenfélnek ma. Jobbak voltunk sebességben is, és nem tudták velünk felvenni a versenyt.

Mark Mahon (szövetségi kapitány, Japán) - A magyar cspat nagyon jó, remekül edzett, és rengeteg energiát fektettek ebbe a meccsbe. Nem tudtuk velük felvenni a versenyt, egész este három lépéssel előttünk jártak az egész meccsen. Most arra kell gondolnunk, hogy most csak az a feladatunk, hogy rendesen felkészüljünk a világbajnokságra, nem az eredmény volt ezen a tornán a lényeg. Persze mindig borzasztó veszíteni, főleg 7-0-ra. De fontos megemlíteni, hogy még csak három és fél napja vagyunk Magyarországon, hosszú utunk volt, és a tegnapi meccs is rengeteg energiát kivett a csapatból. Ma nem jött ki a lépés. A világbajnokságon minden meccset meg szeretnénk nyerni, erre készülünk, hogy ez sikerül-e, azt még nem tudom, de a legjobbakban reménykedünk.

Fotó: Mudra László

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV