Szenzációs mezekbe öltözött és igen agilis MAC-ot láthatott a közönség a MOL Liga-csúcsrangadó első szakaszában. A kékek, akik kapuját ezúttal a sérült Bálizs Bence helyett a kereken 20. születésnapját ünneplő Arany Gergely védte, némi mezőnyjáték után magukhoz ragadták a kezdeményezést, majd a 7. percben a vezetést is megszerezték, Mestyán lőtte középre a korongot az alapvonalon, Booras közvetlen közelről betette. Kisvártatva jött a második, Nagy Krisztián tette fel a pakkot a keresztléc alá. Ezzel még nem volt vége a MAC-rohanásnak, Terbócs szép csellel játszotta tisztára magát, és a befejezés is hibátlan volt. Ekkora különbség ezzel együtt játékban nem volt a csapatok között, és hogy ez az eredményen is látsszon, arról közel a végéhez tíz másodpercen belül gondoskodott a Miskolc. Előbb Hajós Roland ért bele egy kékről eleresztett bombába, majd a középkezdés után Galanisz kapott ügyes passzt és lőtt hatalmas gólt, 3-2-nél mehettek pihenni a csapatok.
A második harmadban csökkent a tempó és a hőfok is. A DVTK emberelőnyöket és szólókat is kihagyott, majd újfent felszívta magát a MAC. Különösen azok után, hogy Adorján Attila sokszor elmozduló kapuját egyszerűen kicserélték. Itt is, ott is akadtak helyzetek ezt követően, míg végül a Magosi szabálytalansága után megítélt fórból Sean Escobedo eredményes volt távolról. A Jegesmedvék a következő öt a négyet sem tudták kihasználni, bár kapuvasig eljutottak, viszont nem sokkal később egyenlő létszámban betaláltak: Sakaris villámgyorsan megkerülte a kaput, az alapvonal mögül a pozícióját kereső Arany korcsolyájára lőtte a korongot, ami alig fért el a vas mellett – de elfért, 4-3 állt a táblán a második szünetben.
A döntés így a harmadik felvonásra maradt, amelyet aztán összességében végig uralni tudott a MAC. Az alaphangot ehhez az adta meg, hogy a DVTK nem tudta kivinni a korongot a harmadából, amit visszapasszoltak a kapu előterébe, és a teljesen egyedül maradt Kovács Bronson nemes egyszerűséggel becsúsztatta. Innentől nagyon kellett mennie a Miskolcnak, ám az átütő erő sokáig hiányzott a támadásaikból. Ezt illusztrálta, hogy egy 72 másodperces kettős előny során négyszer egymás után sem tudták bevinni a pakkot, felállni ás lőni sem tudhattak. Majdnem ugyanígy pazarolták el a szimpla előnyeiket is, bár helyzeteik akadtak, nem éltek velük. Az utolsó percekben még megnyomták keményen, volt akció, melynek során Kovács Bronson háromszor blokkolt egymás után, úgy kellett letámogatni később. A pontot az i-re az obligát kapuslehozatal során Somogyi Balázs tette fel, két sikerületlen próbálkozás után harmadjára is fonákkal célozta meg az Adorján által elhagyott ketrecet, ekkor már sikeresen, kialakítva a 6-3-as végeredményt. Az utolsó mozzanat mégsem ez volt, hiszen még egymásnak ment Terbócs és Johnston, a masszív pofozkodásból is a MAC-os hokis jött ki jobban.
Ezzel a DVTK-nak és az UTE-nak is 65 pontja van az élen, a MAC-nak 64, ám utóbbi csapat egy meccsel kevesebbnél tart.
MOL Liga, Városliget, 3050 néző. Játékvezetők: Halassy, Rencz, Muzsik, Váczi. |
Arany: 92,5% (Zaka) |
K
|
Adorján: 83,9% (Kiss) |
Escobedo, Kovács B., Könczei, Kovács Cs., Booras |
1
|
Láda, Leppanen, Galanisz, Pavuk, Magosi |
Pozsgai, Mestyán, Somogyi, Nagy G., Jubinville |
2
|
Gőz, Vojtkó, Hajós, Tóth A., Miskolczi |
Ruikka, Vokla, Nagy K., Keresztury, Terbócs |
3
|
Kuqali, Joe, Johnston, Toulmin, Sakaris |
Lakatos, Schmál, Silló, Roczanov, Tóth R. |
4
|
Popovics, Albert, Ritó, Sági, Karda |
Majoross Gergely, Svasznek Bence |
E
|
Douglas Bradley, Farkas Tamás |
Gólok | Idő | Csapat | Típus | Gól | Passz | Passz |
1-0 | 06:00 | MAC | Booras | Mestyán | ||
2-0 | 07:33 | MAC | Nagy K. | Keresztury | ||
3-0 | 17:17 | MAC | Terbócs | Nagy K. | Keresztury | |
3-1 | 19:03 | MIS | Hajós | Tóth A. | ||
3-2 | 19:13 | MIS | Galanisz | Láda | Leppanen | |
4-2 | 34:28 | MAC | PP | Escobedo | Booras | |
4-3 | 38:20 | MIS | Sakaris | Johnston | Toulmin | |
5-3 | 42:24 | MAC | Kovács B. | Booras | ||
6-3 | 59:43 | MAC | EN | Somogyi | Jubinville |
31 | Kapura lövések száma | 40 |
45 | Kiállításpercek | 33 |