Hétfőtől együtt készül az A csoportos női válogatott. Az edzőtábor feladatairól, az Ausztria elleni meccsekről és a káposztásmegyeri csarnok jelentőségéről Lisa Haley szövetségi kapitány beszélt.
Elkezdte a felkészülést a női válogatott. A csapat először tért vissza a Vasas Jégcentrumba, ahol 2019 tavaszán kivívta a feljutást az A csoportba. A héten a Szerencsejáték Zrt. Nemzetek Tornája keretében az az osztrák válogatott lesz az ellenfél kétszer is, amely ellen a tavalyi Divízió I/A világbajnokság utolsó mérkőzését játszotta az együttes, és nyert 2-1-re. Azóta sok minden történt: a koronavírus-járvány miatt egy évvel elhalasztották az elitvébét, és új szövetségi kapitány került a csapat élére. A kanadai Lisa Haley a nyáron kétszer egy hétig már vezényelt edzéseket a keretnek, és a szintén A csoportos Dánia ellen két találkozón élesben is láthatta a játékosokat.
A novemberi edzőtáborban az eddig megkezdett út folytatása, a taktika alaposabb begyakorlása a cél. Délelőttönként az egyéni képzés kerül középpontba kisebb csoportos foglalkozásokon, délutánonként pedig a teljes keret közösen dolgozik. Emellett megbeszélések is szerepelnek a programban, nagy hangsúlyt helyezve a jégen kívüli elemekre is. Jókai-Szilágyi Kinga nem tud csatlakozni a társakhoz, de meghívót kapott Kreisz Emma és Mayer Fruzsina is.
„Az első edzésen láttam néhány jó dolgot, de alkalmazkodni kell ahhoz, hogy a válogatottban más a szint, minden gyorsabb, a gondolkodásnak is annak kell lennie. Az elvárások magasak, ez már a harmadik táborunk együtt, itt az idő kicsit többet várni. A játékosok jól reagáltak, teljesítették azt, ami a gyakorlás célja volt” – mondta Lisa Haley.
A szövetségi kapitány arról is beszélt, hogy a héten tovább szeretné erősíteni a magabiztosságot és az egységet, és ehhez jó apropóval szolgál, hogy újra abban a csarnokban készül és játszik a csapat, ahol eddigi legnagyobb sikerét érte el.
„Tudom, hogy ez a helyszín különleges, hiszen itt ünnepelhetett feljutást a válogatott, és abban a sikerben is nagy szerepe volt az egységnek. A játékosok tudják, hogy amikor itt jártak legutóbb és összefogtak, annak meg is lett az eredménye. Ezt az érzést szeretném felkavarni, felszínre hozni. Ha erős és egységes csapatként játszunk, sokkal többre juthatunk, mint ha csak magunkra gondolunk.”
Az eredeti tervek szerint Hat Nemzet Tornán vett volna részt a csapat, ám a járvány ezt keresztülhúzta. A kapitány szerint így ebből a helyzetből kell kihozni a legtöbbet.
„Szükségünk van egy torna jellegű terhelésre és tapasztalatra a világbajnokság előtt, de el kell fogadni, hogy ez nem most valósul meg. Pozitív, hogy így több idő van a csapat építésére. Mindegy, hogy kivel játszunk, Ausztriával vagy mással, a saját játékunkra koncentrálunk, a legjobbunkat próbáljuk nyújtani, ezért dolgozunk ezen a héten is. Az eredményeknél továbbra is fontosabb a fejlődés. Okos csapatot szeretnénk látni. Az a lényeg, hogy mindenki megértse a feladatát és a szerepét, hiszen a kirakóshoz minden darabra szükség van” - fejtette ki a kanadai szakvezető.
Az Ausztria elleni mérkőzésekre jegyek már kaphatóak az eventim.hu felületén. A férőhelyek felére vásárolhatók belépők a járványhelyzet miatt, az eseményen kötelező az orrot és szájat eltakaró maszk viselése.
A program
November 5. 16.30 Magyarország-Ausztria
November 6. 16.30 Magyarország-Ausztria
A keret
Németh | Anikó | GK | MAC Budapest |
Szabó | Fruzsina | GK | MAC Budapest |
Tóth | Zsófia | GK | KMH Budapest |
Grkovic | Jelena | D | KMH Budapest |
Kiss-Simon | Franciska | D | KMH Budapest |
Knee | Sarah | D | KMH Budapest |
Mayer | Fruzsina | D | HTI Stars (CAN) |
Németh | Bernadett | D | MAC Budapest |
Odnoga | Lotti | D | Dartmouth College (USA) |
Pártos | Réka | D | MAC Budapest |
Tóth | Enikő | D | KMH Budapest |
Dabasi | Réka | F | KMH Budapest |
Gasparics | Fanni | F | MAC Budapest |
Gowie | Alexandra | F | MAC Budapest |
Horváth | Imola | F | MAC Budapest |
Huszák | Alexandra | F | KMH Budapest |
Jókai-Szilágyi | Zsófia | F | Lulea HF (SWE) |
Kiss | Andrea | F | MAC Budapest |
Kreisz | Emma | D/F | MAC Budapest / Stanstead College (CAN) |
Pázmándi | Zsófia | F | MAC Budapest |
Rónai | Alexandra | D/F | MAC Budapest |
Somogyi | Vivien | F | KMH Budapest |
Szamosfalvi | Petra | F | KMH Budapest |
Szick | Dorka | F | KMH Budapest |
A stáb
Lisa Haley | Head Coach / Szövetségi kapitány |
Mika Väärälä | Coach / Edző |
Kis András | Coach / Edző |
Budai Krisztián | Goalie Coach / Kapusedző |
Ács Ferenc | S&CC / Erőnléti edző |
Tornyi Gábor | Equipment manager / Felszerelés menedzser |
Dénes Veronika | Physiotherapist / Rehabilitációs edző |
Mondl Viktória | Sport massage therapist/ Sport masszőr |
Jasó Judit | Team Manager / Csapatvezető |
Dr. Széplaki Attila | Team doctor / Csapatorvos |
Nagy István/Soós Judit | Sportpszichológus /sport psychologist |
Kaposi Dávid | Press / Sajtó |