Ligaülés: szabályokat pontosítottak

2013.08.09. 20:38 |
Székesfehérváron végzett finomhangolást a MOL Liga.

Az ülésen pontosították a játékjogosultsággal kapcsolatos szabályokat, illetve szóba került a videóbírós rendszer is. A javaslat szerint amelyik pályán van ilyen lehetőség, ott használhatják majd, de csak bizonyos szabályok mellett. Kizárólag a kapu előterében történő események visszanézésére alkalmazható, például ha nem egyértelműen eldönthető, hogy ütőről vagy lábról ment-e be a korong a kapuba, illetve, hogy egyáltalán áthaladt e teljes terjedelmével a vonalon. A meccs során ezt a lehetőséget a bírókon kívül a csapatok is kezdeményezhetik, csapatonként egyszer egy mérkőzés során, amennyiben a csapat nem használta még el az időkérési lehetőségét. Ha a csapatnak végül nem lesz igaza a visszanézett szituációval kapcsolatban, akkor elveszíti az időkérési lehetőségét. A televízió által közvetített meccseken a visszajátszott televíziófelvételek is felhasználhatók erre.

A rájátszás során 20 perces etapokból áll a hosszabbítás, az első megszerzett gólig. Az első hosszabbítás előtt nincs térfélcsere, viszont utána már igen: amíg el nem dől a találkozó, húsz percenként térfelet cserélnek a csapatok.

A Fegyelmi Szabályzat is módosulhat. A Fegyelmi Bizottság ezentúl már négy esetben indíthat vizsgálatot és hozhat döntést. A végleges kiállítással, a végleges fegyelmivel büntetett cselekmények és a sérülésregiszterben regisztrált, sérülést okozó cselekmények mellett a jövőben kirívó sportszerűtlenségnél és szabálytalanságoknál is ( függetlenül attól, hogy azokat a mérkőzésen büntették, vagy sem) megindulhat a vizsgálat. Ez utóbbi esetben külön kérvényezni kell a kivizsgálást. Ezt a csapatok, a játékvezetők, a mérkőzés ellenőrei, a Játékvezetői Testület, a Fegyelmi Bizottság, a Liga és a szövetségek kérvényezhetik.

A csapatoknak egy hetük van a döntésre.

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV