Lenullázta az FTC a Csíkszeredát

2021.12.06. 21:10 |

A címvédő Sportklub súlyos vereséget szenvedett a Tüskecsarnokban. A Gyergyó és a Brassó győzelemmel zárta túráját.

FTC-Telekom - SC Csíkszereda 6-0 (2-0, 1-0, 3-0)  

A Fradi az első emberelőnyét gólra váltotta, Nagy Gergő volt eredményes. A zöld-fehérek a második lehetőséggel is éltek, a csapatkapitány ezúttal az előkészítésben jeleskedett, a gólt Somogyi szerezte. A Csíkszereda kapuvasig jutott, az FTC viszont újabb gólhoz, Hajós talált be.

A harmadik felvonásban Fowlie emberhátrányból is gólt tudott szerezni, majd egy percen belül Farkas és Tóth Gergő is bevette Adorján kapuját, így a vége fölényes zöld-fehér diadal lett. Arany Gergely 44 hárított lövéssel fejezte be a meccset.

Nyilatkozat

Fodor Szabolcs, vezetőedző FTC-Telekom: „Volt két napja egy derbink Újpesten, amin bár közel voltunk a győzelemhez, de le kellett nyelnünk a végén a keserű pirulát. Viszont abból a meccsből úgy jöttünk ide, hogy mikor javítsunk és mutassuk meg, hogy mennyire jó csapat is vagyunk, ha nem a ligaelső ellen. Ez azért sikerülhetett, mert a jégen mindenki egytől egyig nagyon komoly csapatjátékot nyújtott, harcoltunk egymásért, a csodálatos szurkolóinkért és a klubért. Vérbeli Fradi-hoki volt a jégen, ezt tudja ez a csapat, amikor mindenki maximumon pörög és küzdünk a végsőkig. Nagyon fontos volt, hogy a speciális játékunkban előnyben és hátrányban is száz százalékosak voltunk ma, nagyon nagyot melóztak a srácok, úgy gondolom, abszolút megérdemeltük ezt a győzelmet.”

Rico Rossi, vezetőedző, Sportklub Csíkszereda: „Egyértelműen a speciális játék döntötte el a mai mérkőzést. Voltak jó helyzeteink a meccs elején egyenlő létszámban és előnyben is, de nem éltünk velük. Ebben a ligában minden csapattal előfordulhat, hogy sok meccset kell játszania rövid időn belül, ez nem lehet kifogás, még akkor sem, ha tény. Minél gyorsabban magunk mögött kell ezt hagynunk, és készülni a folytatásra.”

DEAC-Gyergyói HK 3-5 (1-2, 1-2, 1-1)

Az első percek gyors gólváltást hoztak, Fejes találatára fórból Kulesov válaszolt. Aztán a 10. percben Szigeti találata után újra a vendégek álltak jobban. A Gyergyó élni tudott első emberelőnyével, és a meccs felénél Haaranen révén növelte a különbséget. Kulesov igyekezett tartani a lépést, de Orban visszaállította a kétgólos gyergyói előnyt.

Az utolsó harmadban is maradt ez a forgatókönyv: a DEAC feljött, de egyenlíteni nem tudott, sőt, Bodó gólja a hajrában eldöntötte a meccset.

Nyilatkozat

György József, vezetőedző, DEAC: „A szerencse hiányzott. Igazából a második harmad végéig hat tiszta, kapus elleni helyzetünk volt, amiből ha egyet belövünk, meglehetett volna a mérkőzés. Nagyon meg kellett szenvednünk a góljainkért, de nagyon könnyen kaptuk őket. Egy kis hiba és már egyből ránk jöttek. Én ebben láttam a mérkőzésnek a kulcsát. A Gyergyó is egy nagyon jó társaság, abban főleg jók, hogy korongvesztés után gyorsan tudnak kontrákat felépíteni. Egyáltatlán nem vagyok elégedetlen, nagyon jó munkát beleraktunk a meccsbe,  úgy gondolom. ez kintről is látszódott. Végig energikusan, gyorsan korcsolyázva, sok letámadással tudtunk játszani. Ma a kapusuk is jó munkát végzett, kifogott rajtunk, habár sok kipattanó jött le róla, de nem volt senki, aki azt beüsse azokat.”

Szilassy Zoltán, vezetőedző, Gyergyó: „Nagyon fel voltunk paprikázva, mert jól játszva kikaptunk – elég szerencsétlen módon – Miskolcon, nem elvéve a DVTK érdemeit. Ez eléggé dacossá tett minket, és szerettünk volna nagyon szervezetten játszani, mert volt egy edzőváltás Debrecenben és elég komoly szériába is kerültek utána. Tudtuk, hogy nagyon veszélyes csapat, szellemileg a váltás után nagyon frissek voltak, sok jó képességű játékossal ellátva. Tudtuk, hogy iszonyúan gyors csapat, a letámadásoknál készültünk rájuk. Láttunk bizonyos tendenciákat az új edző érkezésével, játékelemeket, amikre készülnünk kellett. Ez nem volt egyszerű, mert nagyon sűrű a programunk és nincs idő ezeket gyakorolni edzésen. Ez a felpaprikázottság hozta azt, hogy végre nagyon jól védekeztünk. Azt a fajta mentalitást láttam a harmadik harmadban, ami egy ilyen meccs behúzásához kellett. Rendkívül egyszerű, puritán, de célhokit játszottunk.”

UTE-Brasov Wolves 1-2 (0-1, 0-1, 1-0)

A Brassó az első fórt kihagyta, ám aztán a harmad végén az eltiltásából visszatérő Zagidullin megszerezte a vezetést. A 24. percben Raszulov duplázta meg a vendégek előnyét. Az UTE próbálkozott, de Tőke jól védett. A lila-fehérek két fórt is veszni hagytak. A szépítés fél perccel a vége előtt jött össze, de Kiss Patrik találata után újabbra már nem volt idő.

Virág Csaba, vezetőedző, UTE: „Leginkább fejben nem voltunk jelen, fásultan, és dekoncentráltan játszottunk. Ez leginkább a korongos játékunkon látszott, nagyon sok rossz passzunk volt, pedig ez eddig nem volt jellemző, rengeteg technikai hibát ejtettünk korongátvételnél és hasonlók. Korong nélkül meccset pedig elég nehéz nyerni, ráadásul amikor helyzetbe kerültünk, akkor negyven olyan lövésünk volt, ami nem találta el a kaput, és másik negyven, ami kaput talált. Vagyis sokszor eljutottunk lövésig, de ennek csak a fele ment kapura, tehát nem fókuszáltunk elég jól a támadások végén, ebből is látszik, hogy fejben fáradtunk el. Vannak ilyen meccsek, ez nem a mi napunk volt.”

Strenk Hunor, másodedző, Brassó: „Nagyon fontos idegenbeli győzelmet arattunk, az Újpest kiválóan szerepel idén, legutóbbi két hazai mérkőzésén a Ferencvárost, illetve a Csíkszeredát tudta megverni, ez még jobban emeli az értékét a győzelmünknek. A negyedik mérkőzésünk volt öt nap alatt, a meccs feléig mentek a lábak, de utána az Újpest átvette az irányítást, néhol nyomta a hátunkat a háló, de szerencsére kapusunk, Tőke Zoli nagyon jó napot fogott ki, ő tartott minket a mérkőzésben. Meg kell dicsérnem a többi játékost is, mert rengeteg lövést blokkoltunk, úgy játszottunk, ahogy egy ilyen idegenbeli rangadón kell, pedig energia nem sok maradt a végére, de így is nagyot küzdöttek a fiúk." 

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV