Légiós rovat: Hetényi Zoltánt kérdeztük

2013.03.13. 16:29 |
Légiós rovatunk következő részében Hetényi Zoltánnal olvashatnak interjút.

A legutóbbi hír rólad, hogy nemrég váltottál csapatot – mit lehet tudni ennek a hátteréről?

Korábban Finnországban játszottam, ez az első szezonom itt kint. Egy nyári edzőtábor után szerződést ajánlottak nekem, így kerültem Észak-Amerikába. A szerződésem szerint most az AHL-ben szereplő Peoria Rivermenhez tartozom, illetve a szintén ebben a vonalban szereplő Milwaukee Admirals is rendelkezik velem. Utóbbi csapat két héttel ezelőtt egy üzleti döntés alapján elcserélt, így csatlakoztam végül az Orlando Solar Bears gárdájához (bővebben a tranzakcióról itt és itt olvashatnak).

Eddig hogyan sikerült az első szezon? Hogyan szoktad meg a különbséget Finnországhoz képest?

Nehéz volt elszakadni Finnországtól és a finn szurkolóktól, hiszen hihetetlenül sok támogatást kaptam tőlük és kapok a mai napig, Facebookon is figyelemmel követik, mi történik velem, és nagyon sokszor kapok biztató üzeneteket tőlük. Amerikában az első hat meccsem nagyon nehéz volt, időbe telt, mire ráéreztem az itteni játékstílusra. Meg kellett szoknom a pályát is, ami itt sokkal keskenyebb, és teljesen mások a szögek. Emiatt máshogy kell helyezkedni a védésnél, és számtalanszor előfordult, hogy elhagytam a rövid sarkot, hiszen korábban csak európai szabványú pályán játszottam. Most már viszont belejöttem, és úgy érzem, sokat fejlődtem.

Egyébként elég nagy a különbség Finnországhoz képest, főként, ami az időjárást illeti –Finnországban naponta 5 órát van fent a nap, külön UV-lámpákat hoztak be nekünk edzéskor, hogy így kapjunk D-vitamint. Azt hiszem, mondanom sem kell, hogy Floridában teljesen mások a fényviszonyok…

hete

Hetényi Zoltán itt szokott pihenni. Kicsit irigykedünk.

És hogy érzed magad a Solar Bearsnél? Milyen a hokiélet Orlandóban?

Elég népszerű a jégkorong a városban, általában 6-8 ezer ember látogatja a mérkőzéseinket, ami nagyon jónak mondható, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy a harmadik vonalban játszunk. Az Orlando Magic kosárlabdacsapat 17 ezer férőhelyes csarnokában játszunk, akiknek az utóbbi időben kevésbé ment jól a játék, mi viszont szerencsére sok győzelmet könyveltünk el, ez a nézőszámban is megmutatkozott a mi javunkra.

Mit gondolsz, szívesen maradnál tovább, akár másik észak-amerikai csapatnál?

Úgy tervezem, hogy maradok még, de csak akkor, ha be tudok mutatkozni az AHL-ben, hiszen ez a legjobb induló pozíció jövőre. Szeretnék közel maradni a tűzhöz, idén Nashville-ben, az NHL-edzőtáborban is voltam, ennek köszönhetően szerencsére sikerült hasznos kapcsolatokat is építenem. Nagy segítséget jelent, hogy a csapatnál elérhetünk egy szervert, amire oktatóvideókat töltenek fel számunkra, amelyek alapján értékelnünk kell a saját teljesítményünket. Illetve az edzőtábor alatt egy NHL-es kapusedző is a szárnyai alá vett, tőle szintén nagyon sok tanácsot kapok. Remélhetőleg a kemény munka meghozza a gyümölcsét, és hamarosan továbbléphetek.

Hogyan képzeljük el az időbeosztásodat?

Elég sűrű a menetrendünk és nagyon sokat utazunk. Nem ritka, hogy egy héten négyszer játszunk, egy mérkőzést gyakran akár 9 órás buszút is megelőz. Ezért nagy szerencse, hogy alapvetően jó a hangulat a csapaton belül, edzés és meccsek után is sokat vagyunk együtt. 

hete

Itt játszanak Hetényi Zoliék, ez a játékosbejáró. 

Hogyan szoktatok lazítani edzés után?

Gyakran szervezünk közös programokat, ilyenkor általában golfozni, bowlingozni vagy teniszezni szoktunk. Medencénk is van, a csapattársakkal edzés után elég sokszor itt gyűlünk össze, és lazítunk egyet.

Hogyan látod a világbajnoksági szereplésedet? Látsz rá esélyt, hogy hazatérsz?

Nálunk az ECHL-ben az alapszakasz 72 mérkőzésből áll, aminek március 31-én lesz vége. A helyzetet nehezíti, hogy én a szerződésem szerint az AHL-hez tartozom, ahol viszont 82 meccs után következik a rájátszás. Természetesen nagyon örülnék, ha csatlakozhatnék a válogatotthoz, meglátjuk, hogyan sikerül, ez azonban az edzőtől is függ.  

Top 5

Film: történelmi filmek (pl. Mennyei királyság, Az utolsó szamuráj) és gengszterfilmek (pl. New York bandái)

Étel: Túrós csusza és hurka

Zene: Hangulatfüggő, mindenféle műfajt szeretek, de a 90-es évek különösen közel állnak hozzám – egy Ace of Base, Roxette vagy Hip Hop Boyz – szám mindig jókedvre derít, illetve Ganxsta Zolee és a Kartel is örök favorit, nincs ipod album nélkülük!

Szórakozóhely: Orlandóban az Ember, Cincinattiban a Holy Grail nevű étterem és bár

Étterem: A 21 étterem a Budai Várban

Szöveg: Ágoston Judit (M)

Fotók: Hetényi Zoltán

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV